Rúgjunk egy nagyot Gyulába!
Németh Gyula nevével először egy zseniális póló kapcsán találkoztam. Másodszor egy megbeszélésen, amiről ha bővebben beszélnék, akkor a bejegyzés minden olvasóját meg kellene ölnöm. Harmadszor pedig tegnap délelőtt egy fantasztikus kezdeményezés kapcsán, ami csak rajtunk múlik, hogy megvalósul-e.
Aki ismer, tudja rólam, hogy pólóőrült vagyok. A szekrényben nagyságrendileg száz, a szivárvány minden színében pompázó felső vár bevetésre, illetve egyre nagyobb részük arra, hogy belefogyjak.
A kedvenceimet igyekszem nektek is megmutatni, így talán van, aki emlékszik erre a pólóra.
Meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt, annak pedig külön örültem, hogy az elkövetője egy magyar srác.
Németh Gyula több mint egy évtizede dolgozik grafikusként. Valaha hozzám hasonlóan a reklámszakmában termelte a GDP-t, de egy ideje szabadúszó. Az amerikai focit lassan két évtizede követi, egy ideig játszott is itt-ott, most pedig Újbudán edzősködik.
Egy szabadúszó az elején mindent elvállal, így Gyula portfóliójába is becsúszott néhány olyan embléma, amelyeket amatőr csapatoknak készített. Szerencséje volt, már amennyire szerencsének tekinthető, hogy a munkáiból sugárzó zsenialitásra mások is felfigyeltek és megjelentették néhány, a szakma krémjének termését bemutató grafikai albumban.
Így kerültek ki a munkái a tengerentúlra és ma már ott tart, hogy az NFLPA (NFL Játékosok Szövetsége) egyik hivatalos illusztrátora és az egyik legnagyobb sportkártyagyártónak, a Panininek rajzol.
Gyula most nagy dologba vágta a fejszéjét. Charming Faces, azaz Bájos pofik címmel meg szeretne jelentetni egy könyvet, amelyben összegyűjteni az NFL történelmének legfurcsább fazonjait és legnagyobb gazembereit. Ráadásul a kiadványban nem csak a tőle megszokott és méterekről felismerhető markáns, szögletes, zord stílusban fog rajzolni, hanem új oldalairól is megismerhetjük.
Nem képeskönyvről beszélünk, hiszen minden játékoshoz tartozik egy rövid szöveges ismertető, természetesen szemet gyönyörködtető tipográfiával.
Érdemes belenézni a tervekbe. Ez itt a nagybetűs VILÁGSZÍNVONAL! Valami, amire büszkék lehetünk és aminek mi is részesei lehetünk. Nem úgy, mint amikor korábban a héten vezető portálunk megírta, hogy Louis C.K. kicsit nekünk, magyaroknak is nyerte azt a két Emmy-díjat, hanem ténylegesen.
Gyula a Kickstarteren, a világ legnagyobb közösségi befektetői oldalán keres partnereket álma valóra váltásához. A honlap működése pofonegyszerű. Ha van egy ötleted, összeállítasz egy prezentációt és meghatározod, hogy mennyi pénzre van szükséged a projekt elindításához. Gyulánk például 22 ezer dollárt szeretne összegyűjteni 44 nap alatt a gyártási- és jogdíjköltségekre.
Ha tetszik az ötlet, akkor a honlapon megadhatod, hogy mekkora összeggel támogatnád. A rendszer akár 1 dolláros felajánlást is elfogad, de érdemes bőkezűbbnek lenni, mert a támogatók jutalma sávosan nő. Én 50 (illetve 60, mert hiába vagyok magyar, az oldal szemében külföldinek számítok) dollárral támogattam meg a projektet és ezért nem csak azt kapom cserébe, hogy Gyula álma valóra válik, hanem a megjelenés után megkapom a Bájos pofik nyomtatott- s digitális változatát, egy pólót és egy patent kis matricát is.
Ha a meghatározott időn belül nem jön össze a célként meghatározott felajánlás, akkor a támogatásra szánt összeget nem vonják le a kártyánkról és Gyulának új utakat kell keresnie. Remélem, erre nem kerül sor.
Szóval irány a Kickstarter, ahol csak annyi dolgunk van, hogy egy jó nagyot rúgjunk Gyulába, illetve a projektjébe és tavasszal mindenkinek a könyvespolcán ott figyelhet egy Bájos pofik, amit amikor majd kinyitsz, akkor jóleső érzéssel tölthet el, hogy te is a részese voltál.