További érintettek a bundaügyben
G. Igor lehet a másik érintett diósgyőri focista, aki ma is a DVTK kötelékében áll, Zoran S. viszont már nem játszik Borsodban.
A rangado.hu információi szerint nem L. Ákos, a DVTK csapatkapitánya az egyetlen borsodi érintett az egyre szövevényesebbé váló bundaügyben.
Biztos információból tudjuk, hogy a bundaügy egyik közvetítője arról tájékoztatta a hatóságokat, hogy L. Ákoson kívül Zoran S. is hajlandó lett volna úgy játszani, hogy a DVTK elveszítse a 2010 május 5-én lejátszott Nyíregyháza elleni meccsét. A kívánt eredmény végül megszületett (azaz kikapott a Diósgyőr), de a focistáknak a meccsért kapott 3000 eurót vissza kellett fizetni, hiszen az ügyletet bonyolítók az utolsó pillanatban egy „sapka levétellel” jelezték, hogy nem sikerült megtenni a találkozót.
Az más kérdés, hogy a szervező tudomása szerint L. Ákos „más” forrásból megkapta a 3000 eurót.
Úgy tudjuk, a mérkőzés manipulálásába szerették volna bevenni S. Tamást is. Ő azonban nem állt kötélnek.
A szervező szerint szintén manipulálni próbálták a 2008. május 8-i Paksi FC–DVTK Ligakupa-találkozót. Azt mondta, hogy ennél a meccsnél L. Ákos arról tájékoztatta: Zoran S. és G. Igor lesz a másik két közreműködő.
A bunda itt azért nem valósult meg, mert a DVTK kapusa extra napot fogott ki (őt nem avatták be). A meccset 1-0-ára nyerték a paksiak, pedig a „megbeszéltek” szerint a találkozón több mint négy gólnak kellett volna esnie, úgy, hogy a DVTK legalább kettővel veszít.
A meccs után a pénzt szintén vissza kellett fizetni, ráadásul a parkolóban a diósgyőri szervező egy hatalmas pofont is kapott, K. Zs.-től, aki a gyanú szerint az egyik fő magyarországi szervezője volt a „bundának”…
Gyanús az ezt követő MTK–DVTK (5-2) meccs is. Igaz ekkor a korábban már említett szervezőt nem vették be a buliba, de elmondása szerint L. Ákos arról tájékoztatta őt, hogy két társával „megcsinálták” a meccset.
(rangado.hu)