A pontozók védelmében
2014. 09. 01. 11:07 Olvasási idő: 2 perc
Marco Huck egyhangú pontozással legyőzte Mirko Larghettit, ezzel a vártnál sokkal nehezebben ugyan, de megvédte WBO cirkálósúlyú világbajnoki címét beállítva Johnny Nelson rekordját, ami a címvédések számát (13) illeti ebben a kategóriában. Magam is úgy láttam, hogy az önmagához képest egyébként haloványan teljesítő Huck eleget tett a győzelemért, a két pontozó 116-112 arányú pontozása teljesen megfelelt a látottaknak (a harmadik ítész által jegyzett 118-110 erős túlzásnak tűnt). Aztán amikor ma reggel belevetettem magam a szaksajtó tudósításaiba, rémülten láttam, hogy néhány népszerű szakportálnál az olaszt kellett volna kihozni… Majd némi megnyugvásomra más, szintén mértékadó orgánumnál Huck teljesen jogosan nyerte meg a meccset. A nézők egyik része most valószínűleg szidja a három pontozót, míg mások szerint jól dolgoztak a fehérruhások.
Azok a fehérruhások, akiket általában csak kritika ér, az utóbbi idők „furcsa” pontozásait látva bizony szidjuk őket, mint a bokrot. Az éremnek azonban van egy másik fele is. Szubjektív sportágról lévén szó, borzasztó nehéz feladata van egy pontozónak! Hacsak nem egyoldalú mérkőzés zajlik a szorítóban, egy pontozó nem tud mindenki elvársainak megfelelni. A néző persze meggyőzhetetlen, mindig a nézőnek van igaza, így aztán a pontozónak esélye sincs, hogy általános megelégedésre végezze munkáját.
Félreértés ne essék, nem akarom védeni az olyan szakikat, mint amilyen például C.J. Ross, aki képes volt döntetlenre adni a Mayweather – Alvarez meccset, noha Floyd leiskolázta a mexikóit, vagy Duane Fordot, aki az említett hölgy mellett jobbnak látta Timothy Bradley-t a Manny Pacquiao ellen vívott első mérkőzésen. Ellenben kifejezetten sajnáltam a Carl Froch – George Grooves derbin közreműködőket. Iszonyú hálátlan dolguk volt, jellemző, hogy a Nagy Britanniában szakkommentátorként tevékenykedő korábbi könnyűsúlyú világbajnok, Jim Watt (akit ugye nem lehet inkompetenciával vádolni) az első 5 menetet kivétel nélkül Frochnak adta, míg a nézők többségénél max. egy menettel vezetett Froch, vagy éppenséggel Grovesnál volt az előny. A kiütés pillanatában két pontozónál a Kobra állt jobban egy ponttal, míg Michael Pernicknél Goves vezetett hárommal.
Nagy döbbenetemre a mai napig sokan vitatják Joe Calzaghe győzelmét Hopkins felett, holott szerintem teljesen tisztán nyert a walesi. A Carl Froch – Andre Dirrell csata végeredményét a szurkolók, nézők már szinte elkönyvelték csalásként, ugyanakkkor a meccs idejében nálunk szakkommentátorként dolgozó, az ország egyik legtapasztaltabb és legjobb bírójaként ismert Döry Miklós teljesen jogosnak látta Froch győzelmét.
Mindezzel csak azt szeretném érzékeltetni, hogy mennyire szubjektív sportág a boksz, és hogy a legtöbb esetben szinte lehetetlenség 100%-ig korrekt eredményt hirdetni. Bírónak lenni egyetlenegy sportágban sem lehet könnyű, de azt gondolom, hogy ökölvívásban különösen nehéz dolguk van azoknak, akik erre a feladatra vállakoznak. Őket nem segíti a videóbíró, nincsenek századok, milliméterek, amelyek alapján de facto győztest hirdethetnek. Jár nekik a tisztelet, hogy ország-világ előtt felvállalják véleményüket és kiteszik magukat olyan támadásoknak, amelyek sértőek, megalázóak és sokszor jogtalanok. Nem csak bírálni kell tudni, hanem elismerni, ha valaki jól dolgozik, illetve felismerni a pontozói feladatkör nehézségét, bonyolultságát. A pontozóknak is jár a tisztelet!
