Öngólfesztivállal ment tovább a Pool
Hiába kapott óriási esélyt, a nyolcaddöntőben véget ért a negyedosztályú (League Two) szereplő Crawley Town szereplése az FA-kupában. A kiscsapat Rory Delap kiállítása miatt már a 17. percben emberelőnybe került az előző kiírás döntőse, a Stoke ellen, azonban az élvonalbeli látogatók így is simán nyertek, és sorozatban harmadszor jutottak be a legjobb nyolc közé a világ legrégibb kupasorozatában. Walters az első félidő végén bevágott egy tizenegyest, Crouch a második elején Whelan szabadrúgásából fejelt a kapuba, a Crawley pedig fennakadt az első élvonalbeli riválison.
A Tottenham nem lehetett maradéktalanul boldog, pedig elmondhatja magáról, hogy az idei kiírásban továbbra is kapott gól nélkül áll, és hogy alacsonyabb osztályú riválissal szemben a legutóbbi 34 fellépéséből mindössze egyet veszített el. A Premier League harmadik helyezettje ugyanis képtelen volt gól nélküli döntetlennél jobb eredményt elérni a harmadosztályú Stevenage vendégeként, így a nyolc közé kerülést csak újrajátszás keretében harcolhatja ki.
A nap záró meccsén a Liverpool a Brighton&Hove elleni meccsen igazolta, hogy a 2011–2012-es szezonban kupaspecialistának tekinthető. A Ligakupában már ott van a Wembleyben sorra kerülő döntőben (amit február 26-án 16:30-tól élőben közvetítünk a Sport1-en), az FA-kupában pedig két győzelemre került erről. A másodosztályú együttesnek egyszer futotta az erejéből az egyenlítésre, utána viszont jött öt „vörös” gól, és a továbbjutás. Érdekesség ugyanakkor, hogy a hat gólból többet szereztek a brightoni játékosok, hiszen a jó oldalra eredményes LuaLua mellett Bridcutt két, Dunk pedig egy öngóllal segítette a Liverpoolt.
(Sport TV)
FA-KUPA, nyolcaddöntő, vasárnapi mérkőzések
Crawley Town (IV. osztályú)–Stoke City (I.) 0–2 (0–1)
G: Walters (42. – 11-esből), Crouch (52.)
Stevenage (III.)–Tottenham (I.) 0–0
Liverpool (I.)–Brighton&Hove Albion (II.) 6–1 (2–1)
G: Skrtel (5.), Bridcutt (44., 71. – mindkettő öngól), Carroll (57.), Dunk (74. – öngól), Suárez (85.), ill. K. LuaLua (17.)
Bogdánékra a Spurs várhat
Az FA még az összes "első meccs" lejátszása és az összes továbbjutó ismerete hiányában elkészítette a kupasorozat negyeddöntőjének sorsolását. A magyar játékost (Bogdán Ádám) foglalkoztató egyetlen csapatnak, a Boltonnak alighanem nehéz dolga lesz, hiszen a Tottenham–Stevenage párharc győzteséhez látogat, ha ez a Spurs lesz (elég nagy rá az esély), akkor a versenyben maradt együttesek közül a Premier League pillanatnyilag legmagasabban jegyzett csapata vár majd rá. A párharcok: Everton–Sunderland; Stevenage vagy Tottenham–Bolton; Chelsea vagy Birmingham–Leicester; Liverpool–Stoke. A mérkőzéseket március 17–18-án játsszák.