Az egészpályás futballista és modell

2014. 07. 29. 13:58    
Olvasási idő: 4 perc

Azt hiszem, hogy Enrique Marín könyvében minden benne van, amit Xabi Alonsóról tudni kell. Igaz, amit tudni kell, azt 20 oldalban is össze lehetett volna foglalni, így a 214 oldalt egy picit soknak tartom. Úgy látszik, hogy az „Al Poste” nevű kiadó, amely futószalagon dobja piacra az önéletrajzi írásokat, minden esetben ilyen terjedelemben gondolkozik.

Nem egy olyan könyvet olvastam sportolóról, elsősorban futballistáról, amelyben a szerző hosszasan sorolja, hogy a könyv főszereplője az X szezon 3. fordulójában ki ellen lépett pályára, aztán ki ellen játszott a negyedikben, az ötödikben, és így tovább, ezeken a meccseken hány percet töltött a pályán és hány gólt szerzett. Ezek a teljesen felesleges, térkitöltő információk viszik el a könyvek 80%-át. Mindezek ellenére a Xabi könyvet a jók közé sorolnám.

Xabi Alonso édesapja, Periko Alonso is kiváló futballista volt, és azok, akik a papát is látták játszani, azt mondják, hogy két teljesen különböző labdarúgóról beszélünk. A Real Sociedaddal kétszeres bajnok Periko kőkemény játékos volt, Xabi ennél jóval több.

A papa, egyetlen kivételtől eltekintve (amikor Xabi az Antiguokótól a Real Sociedadhoz igazolt, Perikónak az volt a kérése, hogy egyből a B-csapathoz, a Sansehoz csatlakozzon), soha nem szólt bele az edzők munkájába, nem adott tanácsokat a fiainak (Mikel sokkal tehetségesebb volt, mint Xabi, ráadásul megőrültek érte a lányok), egyik gyerekéből sem akart betegesen futballistát nevelni. Hagyta, hogy maguktól történjenek a dolgok.

Xabi Barcelonában nőtt fel, és a Camp Nou volt az első stadion, ahová betette a lábát (elmondása szerint ezek az emlékek nem maradtak meg benne, hiszen nagyon pici volt), hiszen a papa 1982-ben, a botrányos, hazai rendezésű világbajnokság után a Barcelonához kigazolt. A Barca után a Sabadell következett (erre már Xabi is emlékszik), ám a család nem költözött el Barcelonából, ennek eredményeképpen Alonsóék hat évet éltek a „hercegi városban”, ahol rengeteg barátra tettek szert.

A két testvér, Xabi és Mikel az Antiguoko nevű focisuliban kezdett el komolyabban futballozni, abban a nevelőegyesületben, ahol olyan futballisták nőttek fel, mint Andoni Iraola, Aritz Aduriz, vagy éppen Mikel Arteta. El sem tudjuk képzelni, mekkora volt a kis egyesület edzőinek az öröme, amikor leültek a tévé elé egy Everton-Liverpool meccset nézni, hiszen az egyik oldalon Mikel Arteta, a másikon pedig Xabi Alonso muzsikált. Az Antiguoko szépen megél abból, hogy kineveli a futballistákat, és elindítja őket a pályán. A sok kis 5% sokra megy. Az Antiguokót azért tartják jobb iskolának, mint az összes többi baszk focisulit, mert itt a technikára, nem az erőre helyezik a hangsúlyt. Az egyesület az Athletic Bilbaóval fűzte szorosabbra a viszonyt, aztán azt követően, hogy néhány játékost elengedett a Barcelonához, a kapcsolat elmérgesedett, és nem tudom, hogy jelen pillanatban hányadán állnak egymással.

Xabi Alonso 19 évesen debütált a Real Sociedad első csapatában, és egy ezüsttel a tarsolyában 3 évvel később leigazolta a Liverpool, miután a Real Sociedad nem kapta meg azt a pénzt a Real Madridtól, amit kért. A Liverpool spanyol menedzsere, Rafa Benítez ott mozgolódott a háttérben, és lecsapott az egyik legtehetségesebb közpályására. A baszkok elveszítették az egyik legjobbjukat, a következő szezonban ki is estek.

Xabi az elején szenvedett, aztán lassan-lassan felvette a Premier League ritmusát, és „egészpályás” futballistává vált, olyanná, aki nem csupán a védekezésből, hanem a támadásból is kivette a részét, és ebben nagy segítségére volt Mascherano, aki ha kellett, remekül fedezte az üresen hagyott területet. Bejátszotta a két tizenhatos közti szakaszt, és erre csak nagyon kevesen képesek. A lába, akár egy golfütő szett: mindig azt varázsolta elő, amelyikre a legnagyobb szüksége volt. Az első között ismerte fel, hogy a rövid passz, esetleg az 50 méteres indítás fizet jobban. Alonso imádta Liverpoolt, a szurkolók is szerették őt, a társairól már nem is beszélve. A belvárosban lakott, az emberek között, nem költözött ki a repülőtér mellé, mint a csapattársai. Ő nem akart elbújni a világ elől. 143 mérkőzést játszott az angol első osztályban, és ezeken a meccseken 14 gólt szerzett.

A Liverpoolban érlelődött komplex futballistává, ám érezte, tudta, hogy váltania kell, ráadásul Benitezzel is megromlott a viszonya. A konfliktus abból adódott, hogy Xabi, kislánya születése miatt egy nappal később csatlakozott volna a csapathoz, amely éppen Milánóban játszott BL-mérkőzést. A könyvben sokan megszólalnak, de Benitez nem vállalta a szereplést, és nem is válaszolt Marin megkeresésére.

Xabi Alonso 2009 nyarán a Real Madridhoz igazolt, és Madridban is megtartotta „városi” szokásait. Csupán két hónapot bírt ki a híres-nevezetes Fincában, Pozuelo de Alarcónban, a „sztárvárosban”, aztán a Salamanca negyedbe költözött. A környéken már meg sem lepődnek az emberek, ha meglátják valamelyik kávézóban, a piacon vagy a boltban, ahová éppen leszaladt kenyérért. Türelmetlenül várja, mikor érkezik meg a papa a friss hússal, vagy a haveri körből valaki a friss zöldségekkel. Ő is gyakran sürög-forog a konyhában, vannak dolgok, amiket maga is képes elkészíteni, de a paella mindig feladja neki a leckét, az valahogy nem akar összejönni. Gyerekkori szerelmétől, Nagore Aranburutól, akit már a Liverpool játékosaként vett el feleségül, két gyermeke született, Ane és Jon. Otthon baszkul beszél, sokat olvas, többnyire angolul, szereti a zenét és az igényes sorozatokat, modellkedik, az Emidio Tucci nevű divatház arca. Kifejezetten jó kapcsolatot ápolt Mourinhóval, aki a Chelsea-ben is szívesen látta volna.

A könyvben két olyan epizód szerepel, amire mindenképpen ki szeretnék térni. Az egyik, a híres-nevezetes Milan-Liverpool BL-döntő szünetében történt (Ancelottiék már 3-0-ra vezettek), amikor is Rafa Benitez elkezdett magyarázni a mágnestábla előtt, és hatalmas lelkesedésében, 11 helyett, 12 bábut tologatott, majd amikor szóltak neki, hogy elszámolta magát, mindenkit lehurrogott.

-És akkor mi van?-mondta.

A másik Luis Aragonesszel kapcsolatos, aki a 2008-as Európa-bajnokságon, az oroszok elleni meccs előtt a taktikai értekezleten azzal állt elő, hogy ne Arsavinra figyeljenek, mert az egyik orosz haverja azt mondta, hogy Arsavin egy-egy üveg Chivasszal vonul ágyba, koncentráljanak inkább Pavljucsenkóra.

Az értekezleten mindenki a hasát fogta, Xabi Alonso a térdét csapkodta, akit azért nem könnyű megnevettetni.

Xabi a Real Madrid játékosaként nyerte pályafutása első bajnoki címét, és másodszor hódította el a BL-serleget.

A Real Madrid Lisszabonban nyerte fennállásnak 10. BEK-, illetve BL-trófeáját.

Ha 2004-ben nem sajnálják a pénzt Xabi Alonsóra, akkor ki tudja, hogy a portugáliai siker hányadik lett volna a sorban?