NBA: íme az All-Star-névsor!
Magyar idő szerint péntek hajnalban kihirdették a február 27-én hajnalban megrendezésre kerülő NBA All Star-gála résztvevőinek teljes névsorát.
Mint ismert, a kezdőötösökről internetes szavazás döntött, amelyet február 3-án hirdettek ki. A keleti és a nyugati keret többi tagját pedig idén is az NBA 30 vezetőedzőjének szavazatai alapján jelölték ki.
A nyugati csapat tartalékjai közé bekerült a gálákon már-már veteránnak számító, tizenegyedik fellépésére készülő Dirk Nowitzki, a passzkirály Steve Nash (ő nyolcadszorra lép parkettre az idényfelező gálameccsen), és Tony Parker, aki negyedszerre kapott meghívót. A nagy öregek mellett a fiatalok is lehetőséget kapnak: őket a debütáló "magasember páros", LaMarcus Aldridge és Marc Gasol, valamint az egyaránt másodszor pályára lépő Russell Westbrook és Kevin Love képviseli Orlandóban. Érdekesség, hogy a keretbe sem kiscsatár, sem pedig dobóhátvéd nem került be a nyugati oldalról.
Ezen posztok képviselőiből így természetesen több akad a keleti keretben, ahogyan újoncból is: Andre Iguodala, Roy Hibbert és Luol Deng is első fellépésére készülhet a legjobbak között. A rutint a kispadról a kilencszeres All Star-játékos Paul Pierce, a hatodszorra a keretbe kerülő (ám ebből sérülés miatt csak négyszer pályára lépő) Chris Bosh, az ötödszörre beválogatott Joe Johnson, és a gálán másodévesnek számító Deron Williams szállítja majd.
(Sport TV)
Nyugat:
Chris Paul (Los Angeles Clippers)
Kobe Bryant (Los Angeles Lakers)
Kevin Durant (Oklahoma City Thunder)
Blake Griffin (Los Angeles Clippers)
Andrew Bynum (Los Angeles Lakers)
Cserék:
LaMarcus Aldridge (Portland Trail Blazers)
Marc Gasol (Memphis Grizzlies)
Kevin Love (Minnesota Timberwolves)
Steve Nash (Phoenix Suns)
Dirk Nowitzki (Dallas Mavericks)
Tony Parker (San Antonio Spurs)
Russell Westbrook (Oklahoma City Thunder)
Kelet:
Derrick Rose (Chicago Bulls)
Dwyane Wade (Miami Heat)
Carmelo Anthony (New York Knicks)
LeBron James (Miami Heat)
Dwight Howard (Orlando Magic)
Cserék:
Chris Bosh (Miami Heat)
Luol Deng (Chicago Bulls)
Roy Hibbert (Indiana Pacers)
Andre Iguodala (Philadelphia 76ers)
Joe Johnson (Atlanta Hawks)
Paul Pierce (Boston Celtics)
Deron Williams (New Jersey Nets)
A 61. All Star-mérkőzést több mint 200 országban, 40 nyelven közvetítik világszerte, a Sport1 február 27-én hajnali 1:00-kor élőben, magyar kommentárral mutatja meg a találkozót.