F1: Magyar Nagydíj - Vettel rajtol az élről
Vettel utcahosszal előzte meg riválisait, a 24 pilóta közül egyedül ő tudta 1:19 perc alá szorítani a legjobb köridejét. A második helyen csapattársa, az ausztrál Mark Webber, a harmadikon pedig a spanyol Fernando Alonso (Ferrari) végzett.
A pontversenyben éllovas brit Lewis Hamilton (McLaren) ötödik lett, míg csapattársa, a vb-címvédő brit Jenson Button a csalódást keltő 11. rajtkockát szerezte meg. Szintén a "futottak között" végzett a hétszeres világbajnok német Michael Schumacher, aki csak a hetedik sorból, a 14. pozícióból startolhat vasárnap a Hungaroringen.
"Nagyszerű napot zártunk, egyelőre minden remekül működik ezen a hétvégén - nyilatkozott a sikeres időmérő után Vettel, aki az idén már a hetedik alkalommal indulhat az élről. - Mondtam is a srácoknak a rádión, hogy milyen remek munkát végeztek. Élvezet volt vezetni az autót. Ismét nagyon boldog vagyok, hogy sikerült megszereznem a pole-pozíciót. Remélem, sikerül holnap egy remek versenyt produkálnunk. Ez a nehéz pálya, úgy tűnik, kedvez az autónknak, ma este jól aludhatunk."
Webber úgy érzete, hogy egy kicsit mehetett volna jobban is:
"Sajnos nem tudtam egy tökéletes kört menni. Ugyanakkor így, hogy egymás mellett leszünk, kicsit hasonló a helyzet a barcelonai futam előttihez."
A kétszeres világbajnok Fernando Alonso gratulált red bullos riválisainak, majd hozzátette:
"Egyelőre nagyon erősek, és mindenki előtt vannak. Remélem, holnap azért közelebb tudunk kerülni hozzájuk, és meg fogjuk szorongatni őket."
(MTI - Jogtiszta hírek)
- 22:02 Kosárlabda-vb: a litvánok is a legjobb négy ... (0)
- 21:56 Vízilabda Eb: vereség az olaszoktól, a bronz... (0)
- 21:55 Női ökölvívó-vb: Ancsin Katalin győzelemm... (0)
- 21:35 Tenisz, US Open, junior verseny: Fucsovics a le... (0)
- 21:15 A portugál szövetség menesztette Carlos Quei... (0)
- 19:55 NB I: Pintér Attila vezetőedző 2015-ig hossz... (0)
- 19:45 Triatlon vb-döntő: 69 nemzet közel 4000 vers... (0)
- 19:15 Kosárlabda-vb, negyeddöntő: Egyesült Állam... (0)
- 18:55 Birkózó-vb: Sastin Marianna ötödik lett (0)
- 16:48 Rácz Félix visszatér az ökölvívás világ... (0)
- 14:38 Husztinak nem tetszik a válogatott körüli l... (1)
- 14:18 Birkózó-vb: Sastin éremért küzdhet, Szabó... (0)
- Svéd-magyar: Egervári kezdőcsapata (922)
- Magyarország-Moldova: Egervári a támadáso... (750)
- Eb-selejtező: Svédország-Magyarország 2-0 (308)
- Orbán: a magyar sport problémája nem pénz... (261)
- U21-es Eb-selejtező: elúszott a magyar tov... (210)
- U21-es Eb-selejtező: egygólos vereség Wale... (184)
- Vízilabda Eb: négygólos magyar siker az or... (181)
- Eb-selejtező: moldovai győzelem a magyar cs... (171)
- Labdarúgó Eb-selejtező: Magyarország-Mold... (136)
- Klubvilágranglista: az Inter egyedül vezet,... (129)
- Klose még egy vb-t vállalna (103)
- Husztinak nem tetszik a válogatott körüli ... (100)
