Nem érdemlünk ekkora hátrányt
A Valencia elleni bajnoki győzelem után Josep Guardiola, a Barcelona vezetőedzője méltatta csapatát. Elmondta, az eddig mutatott játék alapján együttese nem érdemel tízpontos hátrányt.
Huszonhárom bajnoki forduló után a címvédő FC Barcelona továbbra is tízpontos hátrányban van az első helyen álló Real Madrid mögött. A harmadik helyezett Valencia 5-1-es legyőzése után a katalánok vezetőedzője elismerően beszélt csapata teljesítményéről.
„Szerencsések vagyunk, hogy most élünk, és módunk van élőben látni, ahogy ezek a játékosok játszanak. Ez a csapat igazán tiszteli a sportot” – fogalmazott Guardiola, miután a Barca a biztos vezetés tudatában sem állt le a Valencia elleni meccsen, hanem sorra dolgozta ki az újabb helyzeteket. (A kapura lövések aránya 15:3, a szögleteké pedig 11:1 volt.)
„Aki látta, milyen teljesítményt nyújtottunk a szezon folyamán, azt mondja, nem érdemlünk ekkora hátrányt” – mondta a 41 éves szakember, utalva a Real Madriddal szemben meglévő tízpontos különbségre. „Szégyen, hogy ilyen messze kerültünk a Realtól, de meggyőződésem, hogy a játék alapján nincs ekkora különbség a két csapat között. Ennek ellenére a hátrányunk tíz pont, ezzel együtt kell élnünk.”
A tetemes lemaradás ellenére Guardiola arra bíztatja játékosait, hogy továbbra is tegyenek meg mindent a győzelemért, a bajnoki cím eléréséért. „Három hónap van még a bajnokságból, ezalatt a legjobb tudásunk szerint kell játszanunk. A következő fordulóban az Atléticóhoz látogatunk. Ott is igyekeznünk kell jól teljesíteni, aztán meglátjuk, sikerül-e faragni a hátrányunkból.”
(Sport TV)