Fájó pofon Montenegrótól
Nem jutott a döntőbe a magyar férfi vízilabda-válogatott, mivel hosszabbítás után 14-13-as vereséget szenvedett Montenegrótól az eindhoveni Európa-bajnokság elődöntőjében.
Kemény Dénes csapata végig szoros és kiélezett mérkőzést vívott a riválissal, a negyedik negyedben kétgólos hátrányból fordított, vezetéshez jutott, azonban Montenegró egyenlíteni tudott. A ráadás második felében a magyarok kétszer is támadhattak az egyenlítésért, azonban mindkétszer elkapkodták a lehetőséget, így kikaptak.
Montenegró ellenfele a döntőben a szerb válogatott lesz, amely az első pénteki elődöntőben négy góllal nyert a világbajnoki címvédő olasz együttes ellen.
A magyar csapat vasárnap játszik az olaszokkal a bronzéremért. A férfiakhoz hasonlóan a nők is a bronzéremért játszanak majd szombaton Oroszország ellen.
(MTI/Sport TV)
Vízilabda-Eb, Hollandia, férfi elődöntő
Montenegró–Magyarország 14-13 (2-2, 4-3, 4-3, 2-4, 1-1, 1-0)
Szerbia–Olaszország 12-8 (4-5, 4-1, 3-1 1-1)
Kiss Gergely nyilatkozata
"Mit ér a négy gólom, ha a csapatom veszít, szomorú és csalódott vagyok. Nagyot küzdöttünk, próbáltunk huszáros hajrával fordítani, de nem sikerült, túl sok hibát követtünk el. Nagyon jó a csapatunk, de megérdemelten nyert Montenegró."