Legutóbbi frissítés 2017. január 03. 21:30
Szaniszló Csaba

Levélben ajánlom! bezár

Rajon Rondo két bűne

Nem baj, ha valaki hülye, csak ne legyen szorgalmas – többször volt már alkalmam rájönni, hogy nagyon okos volt az az ismeretlen, akinek ez a mondat először elhagyta a száját.

Egy baja azért van a mondásnak: nem alkalmazható az élet bármely területén, az élsportra például egyáltalán nem. Feltevésem szerint ahhoz, hogy valakinek legyen esélye sportágában a legszűkebb elitbe kerülni, a magától értetődő tehetség mellett három területből legalább kettőn kiemelkedőt kell hoznia. A három terület: jellem, szorgalom, játékintelligencia.

Hogy az NBA-nél maradjunk: lehet belőled Russell Westbrook, ha a társaid háborúba mennének veled, mert tudják, hogy a véredet adnád értük, és emellett addig edzel minden nap, amíg a saját izzadságfoltodon vágódsz hanyatt a parkettán. Az, hogy időnként begőzölsz, és képes vagy egymást követő három támadásnál eladni a labdát, nem fog megakadályozni abban, hogy egy naptári év alatt 31 tripla-duplát hozz össze.

Lehetsz James Harden attól még, hogy meccs közben egy szót sem szólsz a csapattársaidhoz, hogy ránézésre csak magadnak játszol, ha közben vezeted az NBA gólpasszlistáját, és emellett megtanulsz úgy és akkor betörni, ahogy és amikor kell, mintha egy csapat matematikus dolgozna külön-külön minden egyes végtagod mozgásán.

És lehetsz Manu Ginóbili, ha az a legdurvább éjszakai elhajlásod szezon közben, hogy elhívod a csapattársaidat csillaghullást nézni egy étterem háztetőjére, és eközben ellenfelek százait kergeted őrületbe a végtelen lassúságú, megfontolt és lassú mozdulataiddal, de a szorgalmadról nem születnek hősköltemények.

De hiányozzon kettő e háromból, és már „csak” sztár lehetsz, legyél akármilyen tehetséges. Ahogy Kevin Durant mondta: „A szorgalmas legyőzi a tehetségest, ha a tehetséges nem elég szorgalmas.” Ez elég rossz hír az olyan istenadta, de fafejű és lusta zseniknek, mint DeMarcus Cousins vagy mai főhősünk, Rajon Rondo. Kettejük között négy év a korkülönbség. Cousins 26 éves, még van ideje a legnagyobbak közé emelkedni, és ehhez két út vezet a fenti recept szerint. Az egyik, hogy erőt vesz magán, videózik, elemez, kiiktatja játéka legnagyobb hibapontját, vagyis megtanul védekezni, és nem elégszik meg azzal, hogy sztárocskává nő, de aktuális csapatának vitrinje mindig üres marad. A másik, hogy eldönti, enged fafejűségéből, és hajlandó lesz másokra, akár még néhány edzőre is hallgatni.

Cousinsnak szerencséje van, mert tavaly egy nála négy évvel idősebb csapattársától azt is látta, mi az, amit biztosan nem szabad tennie: úgy tojni magasról az egészre, mint Rajon Rondo.

Senkiről sem vitatkoztam többet immár az elmúlt tíz évben, mint a nemsokára 31 éves irányítóról. Már a Celtics 9-eseként is csípte a szemem, mert nem tudta bennem megváltoztatni az érzést, hogy szinte mindent készen tett elé az élet, és ő ehhez alig volt hajlandó hozzátenni valamit.

Már második, utolsó egyetemi évén végignézve is egyértelmű, mi lett volna a dolga. 11,2 pont, 6,1 lepattanó, 4,9 gólpassz, 2,1 labdaszerzés mellé 57%-os büntetőzés és 18/66-os triplamutató jött, vagyis – hogy ez a bejegyzés se múljon el Popovich-idézet nélkül – egy házimacska is megmondta volna, egy dolgot kell tennie azért, hogy megállíthatatlan legyen: megtanulni dobni.

Száz meg száz hátvédet húztak már ki ilyen dobásmutató láttán a megfigyelők a listájukról, de Rondo két okból mindezek ellenére elit tehetségnek számított. Az egyik magyarázat az összes többi számban keresendő, amelyekről ordít, hogy egy kivételes tehetség hordta őket össze, ráadásul az Államok egyik legjobb kosaras egyetemén. A másik a 2006-os draft gyenge felhozatala irányító poszton: bár a Suns csak 21. helyen vitte el őt, az irányítók között első lett volna.

Szerencséjére a draft után rögtön Bostonba került, hogy kiválóan sikerült újoncidénye után a második évben megérkezzen a Pierce-Rondo duó mellé Garnett és Allen, és összeálljon a bajnokcsapat. Nem elég, hogy a kis Rajont szárnyai alá vették a nagyok, úgy tették ezt, hogy eközben hagyták kibontakozni, irányítani, pedig mind tudták, hogy nincs sok idejük bajnokságot nyerni. Rondo a bajnoki cím évében 10,1 rádobást átlagolhatott, és kiosztott 6,6 gólpasszt 1,8 eladott labda mellett – egy tejfelesszájú, másodéves újonc három tuti halhatatlan mellett játszva ennél és egy azonnali bajnoki címnél többről nem álmodhat.

A bajnokság megnyerése után megszületett a döntés: Rondóban van a legtöbb lehetőség, épüljön köré a Celtics játéka. A felelősség, a teher egyre nagyobb lett a vállán, de a 2010-es, elveszített döntő után véget ért a sikeres időszak. Pierce, Allen és Garnett egyre idősebb lévén többet nem tudott hozzátenni, mint korábban. Rondo számára az egyéni sikerek dőltek (négy All-Star meghívó, a harmadik legtöbb eladott mez Bryant és James mögött, és számos gólpasszrekord megdöntése), a csapat viszont többé döntőig sem jutott el. Lehet azt mondani, hogy a Heat összeállt szupertriója ellen erre nem is volt reális esélyük, de 2012-ben csak 4-3-ra kaptak ki tőlük a keleti döntőben, éppen Rondo élete legjobb playoffsorozata végén. A történet utolsó, közepesen vidám pillanata ez, ezért álljunk is meg egy percre: ne feledjük Rondo 44 pontos meccsét, hat dupla-dupláját és a hetedik meccsen elért tripla-duplát.

A vereség után következő egy évben két dolog omlott össze körülötte, a csapat kerete és saját egészsége. Előbb Ray Allen, majd Pierce és Garnett is távozott, a kettő között pedig, 2013 januárjában térdszalagszakadást szenvedett. Egy év múlva tért vissza, de addigra úgy összeveszett Doc Rivers vezetőedzővel, hogy a klubvezetés eldöntötte, akár felépül teljesen, akár nem, mennie kell.

Nyolc bostoni év után Dallasba került, ahol a túl nehéz embernek nem nevezhető Rick Carlisle-lal többször is sikerült összeakasztania a bajszát, végül annyira, hogy a rájátszás közben tették ki a keretből, sérülésre hivatkozva. Máris elérkeztünk az előző idényhez, melyben egy teljesen jelentéktelen csapat jelentéktelen irányítójaként legfeljebb annak örülhetett, hogy Cousins és George Karl vezetőedző állandó kakaskodása miatt csak egy bíró lebuzizásával tudott címlapra kerülni.

Az elmúlt nyáron a Chicago Bulls egy új esélyt és első ránézésre tökéletes terepet jelentett Rondo számára. Az elvárások nem nyomják agyon a csapatot, a felelősséget sztárként főként Jimmy Butler cipeli a vállán, hátvédposzton pedig Dwyane Wade játszik Rondo mellett, akit gólpasszokkal ki lehet szolgálni, de egyáltalán nem muszáj. Gyors játék, hátvéd-központú csapat, játékos-párti vezetőedző, mi kell még? Nem tudom, mert ez sem jött össze.

A vártnál sokkal ígéretesebb kezdés után a Bulls egy kicsit megroppant. Nem nagyon, hiszen a gyengélkedés ellenére a csapat még most is playoff-helyen áll, Rondo viszont múlt héten itt is kikerült a csapatból. A hónap elején egy segédedzőt hordott le úgy, hogy azért egymeccses eltiltást kapott a klubtól, majd összeveszett Fred Hoiberggel, amiért a vezetőedző nehezményezte, hogy lelassult mostanában, és azzal vádolta meg, hogy sérült, pedig állítása szerint rég érezte magát ennyire egészségesnek. Majd ahelyett, hogy befogná volna a száját, máris azzal fenyegetőzik, hogy ha sokáig padoztatják, kérni fogja, hogy cseréljék el.

A gond az, hogy már nem nagyon van hova. Két év és 28 millió dollár nem a világ vége egyik NBA-csapatnak sem mostanság, de az elmúlt évek balhéi után aligha akad olyan csapat, amely szívesen látná a soraiban, és amely Rondo vágyainak is megfelel.

Rajon Rondo két dolgot nem tett meg az elmúlt években. Nem adott le konokságából, ami a történet véget jelentette számára Bostonban és Dallasban, és – amiért mindennél mérgesebb vagyok rá – képtelen volt megtanulni azt, amihez kizárólag szorgalom kell: dobni. Pályafutása első nyolc (!) évében 30% alatt triplázott, középtávolról máig képtelen legalább 40%-ig tornázni magát, arra pedig egyszerűen nincs magyarázat, hogy pályafutása első felében sokkal jobban büntetőzött, mint a másodikban.

Senki nem merne vitatkozni azzal: Rajon Rondo tehetsége alapján korszakos zseni lehetett volna, aki ma egy bajnokesélyes csapat vezéreként Stephen Curryvel, LeBron Jamesszel harcol életre-halálra. Már sosem lesz az. Hacsak nem szállja meg a kisangyal, valószínűleg lesz még pár elképesztő meccse egy közepes csapatban, ámulunk még néhány olyan gólpasszon, amilyet csak ő tud adni, aztán pár év múlva csendben visszavonul, mi meg elsiratjuk az NBA elmúlt tíz évének egyik legnagyobb tehetségét, aki túl lusta volt, és túl önfejű...


Szaniszló Csaba 2017.01.03 21:30
10komment

Hozzászólás (10) Hozzászólok!

Ole 2017. 01. 10., 10:51

Szevasztok!
Nagy cikk, tűpontos meglátás Csabitól! Ne legyen igazam, de hasonlót látok korábbi nagy kedvencemnél, Rubiónál is (bár ő legalább nem annyira konok, és kevésbé buzizik a bírókra). Sajnálnám, ha a Minny ennyi tehetséggel 2-3 éven belül nem lenne legalább jó középcsapat, ebben pedig Rubiónak jelentős szerepet kellene vállalnia. Most pont volt egy jó meccse, de hogy a rendszeres negyedik negyedes leolvadásokban masszívan benne van, az nem kérdés.

BDavid 2017. 01. 06., 06:51

Szia Csabi!
Jó cikk nagyon. Nekem nagy kedvencem volt Bostonban. Ott még csak időnként jött elő ez az éne, amit most látunk. Nekem van egy olyan érzésem vele kapcsolatban, hogy mellé kell egy nagy sztár, nagy egoval, akire még fel is tud nézni. Ilyen volt Garnett. Szerintem nélküle semmi sem lett volna Rondoból. Butler még csak keresi a vezér szerepet, Wade meg már olyan, mint aki félig visszavonult. Talán egy olyan kaliber mellett mint James (mind játék téren, mind pályán kívül - nála nincs lazsálás a csapattársaknak) nem merne ilyeneket bejátszani. Tenné a dolgát szépen csendben. Esetleg Bryant mellett tudott volna még olyan játékos lenni, amire tehetsége predesztinálja. A Cavsen kívül szerintem egyik csapatnak sincs értelme vele vesződni. Nekik is csak akkor ha Jamesnek ez megéri.

Trigo 2017. 01. 04., 18:01

Huhujujjj, és én javasolok neked valamit, mikor most látom, hogy a küldd-öt egy d-vel sikerült írnom. Anyám. :D Bocsi! :(
Forza Roma! ;-)

szcsaba 2017. 01. 04., 17:17

Hi Trigo! Javítottam. :)

Trigo 2017. 01. 04., 17:08

Jujj de herótom volt mindig is Rondótól Boston drukkerként. Jó cikk.

Egy javaslat Csabi. Küld rá helyesírás-ellenőrzőt mielőtt leközlöd. ;-)

Trigo

sammydavis 2017. 01. 04., 13:58

Minden szóval egyetértek, Csabi!

Rondo elcserélése egyébként nem lehetetlen, mert a jövő évi 14 milliójából csak 3 millió garantált (http://www.basketballinsiders.com/chicago-bulls-team-salary/), így azért 11 milliónyi pluszt jelenthet valakinek. Ráadásul a Bulls van kényszerhelyzetben vele, nem a lehetséges vevők... és ugye idén nyáron megint egy csomó csapatnak simán lesz helye a sapka alatt (bár az újonnan adott fizetések is remekül meg fognak ugrani, nem csak a sapka).

Mellesleg van, aki messzebbre megy, mint Te, Csabi: Rondo utolsó NBA-napjait emlegeti ez az író:
http://basketball.realgm.com/analysis/244457/The-Final-NBA-Days-Of-Rajon-Rondo

Kis Attila 2017. 01. 04., 12:25

Így vagyok ezzel én is ahogy leírtad, de valahogy sosem mertem magamban megfogalmazni ezt a "fene a pofádat, hát miért nem teszel bele a dologba többet!?" érzést. Mert hát mégiscsak ugyanazzal a leesett állal néztem már vagy száz meccsét mint Wade, Garnett, Tim vagy Lebron száz és száz brutális teljesítményét, amelyek mögött tudtam hogy pokoli sok edzésmunka volt. A lustaságát talán csak ő tudta ilyen szinten feledtetni velem az elmúlt 10 év nagyjai közül...

Hagar 2017. 01. 04., 11:21

Remek cikk Csabi!

kmpeter 2017. 01. 04., 08:59

Szépen leírtad!

Egy olyan karácsonyi meccsre emlékszem kb '12-13 körül amikor szavazást tettetek fel, hogy ki a jobb játékos /Rondo vs. Westbrook/, nekem akkor meg sem fordult a fejemben, hogy ne Rondo-ra szavazzak!
Ha jól emlékszem talán nyert is.

Most nagyon sok irányítót tudnék elébe helyezni!

Krizsan Milan 2017. 01. 03., 22:17

Üdv!
En szemely szerint nagyon sajnálom. Annak idején azt hittem, hogy o lesz a nagy kedvenc miután Kobe visszavonult. Hat nem igy lett.

Szólj hozzá!