Guruló milliókból giga BLama

Moncz Attila 2018. 04. 11. 06:41    
Olvasási idő: 3 perc

Bizonyos szempontból szórakoztató lenne kitenni a kedd este 20:40 és mondjuk 23:00 közötti SMS-forgalmamat. De talán jobb attól megkímélni az utókort. A Roma-szurkoló SMS-partner „Egy őrült római penetráció” címmel blogot ígért (majdnem egy az egyben ez is lett a címe), én meg úgy voltam vele, jobb lesz menni aludni, mert München azért autóval messze van. Csak még megnézek valamit kíváncsiságból, meg felidegesítem Zümit egy üzenettel (szerintem így is azt hitte, beteg vagyok, mert a 0–3-as első meccs után még csak szóba sem hoztam soha a párharcot) – nagyjából ennyi volt a tervem. Az utóbbi simán ment, az előbbi után az alvás már nem annyira.
Bevallom, azok után, hogy pár percen belül a Manchester City és a Barcelona kiesett a Bajnokok Ligájából, az érdekelt, hogy a 2017–2018-as idényben az átigazolási piacon legtöbbet költő csapatok hogyan szerepeltek az elitben. A pontos lista nem volt a fejemben, csak az, hogy a Barcelona költötte a legtöbbet, illetve, hogy a City is úgy szórta a pénzt, mintha nem lenne jövőre… Nos, ehhez képest így fest az új játékosokra legtöbbet költő csapatok élmezőnye: 1. Barcelona 334,37 millió euró, 2. Manchester City 315,8, 3. Chelsea 257,8, 4. PSG 238. Eközben a már elődöntős Liverpool ugyanezen a listán 7. (168,03 millió euró), a Roma 17. (93,45), a szerdai negyeddöntősök közül a Juventus 9. (153,4), a Bayern München 13. (116,5), a Sevilla 20. (75,05), a Real Madrid pedig 40,5 millióval mindössze a 49.

Fotó: GETTYIMAGES

Az első négy helyezettből legalább hármat a Bajnokok Ligája-győzelem igényével raktak össze. A Chelsea a kivétel nálam, de hát ahol egy orosz sportigazgató-asszony támogatásával (vezetésével?) a Morata (képünkön), Bakayoko, Drinkwater, Rüdiger négyesért csaknem 180 millió eurót el lehet szórni, azt nehéz is komolyan venni. Elszállt piaci árak ide vagy oda.
Na de a másik három csapat összevissza döntögetett rekordokat. A PSG Neymar 222 milliójával az abszolút csúcsot döntötte meg, a Barca lett az első csapat, amely két játékosért (Coutinho, Dembelé) is hajlandó volt 100 millió euró feletti összeget fizetni, a Manchester Citynél meg Pep Guardiola összerakhatta a világ legdrágább védelmét. Utóbbira jellemző példa, hogy a katalán menedzser a Citynél töltött nem egészen két éve alatt 281 millió fontot költött a jelenlegi hátsó alakzatra, ez több, mint Bosznia-Hercegovina (250 millió font), Örményország (225), Paraguay (145) vagy Ghána (120) komplett védelmi költségvetése. És már tutira nem lesz ebből sehol BL-győzelem idén.
És itt kezdtem el gondolkozni azon, hogy ezek a csapatok milyen filozófia mentén dolgoznak, milyen időtávra terveznek, illetve kik hoznak meg ilyen döntéseket. Mennyi volt a szakmai és mennyi a presztízsigazolás? Mennyi szerepük volt az igazolásokban a sportigazgatóknak, az edzőknek és adott esetben a tulajdonosoknak? (A Barcánál utóbbit azért kizárom.) És kit mennyire térít észhez ez a pofon? Mert ez az, hiába a mindhárom gárda által toronymagasan megnyert hazai bajnoki cím.

Fotó: GETTYIMAGES

A Barcánál legalább van esély a pénzköltésen túl egy másik opcióra. A saját utánpótláshoz való visszanyúlás azért már a kilencvenes években is jó recept volt, akárcsak Xaviék, Iniestáék jó egy évtizeddel ezelőtti megjelenésekor. De az utóbbi időben nem igazán ragadtak meg a saját ifiből kikerülő tehetségek az „egyben” (egyébként ennek a problémának egy súlyosabb „kiadásával” a Bayern München is küszködik, a BL-győztes csapat pillérei – Schweinsteiger, Lahm, Müller – a saját utánpótlásból jöttek, de Alaba óta sehol senki), bőven kellett venni újakat. És szerintem olykor alaposan túlárazva. Nálam a Dembele-transzfer az eklatáns példa. Jó játékos a francia, sztár lehet belőle, de atombiztosan nem ér 115 millió eurót (meg a későbbi bónuszokat). Csak Dortmundban két nagyon jó szakember ült a helyén, Zorc sportigazgató, meg Watzke nagyfőnök, akik tudták, a Barcának a Neymar-eladásból hegynyi pénze van, és beleszerettek annyira Dembelébe (képünkön), hogy képtelenek elengedni. Roberto Fernández sportigazgató és a szinte folyamatosan elnökválasztási kampányban lévő Josep Maria Bartomeu pedig lépéskényszerben volt, de legalábbis abba navigálta magát. Így aztán egy játékosért kifizették az Ajax éves (!) költségvetését.
A PSG és a City esetében viszont nem látom, hogy lenne más szándék, mint hogy pénzzel tovább tarolják a piacot. Pedig főleg a City esetében igaz, hogy lenne hova nyúlni, legyen szó a szatelitrendszerről vagy a saját utánpótlásról. De nem, menni fog a költekezés. A fő baj, hogy nagyon úgy tűnik, ész és hosszú távú koncepció nélkül. Oké, a PSG a 2022-es világbajnokság miatt egy katari imázsprojekt is, ott más szempontoknak is érvényesülniük kell, ettől még nem kell sorozatban negyedik nyáron elszórni majd új játékosokra 100 millió euró feletti összeget. A leendő edző (vélhetően Thomas Tuchel) örül majd a pénznek, de abban nem vagyok biztos, hogy ő diszponálhat annak elköltése felett.

Fotó: GETTYIMAGES

A Citynél viszont biztosan Guardiola költ majd. Az eddigi két idénye során csaknem 530 millió eurót adott ki új játékosokra – az összeg irgalmatlan nagyságára jellemző, hogy a Deloitte 2018-as Football Money League-jében mindössze négy olyan csapatot találtam, amelyiknél ennél magasabb az éves bevétel. És ebből a pénzből 2018-ban lesz egy angol bajnoki cím meg egy ligakupa, más nem. A tendenciákat látva még azt is meg merem kockáztatni, hogy az újabb igazolásokat követelő Guardiola a nyáron eléri a City-menedzserként igazolásokra elköltött 1 milliárd eurót. A pénzt odaadják neki a tulajok, van miből, a nevelésre nincs idő, mert a sikerek azonnal kellenek – de van ennek így értelme?
És egyáltalán, van-e olyan, hogy valaki addig költ eszetlenül, amíg végre nem jön össze a BL-győzelem? Minél tovább szeretném azt hinni, hogy nincs.