Ne szívódj fel, Derrick! • SportTV

Ne szívódj fel, Derrick!

Szaniszló Csaba avatar Szaniszló Csaba 2017. 01. 11. 18:17    
Olvasási idő: 3 perc

Nem akarok én heti rendszerességgel siránkozni valamin, arra ott van Kevin Durant, annál jobban úgyse menne. A mostani sztori mégis egy újabb problémás irányítóhoz kapcsolódik, akinek pályafutásában – akárcsak Rajon Rondóéban – sokkal több volt, mint amit kihozott belőle, és bár erről nem ő, sokkal inkább Gyűrűk Ura-stáblista hosszúságú térdsérülései tehetnek, úgy tűnik, ezt az egészet egyre nehezebben viseli.

Amit idén Derrick Rose-tól a pályán látunk, az számokban körülbelül megfelel annak, amit vártam. Egyik adat sem ugrik ki a sorok közül, talán annak lehet tapsolni, hogy végképp eltemette a tripláját, így picit nőtt a dobószázaléka. A Knicks az általam vártnál kicsit gyengébben teljesít, de ez érthető. A csapatot megöregítették és elvékonyították, és mire beismerték maguknak, hogy Carmelo Anthony helyett el kell kezdeni Kristaps Porzingis köré építeni a csapatot, a jövő kulcsemberéről kiderült, hogy nagyon sérülékeny. Az elvileg a csapatot újjáformáló elnök-igazgató-atyaúristen-bohóc Phil Jackson legnagyobb gondja egyes hírek szerint viszont nem ez, hanem az, hogy álló vagy fekvő fotót készítsen majd a „New York vége“ tábláról, miután kilép szerződéséből – az sem elképzelhetetlen, hogy már április derekán, bár más pletykák szerint 2019-ig marad.

Az biztos, hogy nem a Knicksé lesz az Év Munkahelye, az oaklandi városi tévében biztosan több élet volt a döntő hetedik meccsének másnapján, mint a Knicksnél bármikor az elmúlt fél évben. Ha tudnánk, hogy Derrick Rose a haverjaival bulizott egy chicagói sztriptízbárban ahelyett, hogy hétfő este megjelent volna csapata New Orleans Pelicans ellen játszott mérkőzésén, most könnyű szívvel írnám ide, hogy talán a rossz munkahelyi légkör miatt döntött úgy hétfőn, hogy aznap nem megy be az irodába.

Csakhogy nem tudjuk. Pár nappal az eset után a következők biztosak Rose hétfő estéjéről:

  • a meccs délelőttjén még részt vett a dobóedzésen, de este nem jelent meg a Madison Square Gardenben
  • erről a szándékáról nem tájékoztatott előre egyetlen klubvezetőt vagy csapattársat sem, mindenki a kezdés előtt szembesült hiányával
  • a klub elküldött egy alkalmazottat Rose házához, hogy meggyőződjenek róla, nincs baj, de az irányító nem volt otthon, a klub alkalmazottainak telefonhívásait pedig szándékosan nem fogadta
  • mint utóbb kiderült, a meccs előtt 2 órával Chicagóba utazott
  • a mérkőzésen Brandon Jennings kezdett a helyén, a Knicks 110-96-os vereséget szenvedett
  • Joakim Noah a mérkőzés után telefonon elérte Rose-t, és annyit mondott, hogy „minden OK“ vele, de részleteket nem árult el
  • Jeff Hornacek vezetőedző úgy nyilatkozott, később biztosan nyilvánosságra hozzák a pontos okot, de most nem
  • a távolmaradás oka Rose nyilatkozata és a klub közlése szerint „családi ügy“ volt
  • a Knicks (minden bizonnyal pénz)büntetéssel sújtotta Rose-t, de nem tiltotta el, így ma a Philadelphia ellen már játszhat

Számos alkalommal fordul elő az NBA-ben, hogy egy játékos családi okokra vagy magánügyre hivatkozva eltávozást kér, és ezt meg is kapja. Ha csak a legutóbbi heteket nézzük: ez történt a Golden State-ből Draymond Greennel, aki fia születése miatt hiányzott egy meccsről (és engedtek volna többet is neki), vagy éppen az indianai Solomon Hillel, aki szintén, csak annyival járt jobban, hogy odaért a szülésre, nem úgy, mint az azt a repülőn, FaceTime-on végignéző, egyre furcsább Green.

Nincs az a játékos, akit valóban komoly családi ügy miatt ne engedett volna el egy klub, tennie is mindössze annyit kell ezért, hogy megereszt egy telefont a vezetőedzőnek, ahogy bármelyikünk teszi, ha beteg a gyerek, és nincs ki vigyázzon rá (bár ilyen velem sose történik, például ma se emiatt dolgoztam itthonról, de nem ám).

De Rose nem telefonált, nem írt üzenetet, nem csinált semmit, egyszerűen csak lelépett. Nehéz elképzelni, hogy otthonról telefonáltak neki egy családi tragédia miatt, és esetleg amiatt nem mert szólni, hogy megelőzze a sajtóban a találgatásokat, hiszen a jegyzőkönyvben a személyes okokból távol lévő játékos neve mellett feltűnő „DNP – Personal“ az NBA-újságírók szemében is szent, a miértjét legalább pár napig nem illik firtatni.

Nincs annál nagyobb trógerség, mint így cserbenhagyni a csapatodat, még ha az idény egyetlen alapszakaszmeccséről van is szó a nyolcvankettőből. Pofátlanság a klubbal szemben, mert mégiscsak a munkáltatód, amelyik kizárólag ezért a meccsért 260 ezer dollárt utal a számládra (illetve gondolom, csak utalt volna), és bunkóság a társaiddal szemben, mert kellemetlen helyzetbe hozod őket – nem csak a pályán, hanem főleg a meccs utáni sajtótájékoztatón, különösen, ha ők történetesen mégis tudják, mi van veled. (A jegyért és tévéelőfizetésért sokat fizető nézőket az egyre népszerűbbé váló, különösebb ok nélküli pihentetés már megedzette, őket most hagyjuk.)

Egyre több jel utal arra, hogy Rose-nak azért kellett a családja körében lennie, mert ő sokallt be. Két, egymástól független, névtelen forrás is arról számolt be, hogy Rose padlóra került, saját döntése alapján tűnt el a Knicks szeme elől, és a néhány óra alatt még azon is elgondolkodott, hogy egy időre visszavonul.

Rose-t az elmúlt öt évben ütötte-verte az élet. Azt az embert, akit 18 éves korában „Mr. Basketballnak“ hívtak Michael Jordan államában, aki 23 évesen az NBA legértékesebb játékosa lett, sérülések szedtek szét apró darabokra. És nem elég, hogy öt év szenvedés után végre leszállt róla a sors, azért néha a pályán még emlékezteti arra, hogy mire volt képes, mert néhány gyűrű környéki dobásától még most is eláll az ember lélegzete.

Fel ne add, Derrick, én még nagyon élvezem!