2012 február 19 Legutóbbi frissítés 09:59
NBA

Levélben ajánlom! bezár

San Antonio Spurs: 10!

Sorrendben tizedszer győzött a San Antonio Spurs az NBA legutóbbi játéknapján, Parkerék ráadásul ezúttal egy komoly nyugati riválist, a Los Angeles Clipperst verték idegenben, hosszabbítás után. Szűk egy perccel a negyedik negyed vége előtt, hárompontos hazai vezetésnél, amikor a Spurs elvesztette a labdát, úgy tűnt, elúszik számukra a mérkőzés, de jó védekezés után Neal egy hárompontossal hosszabbításra mentette a meccset. A ráadás szintén nagy izgalmakat hozott, Neal triplája után 5 pont is volt a vendégelőny, de egy Griffin-zsákolást követően éppen ő hagyott ki két büntetőt is, így esélyt adva a Clippersnek, hogy egy triplával egyenlítsen. A hármast végül Paul emelte rá kiszorított helyzetből, ám a labda lepattant, így nyertek Duncanék. A hazaiaktól Blake Griffin 22 ponttal és 20 lepattanóval zárt (pályafutása első 20/20-as meccse volt ez), a győzteseknél a bombaformában lévő Parker mérlege 30 pont, 10 gólpassz és mindössze 2 eladott labda volt, míg Neal pedig 17 pontig jutott. A 19 mezőnykísérletéből mindössze 6-ot értékesítő Chris Paul tömören értékelt a mérkőzés után: "Talán ez volt a legrosszabb teljesítményem, mióta az NBA-ben játszom."

A Bullsból Derrick Rose, a Netsből Brook Lopez hiányzott hajnalban, sztárjátékosa hiányát pedig a New Jersey viselte jobban, amely 15-2-vel indította a találkozót, az első negyed felénél pedig 24-5-re vezetett. A második játékrészben összekapta magát a Chicago, mely 7 pontra zárkózott fel, de az első félidőben 21 pontot berámoló Deron Williams gondoskodott róla, hogy a nagyszünetre tíz pont fölötti előnnyel mehessen a Nets. Mivel a hazaiak a második félidőben is enerváltan, gyengén játszottak, a New Jersey pedig ráérzett, hogy ezen az estén el lehet kapni a tavalyi alapszakaszgyőztest, a mérkőzés vége sima, 97-85-ös vendégsiker lett. Deron Williams 29 ponttal (de gyenge dobószázalékkal), Kris Humphries pedig 24 ponttal, 18 lepattanóval és 5 gólpasszal zárta a mérkőzést. A Bullsnak, amely ezzel a vereséggel kénytelen volt átadni a keleti első helyet a Miaminak, gondot okozhat, hogy a második félidőben megsérült Derrick Rose helyettese, CJ Watson.

Egyetlen ponttal győzött a mostanság szenvedő Memphis Grizllies hazai pályán a Golden State ellen. 9 másodperccel a mérkőzés vége előtt, egypontos Warriors-vezetésnél Rudy Gay ugyan elrontotta tempódobását, de Tony Allen visszapöcizte a labdát, így a Grizzlies előnybe került, az utolsó másodpercben pedig Conley támadóhibát harcolt ki, ez vezetett a Memphis sikeréhez. A házigazdáktól a kezdőötös minden tagja és a padról beálló Mayo is tíz pont fölé jutott, a vendégektől a hátvédpáros, Curry és Ellis viszont hiába dobott 36 és 33 pontot, csapatuk kikapott.

A nap legsimább mérkőzésén a Portland 20 pontot vert rá az Atlantára a Rose Gardenben, kétmeccses kihagyás után LaMarcus Aldridge ismét játékra jelentkezett és 19 ponttal zárt a Blazersnél. A sorrendben negyedszer a kezdőötösben helyet kapó Batum újra bizonyított 22 pontjával, az Atlanta legjobbja a 19 pontos Johnson volt.

A Sport1-en ma este 19 órakor élőben közvetítjük a New York Knicks–Dallas Mavericks mérkőzést.

A játéknap összefoglalója:

(Sport TV)

NBA, február 18.

Los Angeles Clippers (19-10)-San Antonio Spurs (22-9) 100-103 (h. u.)
Chicago Bulls (25-8)-New Jersey Nets (9-23) 85-97
Memphis Grizzlies (18-14)-Golden State Warriors (11-17) 104-103
Portland Trail Blazers (17-15)-Atlanta Hawks (19-12) 97-77

Ginobili és Splitter is megsérült

Mint az a mérkőzés után nem sokkal kiderült, a San Antonio újabb győzelme komoly áldozatokkal járt. Újra megsérült Manu Ginobili, aki nemrég tért vissza ujjsérülése után, és aki ezúttal hasizomsérülést szenvedett, a csapat továbbá elvesztette egyik centerét, Tiago Splittert is, akinek vádlijával akadtak gondok.

"Úgy tűnik, egy időre mindkettejüket elvesztettük. Nyertünk ma egy csatát, mégis nehezebb lesz megvívni a háborút. Legalább jó meccset játszottunk" - mondta a találkozó után Gregg Popovich vezetőedző.

Hozzászólások (0) Hozzászólok!

Eddig még senki sem szólt hozzá, légy Te az első!

Szólj hozzá!