Távirati stílusban a ligáról (2.rész)

Abramov Gábor 2016. 05. 26. 14:43    
Olvasási idő: 2 perc

Celta Vigo

Azt mondják, hogy szép futballt játszik. Való igaz, jó a mérkőzéseit közvetíteni, hiszen megvan benne az, ami nagyon sok élcsapatból hiányzik: a váratlan! A stílusokat nem szabad összehasonlítani egymással, de az Atlético Madrid is ebbe kategóriába tartozik. Élvezetes ez is, az is, csak másképpen. A jó futballhoz játékosok kellenek, akarom mondani, futballisták. Nolito, Orellana vagy Aspas tipikusan azok a futballisták, akik miatt érdemes meccsre járni. A vígóiak azt is elbírták, hogy Augusto Fernández a télen lelépett az Atléticóhoz, de még Nolito sérülése sem okozott nekik túl nagy törést, ami egyértelmű bizonyíték arra, hogy egy stabil csapatról van szó, amelynek a kispadján edző ül.

Sevilla

A spanyol bajnokság erejét bizonyítja, hogy az a csapat, amely megnyerte az Európa Liga legutóbbi három kiírását, csak a 7. helyen végzett. Olé!

A Sevilla ebben a szezonban három döntőt játszott, amiből egyet megnyert, és kettőt elveszített. Olé! Legyőzte a Liverpoolt a második számú európai klubsorozat fináléjában, azaz az 5. UEFA-, illetve Európa Liga- fináléját is megnyerte. Olé

A Barcelona ellen kezdte és zárta az idényt, egy-egy döntővel. Igaz ugyan, hogy elveszítette az Európai Szuperkupát és a Spanyol Király-kupát is, de igazi trónkövetelőnek bizonyult.  Olé!

A Sevilla egy időben az osztályok között ingadozott, végül Joaquín Caparrós volt az, aki kivezette a piros-fehéreket az alagútból, aki megmutatta a lehetőségek felé vezető utat, és véget vetett a felesleges szenvedéseknek. Mégis, nem az edzők, a szakemberek szerepét emelném ki, hanem a sportigazgatóét. A Sevilla sikerei az egykori kapusnak, Monchinak köszönhetők, aki nagyon jó szemmel válogat évek óta, és enyhe túlzással azt is mondhatnánk, hogy immáron egy évtizede ő látja el a Barcelonát minőségi játékosokkal. Többször szóba hozták a katalánokkal, de ő nem mozdul Sevillából, pontosabban csak Londonig megy, hogy tökéletesítse angol nyelvtudását. És ha már itt tartunk, ha a bajnokságban Banegáék kimozdultak otthonról, nem tudtak nyerni. A Sevillát a jó hazai teljesítmény repítette a 7. pozícióba.  A Ramón Sánchez Pizjuánból nulla ponttal távozott a Barcelona és a Real Madrid is.

Málaga

Az utolsó fordulót a 9. pozícióban kezdte, és mindenképpen nyernie kellett a Las Palmas ellen, hogy elhalássza a 8. helyet a Real Sociedad elől, amely a 38. forduló nyitómeccsén legyőzte a Valenciát a Mestallában. A kék-fehérek 4-1-re megnyerték a meccset, pedig nem nekik állt a zászló. Ez a meccs akár szimbolikus jelleget is ölthet, minthogy Dudáék nagyon sok ilyen vagy ehhez hasonló mérkőzést játszottak: az ellenfél futballozott és ők nyertek. Sokáig még a góllövéssel is problémák adódtak: a Málaga 540 perc után talált a kapuba, és az első idegenbeli góljára december közepéig kellett várni. Igaz, Copék akkor rögtön kettőt rúgtak, amivel megnyerték a meccset, és ezzel kezdetét vette aránylag hosszú nyeretlenségi széria. A Málaga immáron két éve a nagyok mumusa: a Real Madrid egyszer sem tudta megverni ebben a szezonban, a Barcelona legyőzte ugyan kétszer, de nehezen, a matracosok egyenesen üres kézzel távoztak a Rosalédából.

Real Sociedad

Milliókat öltek bele, ám mindez az eredményekben nem mutatkozott meg. Minden bizonnyal, a klubvezetők számára is világossá vált, hogy nem David Moyes-nak találták ki a Real Sociedad kispadját, de Eusebiónak sem. A Real Sociedad intenzitása változékonyabb, mint az áprilisi időjárás. Minden évben csupán kétszer szívja fel magát: az Athletic Bilbao és a Barcelona ellen. A Barcelonát otthon, a Bilbaót idegenben győzte le: idény kipipálva!

Betis

A Betisen az edzőváltás segített, és persze a Castro-gólok. Mel ment, Merino jött, a kis Castro pedig 19 alkalommal berúgta. Nem a stabilitás jellemezte a klubot, de e tekintetben cseppet sem nevezhető rendkívülinek az idény, hiszen évek óta dúl a hatalmi harc a zöld-fehéreknél. Elnökök jönnek-mennek, vezetők cserélődnek, ezek után kisebb csodának számít, hogy a Betis ott van az első 10-ben.