NFL: Megszólalt a főnök
Két nappal a Super Bowl előtt sajtótájékoztatót tartott az NFL komisszárja, Roger Goodell.
Goodell talán legfontosabb bejelentése szerint, szinte biztosra vehető, hogy a jelenlegi 8 helyett a következő szezontól 13-ra nő a csütörtökön rendezett, az NFL saját televíziós társasága által közvetített mérkőzések száma. Goodell szerint ez remek lehetőség a csapatok számára, hiszen mindegyiküknek nő az esélye, hogy (amerikai idő szerint) főműsoridőben léphessenek pályára. A tervek szerint a csütörtök éjszakai találkozókat a 2. és 15. játékhét között rendeznék meg.
A sajtótájékoztatón szóba került a csapatok számának lehetséges bővítése, ám Goodell szerint ez jelenleg nem szerepel a fontos tervek között, mint ahogy a liga azzal sem foglalkozik egyelőre, hogy Los Angeles városa ismét NFL csapattal rendelkezzen. A komisszár szerint a liga nagyon örülne egy franchise-nak a nyugati part legnagyobb városában, ám ehhez még sokat kell dolgozni mind a város, mind pedig az NFL oldaláról.
(Sport TV)
A XLVI. Super Bowlt vasárnap este 22 órától élőben közvetíti a Sport1!