Oktávot ugranék

Kemény hetem volt. A munkahelyemen minden összejött, így nem állíthatom, hogy - leszámítva a szerdai Heat-Spurs meccset - a sport körül forogtak a hétköznapjaim. Aztán amikor tegnap este végre hazaértem és kipakoltam a hétvégi bevásárlás során elejtett zsákmányt, bekapcsoltam a televíziót.

Addig egy perc nem sok, annyit sem láttam a Kézilabda-Eb-ből. Az eredményeket ismertem, de mivel a lebonyolítási rendszerrel sem voltam (vagyok) tisztában, nem igazán tudtam helyi értékén kezelni a két döntetlent.

Amikor megláttam, hogy a franciák ellen játszunk, rögtön kitweeteltem, hogy ma tuti kikapunk.

Nem azért, mintha nem bíztam volna bennük. Tapasztalat. Az elmúlt évtized nagy magyar sportsikereinek oroszlánrészét csak felvételről láttam vagy olvastam róla. Ha leültem a képernyő elé, szinte mindig padlót fogtunk. Ők is, én is. Közösen.

Tegnap talán megtört a jég.

A meccsről felesleges bármit írni. Aki látta, még ma is olyan mosollyal kelt fel, mintha az éjjel bebújt volna mellé a takaró alá a Pitt-Jolie házaspár szimpatikusabb tagja. Aki nem látta, annak hiába próbálnám elmesélni.

Az utolsó percekben Deák Horváth Péter még kereste a szavakat, de már nem találta őket. A lefújás után a helyzet súlyosbodott, mivel néhány másodpercig úgy hebegett, mint a Budapestre látogató egyszeri turista, aki meglátja a számlát a Nirvana bárban.

Hogy én mennyire irigyeltem...

Félre nem értsetek, nem panaszkodom. Egy álom vált valóra, amikor 2005-ben gyakorlatilag az utcáról bekerülhettem az NBA szakkommentátori csapatába. Azonban hiszitek vagy sem (és a kommentek alapján úgy látom, hogy inkább nem), nekem nincsenek kedvenc csapataim, legfeljebb játékosaim. És ha lennének is, a közvetítések során ezt nem mutathatnám ki.

Pedig egyszer én is szeretném átélni, amit Péter tegnap, amit Török Szöulban, amit Faragó Helsinkiben, amit Szaniszló Tampere-alsón, amit Hajdú B. a Stadionban és még napestig sorolhatnám. Na jó, azt a részt kihagynám, amikor a hangszálaim bemondják az unalmast és az üvöltésből sikoltozás lesz, de tulajdonképpen az is belefér.

Ennek fényében a következő tiszteletteljes kéréseim lennének Rátgéber Lászlóhoz és a Sport TV vezetőségéhez.

1, Laci, tessék kijutni a szlovéniai Eb-re!
2, Sport TV, tessék beosztani legalább egy meccsre!
3, Laci, tessék megnyerni azt a meccset!

B-tervként pedig szívesen kommentálnék egy olyan NBA-döntőt, ahol a Spurs nyer és Hanga Ádám az MVP.

Én cserébe viszonylag magabiztosan meg tudom ígérni, hogy a végére előbb én is oktávot ugrok, majd megkukulok!

Szép volt fiúk!