BL-átigazolási Top10 • SportTV

BL-átigazolási Top10

Sport TV avatar Sport TV 2017. 09. 15. 17:37    
Olvasási idő: 4 perc

Csütörtökön lejátszották az első meccseket, hétvégén pedig a Celje-Telekom-Veszprém és a Nantes-MOL-Pick Szeged találkozóval a magyar csapatok számára is elkezdődik az új idény a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. „Kézi vezérlés” című podcastünkben ennek apropóján legutóbb azzal fenyegetőztem, hogy Borsos Attilához hasonlóan én is összeállítom a magam szubjektív listáját a nyári átigazolásokból. Az ördögi terv a megvalósulás fázisába lépett. Szerintem ez a BL-t érintő TOP 10 klubváltás.

10. Kent Robin Tönnesen (Füchse Berlin – Telekom Veszprém) és Dainis Kristopans (Meskov Breszt – Vardar Szkopje)
Amint látható, itt csaltam kicsit, hiszen holtversenyt hirdettem. Mentségemre szóljon, hogy egyik balkezes átlövőt sem akartam kihagyni és nem tudtam dönteni közöttük. Tönnesen hihetetlenül dinamikus, különösen a válogatottban villogott az utóbbi időben. Márpedig a norvég szövetségi kapitány, Christian Berge éppúgy sok és gyors futásra épülő tempókézilabdát játszat csapatával, mint a veszprémiek új edzője, Ljubomir Vranjes. Ha Tönnesen ebbe a rendszerbe is hasonlóan jól illeszkedik, nagy fogás lehet a magyar bajnok számára. Nem mellékesen, Nagy László tehermentesítésében is kulcsszerepe lehet. Kristopanst Alex Dujsebajev pótlására igazolta a Vardar. A lett hatalmas termetű, hihetetlen fizikumú játékos, komoly potenciállal. Alkatilag teljesen eltér Dujsebajevtől, így a szkopjeiek támadójátéka hozzá idomulva valamelyest átalakul majd. Ha jól sikerül a beilleszkedése, a lett óriástól retteghetnek az ellenfelek védelmei.

9. Dmitrij Zsitnyikov (Wisla Plock – MOL-Pick Szeged)

Fotó: EUROPRESS/AFP

Fotó: EUROPRESS/AFP

Már az előző szezonban aláírt, és nagyon vártam az érkezését. Gólerős, mérkőzéseket eldönteni képes irányító, igaz, kissé kiegyensúlyozatlan. Sokra tartom őt, szerintem egy igazán minőségi csapatban posztja egyik legjobbja válhat belőle. Nyilvánvaló, időbe telik, míg megtanulja a Pastor-féle szisztémát, de ha ez bekövetkezik, fontos összecsapásokon, a döntő pillanatokban ő jelentheti a különbséget a szegediek javára.

8. Jure Dolenec (Montpellier – Barcelona Lassa)
Még egy jobbátlövő a listán. A katalánok őt szerződtették Lazarov pótlására. Dolenec kétségkívül klasszis, olykor tarthatatlan. Ám nem tudom, egy teljes évadon keresztül képes lesz-e hasonlóan magas szinten játszani. Mozgékonysága, gólerőssége döntő faktor lehet, de alkatából adódóan egy zárt, magas védelem talán könnyebben megfékezi, mint elődjét (akinél ugyanakkor fürgébb, jobban cselez). Lazarov a kritikus pillanatokban mindig elvállalta a lövést és rendszerint be is talált. A szlovénnak nagyon oda kell tennie magát, hogy ezen a téren állja az összehasonlítást.

7. William Accambray (PSG Handball – Telekom Veszprém)

Fotó: EUROPRESS/AFP

Fotó: EUROPRESS/AFP

Olimpiai-, háromszoros világ- és Európa-bajnok. Kell ennél többet mondani? Igen, hiszen az elmúlt két évben alig játszott, tehát komoly játékhiánnyal érkezett. Másfelől, ha a mindenkori csúcsformákat tekintjük, szerintem ő lő a legveszélyesebben a legjobb veszprémi klasszisok közül. Bivalyerős, gyors és kemény a keze, rendkívül motivált. Nagyon meg akarja mutatni, hogy ugyanolyan jó kézilabdázó, mint korábban. Csak azért nem került még előkelőbb helyre a listámon, mert az elmúlt évek után egyelőre nem igazán tudjuk, jelenleg mire képes. Remélhetőleg ugyanarra, mint régebben.

6. Kiril Lazarov (Barcelona Lassa – Nantes)
Pár esztendővel ezelőtt bizonyosan ő állt volna a szubjektív listám élén. Azonban a rangsorolásnál nagy hangsúlyt adtam a játékosokban rejlő hosszú távú perspektívát. Márpedig „Kiro” már 37 éves. Ezzel együtt, idén (is) ő volt a világbajnokság gólkirálya, és rövid- vagy akár középtávon óriási segítségére lehet egy feltörekvő csapatnak. Az előrelépés lehetőségét jelenti, nagy fogás a Nantes számára!

5. Jerry Tollbring (Kristianstad – Rhein Neckar Löwen)

Fotó: EUROPRESS/AFP

Fotó: EUROPRESS/AFP

Talán meglepetés, hogy ilyen előkelő helyen szerepel a rangsorban, hiszen – egyelőre – nem tartozik a legismertebb kézilabdázók közé. Viszont a játék minden szegmensében ragyogó. Gyors, technikás, hatékony, gólerős. Máris a világ egyik legjobb balszélsője, akit a januári vébén beválasztottak az All Star-csapatba. Éppen csak 22 éves, vagyis óriási lehetőség és sok jó év áll előtte. A Löwen ügyesen választotta ki Gudjon Valur Sigurdsson majdani utódját.

4. Rodrigo Corrales (Wisla Plock – PSG Handball)
A spanyol kapus már tavaly aláírt Párizsba. Fantasztikusan véd, a bravúrjaival, kisugárzásával képes teljesen megfélemlíteni az ellenfelet. Egyelőre Omeyer mellé (mögé?) igazolták, ami számára új helyzet lesz, hiszen Plockban szinte végigvédte az előző három évet. Az ő szerződtetése is jelzi, a PSG-nél mennyire előre gondolkodnak, hisz’ Corrales csupán 26 esztendős, ami kapusnál jóformán „gyerekkor”. Ahogy mondani szokás, van még 10-15 jó éve, aztán meg pár rossz…

3. Alex Dujsebajev (Vardar Szkopje – Vive Kielce)

Fotó: EUROPRESS/AFP

Fotó: EUROPRESS/AFP

Sokaknál talán ő lenne az első helyezett, hiszen a friss BL-győztes egyik legjobbjaként szerződött Kielcébe. Átlövőnek kissé alacsony, de ezt remekül kompenzálja. Gyakran megállíthatatlan, s noha kiválóan lő, inkább a „könnyűlovasság”, mintsem a „nehéztüzérség” tagja. Senki sem ismeri jobban édesapjánál, Talantnál, aki minden bizonnyal képes lesz olyan játékrendszert kialakítani, ami a leginkább kihozza Alex tudását, és a korábbiaktól eltérően nem „fojtják meg” olykor az ellenfél védői. A Dujsebajev család egyesítése komoly reményeket kelt a lengyel csapatnál.

2. Blaz Janc (Celje – Vive Kielce)
Tollbring mellett ő a másik „meglepetésemberem”, aki több mint komoly tehetség, szerintem máris világklasszis. Sokan vadásztak az aláírására, komoly siker a generációváltás jegyében igazoló Kielcének, hogy megszerezte Jancot. Remek szlovén jobbszélsőkből jókora a túlkínálat (gondoljunk csak a veszprémi keretre), és mindent elmond erről a fiúról, hogy 20 évesen alapember a vb-bronzérmes válogatott keretében. Ráadásul alkalomadtán átlövőként is bevethető. Boldogok lehetnek a lengyel bajnoknál, mert Janc, Alex Dujsebajev, továbbá Mamic és a „kis”Dujsebajev, Daniel (igaz, őt egyből kölcsönadták a Celjének) leigazolásával egyetlen nyár alatt évekre bebiztosították az együttes jövőjét.

1. Sander Sagosen (Aalborg – PSG Handball)

Fotó: EUROPRESS/AFP

Fotó: EUROPRESS/AFP

Korszakos tehetség, sőt, sokkal inkább zseni. A tavalyi Európa-bajnokságon és az idei világbajnokságon is bekerült az All Star-csapatba, az egyik kézilabdás szakportál internetes szavazásán zsinórban háromszor választották meg az évad legjobb fiatal kézilabdázójának. Ki más lehetne az első, mint Sagosen? Párizsban alighanem Karabatic utódjának szánják a srácot, aki eddigit klubjaiban és a norvég válogatottban is dédelgetett kedvencként kezeltek/kezelnek (sokszor úgy is viselkedik), most viszont új helyzetbe csöppen, mivel eleinte vélhetően még a játéklehetőségért is dolgoznia a francia sztárcsapatban. Ha ezzel a feladattal sikeresen birkózik meg, a világ legjobbja válhat belőle.