Vasárnap este 10! • SportTV

Vasárnap este 10!

Szaniszló Csaba avatar Szaniszló Csaba 2017. 02. 03. 13:59    
Olvasási idő: 2 perc

Lassan úgy vagyok vele, mint Bill Belichick: már nem számolom, hányadik Super Bowlomra készülök – annyi azért biztos, hogy hétnél még nem tartok. Nem azért nem tudom megszámolni, mert olyan sok lett volna, hanem mert minden évben valami más történik a Sport1 (1!) stúdiójában, és ez idén is így lesz.

Ami nem változik: este tízkor kezdünk vasárnap, vagyis nagyjából két és fél órával a kezdőrúgás előtt. Ricsi és Márk bejelentkezik a helyszínről, mi pedig négyen a stúdióból osztjuk az észt: Sankóval, Buday Zolival (a Pro Football Focus elemzőjével) és Kemenes Szabival (aki tegnap is Raiders-pólóban mászkált a szerkesztőségben, pedig gurulós focis műsorra jött).

Ami viszont újdonság lesz…

Kihasználjuk, hogy Zoli az elmúlt hetekben mást se csinált, mint a két csapat játékát elemezte, és hogy mind Sanyi, mind Szabi (ő lesz Zoli keze) csodálatosan rajzol az elemzőrendszerünkkel, ezért sokkal több posztonkénti összehasonlítással, előzetes játékelemzéssel készülünk, mint korábban. 5-6 poszton hasonlítjuk majd össze a csapatokat, hogy lássuk, melyikük hol jobb, hol lehetnek a sebezhető pontok, kik lehetnek a meglepetésemberek.

Lesznek nézőink a stúdióban mindkét oldalról, és simán lehet, hogy nálunk jobb hangulat lesz, mint az NRG Stadionban. Ahogy hallom, ott közepes hangulatú meccsre készülnek, mert a Pats-drukkerek közül nem sokan vállalták a texasi utat, a Falcons-szurkolók pedig inkább Atlantában szeretnék ünnepelni a bajnoki címet, úgyhogy a texasi olajbizniszben megtollasodott szalondrukkereknek kellene gondoskodni a meccshangulatról.

Előveszünk majd érdekes adatokat, mint például a szezon-MVP-k nem túl rózsás mérlege a Super Bowlok történetében, vagy hogy mi történik általában, ha a legjobb támadóalakulat a legjobb védekezéssel találja szemben magát.

Komoly és teljesen komolytalan kérdésekből álló tippjátékkal is készülünk, és ezt a tippsort előre feltöltjük majd a Trash Talk facebook-oldalára, hogy mindenki játszhasson baráti társaságban.

Gondolunk azokra is, akik szeretnék az amerikaifocit még soha nem látott rokonokat, barátokat meggyőzni arról, érdemes fennmaradni: már feltöltöttünk egy 2 perces videót, amiből a játék lényegét bárki gyorsan felfoghatja (a profibbak meg villoghatnak majd a meccs alatt, hogy mennyivel többet tudnak ennél).

A szombat este kiosztásra kerülő éves díjakon is végigmegyünk, és elmondjuk, szerintünk jó vagy rossz döntések születtek.

Nyerhettek is az NSO-val közös játékunkban, méghozzá eredeti Super Bowl LI-s sisakot és labdát, úgyhogy ott is érdemes lesz időről időre körülnézni.

Arról pedig mi gondoskodunk majd a TT facebook-oldalán, hogy aki nem jutott be a stúdióba vasárnap, azért körülnézhessen ott adás előtt.

Vasárnap este 10-kor a Sport1-en indul a buli!