Arn és Babos is nyert Monterreyben
Arn Gréta két játszmában nyert a kínai Csang Su-aj ellen kedden a 220 ezer dollár összdíjazású monterreyi salakpályás női tenisztorna első fordulójában. A nap folyamán Babos Tímea is bejutott a torna 2. fordulójába.
A hatodik kiemelt magyar játékos – a viadal honlapja szerint – 72 perc alatt verte riválisát, s a nyolcaddöntőben a horvát Maria Abramovic ellen lép majd pályára.
A világranglista 107. helyén álló Babos Tímea a mexikói Ximena Hermosóval csapott össze. Az első szettben a magyar teniszezőnő három alkalommal is elvette ellenfele adogatását, és könnyedén nyert 6:2-re. A második játszmában is gyorsan 3:0-ás előnyt szerzett, majd hiába szedte össze magát ellenfele, könnyedén hozta ezt a szettet, és ezzel együtt a mérkőzést is.
A viadalon Arn és Babos mellett Marosi Katalin is a főtáblán szerepel. Marosi a selejtezőből jutott a 32-es mezőnybe, és az első fordulóban a cseh Eva Birnerovával játszik.
(Sport TV/MTI)
Eredmény, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
Arn Gréta (6.)-Csang Suaj (kínai) 6:1, 6:4
Babos Tímea-Ximena Hermoso 6:2, 6:3