Petur András kommentátor, műsorvezető

Petur András 2007 óta dolgozik a Sport TV-nél, elsősorban a magyar futball kommentátoraként és a Harmadik Félidő műsorvezetőjeként lehet ismerős. Mellékszakirányként a cselgáncs és a technikai sportok tartoznak hozzá. Előtte 9 évig a Magyar Rádió munkatársa volt, ezalatt elvégezte az ELTE Kommunikáció szakát, valamint a BBC és az EBU nemzetközi tanfolyamait.

Rádiósként részt vett a legendás Körkapcsolásban és közvetített két olimpiáról is, tévésként válogatott és nemzetközi kupameccsek, valamint közel 1000 magyar és külföldi mérkőzés kommentátora volt 7 év alatt.

blog
Top bejegyzések
Legutóbbi frissítés 2015. május 21. 15:00
Petur András

Levélben ajánlom! bezár

Amikor a 21 éves már öreg – kényszerfiatalítási matekreakció

Az MLSZ új intézkedései céljukat és módjukat tekintve is megosztják a szakmát. Egy esetleges kedvező végeredmény nyilván közös érdek, de most még csak jósolgatni lehet, hogy melyik újításnak milyen hatása lesz majd. A szándék nyilván jó és nemes, a bevezetés egyesek szerint kellően radikális, mások szerint túl hirtelen és előkészítetlen. A fiatal magyar játékos szerepeltetéséhez kötött pénzjuttatás első hangzásra jó, hiszen helyzetbe hozhat olyan u20-as játékosokat, akikhez kevésbé mertek eddig hozzányúlni. Én azonban elkezdtem kicsit számolgatni, 2-3 évet előre nézni, és kétségeim támadtak, hogy hosszú távon ezzel a rendszerrel több vagy kevesebb magyar fiatal lesz majd pályán. A kis matekóra alapja a létszámcsökkentés.

Számtalan érvet lehet felhozni a 12 csapatos bajnokság mellett: tőkekoncentráció, gazdasági fenntarthatóság, minőség-koncentráció, esetleg nagyobb verseny, esetleg jobb színvonal, esetleg magasabb nézőszám. Ugyanakkor mindez akár kedvezőtlen hatással is lehet a magyar fiatalokra. Szeretnék elmondani egy érvelést lépésről lépésre, ahol néha egyszerűsítek a könnyebb érthetőség kedvéért, de fenntartom, hogy ezek nem túlzó vagy durva egyszerűsítések.

Induljunk ki onnan, hogy 18-19 játékost használ stabilan az nb1ben egy klub, vagyis e pillanatban a 16 csapat esetében kb. 300 első osztályú játékosról beszélhetünk, aki több-kevesebb rendszerességgel pályára lép a bajnokságban. Őket 1-5-ig lehet osztályozni, ahol az 5-ös az a játékos, aki átlagon felüli teljesítményre képes az Nb1-ben, négyes a stabil Nb1-es játékos, hármas a jó kiegészítő ember, a kettes már peremember, az egyes pedig nem üti meg a szintet, mégis itt van. Lássunk egy példát, ami teljesen szubjektív, de egy 12 csapatos Nb1 tükrében nagyjából így osztályoznám a pécsiek, győriek, kecskemétiek néhány játékosát:  

5 Szatmári Lóránd, Rudolf Gergely

4 Balogh Béla, Laczkó Zsolt

3 Horváth Adrián, Windecker József

2 Frank Richárd, Gréczi Gábor

1 rossz légiós, kevésbé ügyes magyar (név nélkül)  

Nyilván a listán lehet vitatkozni, de most nem ez a cél, csak akartam, hogy világos legyen, mire gondolok.

Bár az élvonalból távozó 4 csapat kerete koránt sem azonos erősségű, mégis mondjuk azt, hogy pl. az ETO és a Lombard kiegyenlíti egymást, tehát átlagosan ugyanannyi jó és gyengébb futballista szabadul fel. A mi esetünkben ez összesen 70-80 játékos, és vegyük úgy, hogy ezek felére lehet igény az Nb1-ben (ők tartoznak az első 3 kategóriába), számoljunk 35-40 játékossal. Ezeket elosztva a megmaradó 12 klubhoz átlagosan 3 játékos kerül mindenhova, de nyilván a topcsapatok számára alig van olyan, aki szóba jön, így mondjuk a 4-12. helyig 4-4 érkezővel számolhatunk, aki egytől egyig erősítés, és a plusz pénzek miatt még meg is fizethető. Azaz a keretek leggyengébb ötöde, vagyis az a néhány 1-2-es osztályzatú játékos elmegy alacsonyabb osztályba vagy vissza külföldre, és helyükre jönnek 3-5-ig osztályozottak. 

Ez annyit jelent, hogy a (most vagy rövidesen) negyedével csökkenő Nb1-es keretekben kizárólag 3-5 szintű játékosok lesznek, vagyis egy magyar fiatalnak legjobb esetben egy Horváth Adrián és Windecker József szintű játékossal szemben kell helyet kapni. Vagyis a mindenkori 18-20 éveseknek sokkal erősebb versenyben kell csapatba kerülni, és mivel a fiatalok minősége egy csapásra nem nő, így szakmai indokok alapján a mostaninál kevesebben kerülnek oda. Éppen ezért itt a premizálás új rendszere, ami nem szakmai, hanem anyagi szempont alapján ösztönzi a fiatalok csapatba állítását. Vagyis ezt az élesedő versenyt a kötelezően berakandó egy 20 éves játékos előnyből kezdi, jövőre a második is, de a többi fiatal sokkal kisebb eséllyel kerül majd be, hiszen jobb futballistákkal versenyez, és plusz pénz sem származik a pályára lépéséből.  

A gyakorlatban ez úgy nézhet ki, hogy most ugye be kell tenni egy 1995-öst. Jövőre két 96-ost, utána két 97-est, és így tovább. De mi lesz a két 97-es alatt a 95-ös meg a 96-ossal? Vajon jut-e nekik hely továbbra is, amikor már elfújták a 20 gyertyát a szülinapi tortájukon, és 21-31 éves tapasztalt játékosokkal versenyeznek? Ebben nem vagyok biztos.

Azok, akik időben bekerülnek (Kitl, Sallai) és akár 2-3 évet fociznak az Nb1-ben 20 éves korukig, azok csapatban maradására nyilván nagyobb az esély. De a probléma ott lehet, amikor kényszerből hirtelen be kell tenni egy 20 évest, aki egy év alatt nem biztos, hogy képes alapemberré válni, még akkor sem, ha egyébként 2-3 év alatt beleerősödhetne a mezőnybe. Ilyenkor nyilván ő lesz az első, aki kikerül, és végül sokkal kisebb eséllyel lesz belőle stabil Nb1-es játékos.

Mondok két példát:

-az 1995-ös Nagy Dominik most kezd közelebb kerülni a Fradi kezdőjéhez, mondjuk nyártól ő lesz a fiatal. De egy év múlva már nem hoz pénzt, így be kell tenni a szinte nullkilométeres Nagy Ádámot és még valakit. Ilyenkor vajon Vargát, Hajnalt, vagy Nagy Dominiket teszi majd ki Thomas Doll? Nyilván az utóbbit.

-Pakson nyártól beteszik mondjuk Hahn Jánost, ami miatt a Könyves-Haraszti-Balázs hármasból valaki leül a padra. Amikor jövőre kell két még fiatalabb, Hahn pedig már 21 lesz, és a 4 támadót egymás mellé állítják, simán lehet, hogy a 3 ’öreg’ még jobb játékos lesz, és újra a fiatal marad ki.

Azt szeretném érzékeltetni, hogy ez a rendelkezés -nagyon helyesen- segíti azt a folyamatot, hogy a fiatal magyarok hamarabb és könnyebbem belépjenek a felnőtt fociba, de kétség kívül szűkíti is a lehetőségeiket azzal, hogy a rendszerben már 21 évesen túlkorosak lesznek, és onnantól sokkal nehezebb dolguk lesz bekerülni a másik két u20-as mellé harmadiknak, mint eddig, miközben a keretek minősége is ugrásszerűen javul. Nyilván mostantól a kluboknak elemi érdeke, hogy jobb játékosokat neveljenek, de ez nem megy egyik pillanatról a másikra, egy mai 18 éves, akinél eddig fel sem merült, hogy felkerüljön a nagyokhoz, nem lesz egy csapásra Nb1-es játékos csupán a szükség miatt. Éveknek kell eltelni, mire a nevelési kényszernek hatása lehet, mialatt rengeteg 21-22 éves kerülhet lépéshátrányba.  

Attól tartok tehát, hogy miközben jövőre csapatonként 1 fiatal szereplése garantált, a többi saját nevelés a játékos-koncentráció miatt távolabb kerül az Nb1-től, és lehet, hogy valójában emiatt éppen kevesebb fiatal játszik majd, mint amikor egy lazább mezőnyben helyenként 2-3 is oda tudott kerülni. De őszintén kívánom, hogy ez csak egy hibás kalkuláció legyen, és ne nekem legyen igazam!

Egy fontos kérdésre viszont biztosan választ kaphatunk: rövidesen kiderül, hogy eddig csak azért nem kerültek be a fiatalok, mert az edzők nem merték őket betenni, vagy azért, mert igazából nem elég jók.

Petur András 2015.05.21 15:00
7komment

Hozzászólás (7) Hozzászólok!

KISS LÁSZLÓ 2018. 01. 10., 09:42

T.CÍM.
Azonnali hatállyal növeljék az NBA KÖZVETÍTÉSEK SZÁMÁT,AZ UNALMAS NFA Helyett.
Üdv. Kiss

Lőrincz Andrea 2017. 06. 24., 14:19

Kedves András!
Segítségedet kérem, mint egykori rádiós kolléga, téged ismerlek ebből a csapatból. Tegnap tenisz-közvetítés ügyben írtam üzenetet, de szerintem azt senki olyan ember nem olvassa, aki esetleg törődne a problémákkal. Tényleg idegesítően zavaró már - most éppen az 1-esen - a kommentátorok állandó csevegése szerva alatt, labdamenetek alatt, stb - itt most nem részletezem, de nem vagyok egyedül, akik felrobbanunk az alapszabályok felrúgása miatt. Kinek írjak, hogy beszéljék már meg, szerintük szakmailag ez így rendben van? Egy nevet, címet esetleg mondanál?

Kösz szépen, üdvözöllek,
Lőrincz Andrea

Szőke Klára 2017. 05. 13., 16:21

Kedves András!

Szeretném a figyelmét felhívni h. jelenleg a Barcelona a listavezető, ellentétben azzal, amit Ön mondott. (Real M.)

Üdvözlettel
Szőke Klára

Espada 2015. 09. 21., 01:48

Üdv!
Sajnos nem találok megfelelő "fórumot" a kérdésemnek, ezért ide írom, mert talán egy kicsit kapcsolódik.

Utánpótlás, meg edzők, meg sok okoskodás, de úgy látom, hogy a média felelőssége sehol nem tetten érhető. A 22-es csapdája, hiszen a médiát kellene kritizálni a médián keresztül - teljes nonszensz.

Miért jutott ez eszembe? Mert végre (ha csak kispályán is) de ott vagyunk egy Európa Bajnokságon! A Magyar Kispályás Labdarúgó Válogatott kint van a szeptember 21. és szeptember 27. között Horvátországban zajló kontinensviadalon - de nem nagyon látom, hogy valamelyik sportmédia (Sport TV, Digi Sport, M4 Sport, stb.) érdemben foglalkozna ezzel. Pedig az egyik legnépszerűbb labdajáték (vagy talán ki is jelenthető, hogy a legnépszerűbb) Magyarországon a kispályás labdarúgás. Szerintem érdemes lenne behatóbban foglalkozni vele - az MLSZ és az UEFA már kezdi kapisgálni, hogy micsoda "felderítetlen" piac - szerintem a sport csatornák is felébredhetnének...

Szvesnyikov 2015. 06. 23., 23:23

Logikus érvelés.

Talán az lehet a gyenge pontja, hogy a klubok azon fognak versenyezni, hogy a pénz miatt betett U-20-as játékos minél jobb legyen, mert ezzel még egy gyengébb csapat is csökkentheti a lemaradását.

Ha tényleg kialakul egy U-20-as krém és az játszik, akkor annak valószínűleg javulni fognak az esélyei, hogy megragadjon a csapatban.

Tóth István 2015. 05. 27., 13:58

Kedves András !
Bocsánat,hogy nem a bloghoz szólok hozzá.Nem találtam más megoldást a kapcsolatfelvételre. Feltaláltam,kifejlesztettem egy sportjátékot. Néhány napja elkészült és a you toura felkerült egy promó róla.A GURIGOLF szó beírásával előjön. 4 perc mindössze,tedd meg kérlek,hogy megnézed,s ha elnyerte a tetszésed,akkor szólíts meg a fenti e-mail címen,van ugyanis egy elképzelésem,ötletem a gurigolf és a sport tv "összjátékáról",s akkor részletezném !
Előre is köszönöm !
Üdvözlettel: Tóth István

zamo 2015. 05. 26., 15:31

rossz a megközelítés

1. a belgáknál ez működik ha jól tudom (kötelező meccsenként végig két u20as)

2. a mostani állapotból indulsz ki, nem jó irány
ennek oda kell vezetnie, h minden klub átalakítja az utánpótlás nevelését (több, jobban megfizetett edző, ingyenes, kihelyezett edzések, stb.) és akkor lesz elég merítés, lesznek jó játékosok
olyan edző aki másodállásban dolgozik edzőként, keres nettó 80at nem jó, majd ha az nb1es klub rájön,h meg kell fizetnie az edzőit (nem csak a nagycsapatét) akkor működni fog
ameddig 7-8e/hó egy 10-12-14 éves heti 2-3 edzése, addig nem lesz elég játékos
ilyen egyszerű ez

Szólj hozzá!