Ez már csak marketing?

Moncz Attila 2017. 01. 10. 09:30    
Olvasási idő: 4 perc

Nem történt meglepetés a FIFA díjátadó gáláján: a 2016-os év legjobb labdarúgója a Portugáliával Európa-bajnokságot, a Real Madriddal Bajnokok Ligáját nyerő Cristiano Ronaldo lett.

Nem nekem kell eldönteni, hogy Cristiano Ronaldo volt-e a 2016-os esztendő legjobb labdarúgója. (Figyelembe véve, hogy a Real Madriddal Bajnokok Ligáját, európai Szuperkupát és klubvilágbajnokságot, a portugál válogatottal Európa-bajnokságot nyert, minimum adható volt. Még akkor is, ha egy döntőt teljesen kihagyott, egyen megsérült – és gólt is csak egyen szerzett, igaz, azon egyből hármat.)
Nyilván nem véletlen, hogy az újra csak az újságírók által odaítélt Aranylabda-szavazáson és a FIFA mostani ankétján is Cristiano Ronaldo, Lionel Messi és Antoine Griezmann végzett az első háromban. Ez azért nagyjából hű képet ad a 2016-os esztendő produkciójáról, hiszen Messi legfeljebb akkor maradhatott volna ki, ha valaki feleslegesen hülye publicitást szeretne magának, Griezmann meg a Ronaldo által megnyert két legfontosabb sorozatban ezüstérmes csapat tagja volt.
Az sem vitás, hogy az elmúlt évtized két legjobb labdarúgóját Cristiano Ronaldónak és Lionel Messinek vagy mielőtt megölne a másik oldal, Lionel Messinek és Cristiano Ronaldónak hívják. Legyen bármilyen szavazás, az első két helyet viszik, Suárez, Neymar, Xavi, Iniesta, Zlatan, Sneijder, Ribéry és a többiek csak a harmadik helyért, a best of the restért vetélkedhetnek.

De abban azért vitatkoznék, hogy az elmúlt kilenc évben egyszer sem fordult elő, hogy ne lett volna valaki, aki naptári esztendőben jobban teljesített volna náluk. Mármint egyszerre mindkettőjüknél. Merthogy 2008 óta az Aranylabdán és/vagy a FIFA díján ők ketten osztoztak. Mi több, az ezüstös helyre is csak egyszer tudott beférkőzni közéjük Iniesta. Mindezt úgy, hogy ebben az intervallumban játszottak például 3-3 kontinenstornát (Eb, illetve Copa), meg 2 vb-t, és Cristiano Ronaldo révén ezen nyolc viadalon összesen egy Eb-arany jutott a nagy páros tagjainak. De volt három olyan BL-szezon is, amikor nem az ő csapatuk diadalmaskodott, ezek közül kettő olyan évben (2010, 2012), amikor válogatott szinten sem jutott arany nekik, 2013-ban meg ugye eleve a klubsorozatok voltak a legfontosabbak.
Persze ezzel odakanyarodhatunk, hogy mi a díj odaítélésének fő kritériuma. Hogy nyerj valami fontosat abban az évben, mert a labdarúgás mégis csak csapatsport? Vagy ez egy egyéni díj, és akkor kapja meg az, aki abban az évben a legjobban teljesített? Vagy ha csak az elmúlt éveket nézem, akkor ki játszott jobban, Messi vagy Ronaldo? Rögzített kritériumok nincsenek, ez szubjektív szavazás, amit szerintem erőteljesen meghatároz a médiabefolyás is. Ronaldóról és Messiről mindenhol írnak, a többiekről kevésbé. Ha pedig a szurkolók szavazatai is bekerülnek a rendszerbe, akkor azt is meg kell állapítani, az argentin, portugál tandemet körülvevő marketinggépezetnél talán nincs is jobb ebben a sportágban. Ha nem a játékukkal kerülnek a hírekbe, akkor a hajukkal, a csajukkal, a gyerekükkel, nota bene, azzal, hogy nem mennek el valami díjátadóra, mert megérezték/megsúgták nekik, nem ők nyertek. (Nyugi, egyik tábor se mutogasson ujjal a másikra, mindketten elkövették már ezt a tettet.)

Az biztos, hogy korábban egyetlen hosszabb időszakot sem dominált ilyen mértékben két játékos. A kettőjük feltűnése előtti korszakban bármilyen kilencéves periódust is néztem, mindig volt legalább 5 győztes. Még akkor is, amikor Cruyff, Platini, Van Basten vagy a médiafelhajtás szempontjából már sokkal jobb korszakban szereplő Romário és Ronaldinho játszott. Most nincs vagy csak a világ nem akar tudomást venni a sötétben rejtőzködő „ellenforradalmárokról”? Az olyanokról, mint az Intert 2010-ben triplázáshoz segítő Sneijderről vagy az ugyanabban az évben Spanyolországgal világbajnokságot nyerő Xaviról és Iniestáról, esetleg a Bayern Münchennel 2013-ban mindent megnyerő Ribéryről. Eközben Messi 2010-ben (akkor ő nyerte a szavazást) spanyol bajnoki címig jutott, és még csak a gólrekordos éve sem az volt, hanem sokkal inkább a 2012-es, amikor egy Spanyol Kupa volt az össztermése. Ja, meg az Aranylabda.
Ha ezekben az években a France Football régi módija az érvényes, Sneijdernek és Ribérynek is van Aranylabdája. Az európai sportmagazinok szövetsége és az UEFA által gründolt, az Európában játszó legjobb labdarúgónak járó díjat a vonatkozó időszakban hatszor adták át, kétszer (2011-12 és 2012-13) nem a két nagyágyú, hanem Iniesta és Ribéry nyert. Utóbbi szavazásokon magam is részt vettem, és máig legalábbis furcsán gondolok arra vissza, főleg Ribéry győzelmekor mennyire nem volt konszenzus az újságírók között. Amikor a lista három névre szűkült, még Ronaldo volt az első helyen, és csak ott, Monacóban előzött Ribéry, amikor már csak egy játékosra lehetett szavazni.

Abban egyet lehet érteni Ibrahimoviccsal, hogy ha a legjobb játékosnak járó díjként tekintünk az Aranylabdára, akkor adjuk oda Messinek, nála jobb talán nincs. De ha van is, az Cristiano Ronaldo. Csakhogy ez korszakra vonatkozik, nem minden egyes évre, mióta feltűnt a színen. És hát a fantasy játékosokat megőrjítő klubstatisztikákon túl a válogatottban, nagy tornákon is jól kell szerepelni. Messi például a 2010-es vb-n csődöt mondott, még az All Star-keretbe sem került be, szemben az aranyérmes Iniestával és Xavival vagy az ezüstérmes (nem hivatalosan társgólkirály) Sneijderrel, akinek a klubszezonban emellett még egy-egy BL-győzelem, olasz bajnoki cím és kupagyőzelem is jutott. Ha máskor nem, akkor alighanem végleg le kellett számolni az illúzióval, hogy a nagy kettőssel szemben minden hiábavaló. Ha Sneijder (vagy a Barcával Messihez hasonlóan bajnok Xavi és a nem mellesleg a vb-döntőt is eldöntő Iniesta) ilyen évvel nem bírt nyerni, akkor mit akart Ribéry 2013-ban, amikor „csak” BL-t, Bundesligát és Német Kupát nyert?!

Hogy jót tesz-e a világnak, hogy ennyire kétpólusú a futballvilág a játékosok terén, azt nem tudom. De hogy még pár évig igazából csak az lesz a kérdés, Messi vagy Ronaldo, az szinte biztos. Egyelőre 5-4 az argentinnak, de még simán van bennük (és a szavazókban…) annyi jó év és szép emlék, ami akár a fordításhoz is elég lehet. Vagy, mondjuk, egy 6-6-os döntetlenhez.