Erős csoportban a pólós lányok
Elkészült az áprilisi férfi és női vízilabda olimpiai selejtezőtornák csoportjainak párosítása. A londoni sorsoláson női csapatunk Olaszországgal, Oroszországgal és Spanyolországgal került egy négyesbe.
Triesztben az április 15. és 22. között esedékes olimpiai selejtezőtornán kilenc csapat vesz majd részt. Az első négy helyezett szerez jogot, hogy rész vegyen a londoni nyári játékokon. A mieink az A-csoportba kerültek az Európa-bajnok, házigazda olaszokkal, az Eb-n negyedik helyen végzett oroszokkal (akik éppen ellenünk játszották a bronzmeccset), illetve a kontinenstornán az ötödik helyet megszerző spanyolokkal. A lebonyolítás következő rend szerint zajlik: a csoportokon belül körmérkőzések lesznek, az így kialakult sorrend alapján az első helyezettek a másik csoport negyedikjével, a másodikok a harmadikokkal keresztbejátszanak, s e négy párharc győztese jut a legjobb négy közé. Az Egyesült Államok, Ausztrália és Kína már korábban kvalifikálta magát a londoni olimpiára, Nagy-Britannia pedig – házigazdaként – szintén résztvevő.
"Az kifejezetten jó nekünk, hogy a házigazda olaszok velünk egy csoportban vannak" – nyilatkozta Merész András szövetségi kapitány az MTI-nek. "Így ugyanis velük a négy közé jutásért már nem kerülhetünk szembe a hazai vizeken folyó tornán, ahol gyakorlatilag egyetlen meccset kell megnyerni: a keresztbejátszásosat, amelyen eldől a londoni részvétel. Ha ott győzünk, máris kinn vagyunk az olimpián. Igaz, hogy a továbblépők is vízbe szállnak még az 1-4. helyért, de a tornazárásnak London szempontjából már semmi jelentősége nincs, hiszen az már mindegy, hogy hányadikként kvalifikálunk. Amúgy a csoportunkban az oroszokkal kezdünk 17-én, másnap következnek az olaszok, 19-én játszunk a spanyolokkal, és 20-án jön a keresztbejátszás."
A férfiaknál április 1. és 8. között Edmontonban kerül sor az olimpiai selejtezőtornára. Az olimpiai bajnoki címvédő magyar férfi vízilabda-válogatottnak nem kell selejteznie, Kemény Dénes együttese már tavalyi világbajnoki negyedik helyével tagjává vált a londoni játékok 12 csapatos mezőnyének.
(Sport TV/MTI)
Női vízilabda olimpiai selejtező, Trieszt
A-CSOPORT: Olaszország, Oroszország, MAGYARORSZÁG, Spanyolország
B-CSOPORT: Görögország, Kanada, Hollandia, Kazahsztán, Brazília
Férfi vízilabda olimpiai selejtező, Edmonton
A-CSOPORT: Montenegró, Németország, Románia, Görögország, Macedónia, Hollandia
B-CSOPORT: Spanyolország, Kanada, Venezuela, Brazília, Argentína, Törökország