A Bologna a "legappenninebb"
A Bologna nyerte meg a Fiorentina ellen a Serie A 21. fordulójából a rossz idő miatt elhalasztott Appennin-derbit.
Mindkét gárda három védővel kezdte a mérkőzést, a Bologna 3-4-2-1-es, a Fiorentina 3-4-3-as felállást választott. Az első félórában felváltva forogtak veszélyben a kapuk, mindkét csapatnak több helyzete is volt a vezetés megszerzéséhez. Végül a hazai gárda támadásai vezettek eredményre: a 30. percben Di Vaio beadását követően Diamanti próbálkozott, az első lövést még védte a kapus, a kipattanó azonban újra a támadóé lett, aki másodikra már nem hibázott. A góltól még élénkebbé vált a meccs, a vendég lilák gyorsan kidolgoztak két-három helyzetet, de a szünet előtt jött a következő hazai találat: ismét Di Vaio volt a feladó, a végrehajtó pedig az uruguayi Ramírez, aki sarokkal (!) lőtt a kapuba.
A Bologna 2-0-ás előnnyel vonult be az öltözőbe, és az előnyt a találkozó végéig megőrizte, miután a második félidő elején Rubén Olivera egy buta szabálytalanság miatt (belekönyökölt Diamanti arcába) piros lapot kapott, így a Fiorentina emberhátrányba került. A piros-kékek gond nélkül értek célba három ponttal a tarsolyukban, és utolérték a táblázaton örök riválisukat.
(Sport TV)
Serie A, a 21. fordulóból elhalasztott mérkőzés:
Bologna–Fiorentina 2-0 (2-0)
G: Diamanti (30.), Ramírez (44.)