Árad-e tovább a madridi gólözön?
A két spanyol gigász ismét eltérő napon lép pályára, s mivel most a Realra vár BL-feladat a jövő héten, a királyiakat „illeti meg“ a szombati mérkőzés (20:00) lehetősége a moszkvai túra előtt.
A blancók és frontemberük, Cristiano Ronaldo (archív képünkön) újabb csúcsokat javíthatnak meg, illetve kerülhetnek közel azokhoz. 19 bajnokit nyertek meg az első 22-ből, ennél többre csak az 1960–61-es Real és a tavalyi Barcelona volt képes, 20-20 sikerrel. Ez csak „majdnem“ csúcs, ám a Valencia 1941–42-es gólrekordját fordulóról fordulóra javíthatja meg CR7 és kompániája. A múlt fordulóban a hat évtizeddel ezelőtti Turia-parti gárda rekordját javították 75-re, most megint legalább hármat kellene rúgni a Racingnak, hogy a részarányos 77-et túlszárnyalják. Egyébként az ellenfél santanderi gárda a legutóbbi, amellyel remizett a Real bajnokin, az őszi 0–0-ájuk óta csak 17 győzelem és a Barca elleni egyetlen vereség került a madridiak eredménylistájára. (Emellett a Racing a Levante mellett a másik együttes, amely ellen a királyi gárda góltalan maradt a 2011–12-es bajnoki évben.)
Ronaldo az elmúlt héten szerzett idénybeli hatodik mesterhármasával egalizálta Romário és a saját múlt évi csúcsát, a következővel már egyedül kerülhet a lista élére.
A Valenciát vasárnap este (21:30) fogadó Barcelona tovább javítgathatja saját, folyamatban lévő sorozatait. Nem volt például még jobb gólkülönbsége egyetlen csapatnak sem 22 játéknap után, mint a katalánok +42-je jelenleg, ugyanennyit a Real 1959–60-as gárdája (Puskással, Di Stéfanóval) tudott felmutatni. Tiszteletre méltó a hazai immár 47 mérkőzéses hazai veretlenségi sorozat is a bajnokságban, de ez még messze van az aktuális csúcstól, ezt a Johan Cruyff edzette társaság tartja, amely 1993 és 1996 között 77 (!) találkozón nem kapott ki a Nou Campban.
Jóval közelebb van Messi a klubcsúcsot tartó Romáriótól az egy idényen belüli mesterhármasok tekintetében. A minibrazil 1993–94-ben ötig jutott ebben a „műfajban“, a miniargentin most ötnél tart.
Ennyit a számtengerről egyelőre, ám bizonyos, hogy a két csapat szurkolóit egyelőre a legkisebb kétjegyű szám „állapota“ izgatja. Marad-e a 10 (pontos különbség), nő-e vagy esetleg csökken a két klubóriás hétvégi hazai fellépése után?
(Sport TV)
A Real Madrid–Racing Santander mérkőzést ma este a Sport2-n, 19:45-kor kezdődő adásunkban, a Barcelona–Valencia rangadót vasárnap este 21:30-tól a Sport1-en közvetítjük, természetesen élőben.