2012 február 17 Legutóbbi frissítés 17:49
Egyéni sportok

Levélben ajánlom! bezár

Babos újabb bravúrja Bogotában

Fotó:babostimea.hu

Az elődöntőbe jutott Babos Tímea a bogotai WTA-tornán, mellyel egyesben pályafutása legnagyobb sikerét érte el.

Az első játszmában a világranglistán 133. helyezett magyar játékos már az elején elnyerte a rangsorban 206. riválisa, Jaroszlava Svedova (legjobbjaként 2010-ben még a 29. volt) adogatójátékát. Aztán a továbbiakban is nagyon kiegyensúlyozottan teniszezett, s 38 perc alatt jutott szettelőnyhöz. A második, egyben utolsó felvonásban a két játékos egészen 4:4-ig fej fej mellett haladt, majd Babos bréklabdához jutott, és sikerült értékesítenie azt (5:4). Ezzel a meccsért adogathatott, és nem hibázott, 40-15-nél két lehetősége is adódott az összecsapás megnyerésére, és a másodikkal megszerezte a győzelmet.

Bravúrja egyúttal azt jelenti, hogy már ezzel az eredménnyel is az első száz közvetlen közelébe kerülhet hétfőtől a rangsorban. A szombati elődöntőben az orosz Alekszandra Panovával (118.) mérkőzik, akivel ez lesz az első összecsapása WTA-tornán.

(MTI)

Babosék búcsúztak párosban

Babos Tímea az orosz Valerija Szavinih oldalán döntő rövidítésben vereséget szenvedett az első helyen kiemelt Eva Birnerova, Alekszandra Panova cseh, orosz kettőstől a bogotai WTA-torna párosversenyének elődöntőjében.

Hozzászólások (0) Hozzászólok!

Eddig még senki sem szólt hozzá, légy Te az első!

Szólj hozzá!