Durván lefékezték a Spurst
Gyakorlatilag már a mérkőzés előtt eldőlt, hogy Portlandben megszakad a San Antonio 11 mérkőzésből álló győzelmi sorozata az NBA-ben. A Spurs vezetőedzője, Gregg Popovich ugyanis – mondván csapata négy nap alatt háromszor lép pályára – pihentette Tim Duncant és Tony Parkert, Manu Ginóbili és Tiago Splitter pedig sérülése miatt amúgy is hiányzott. A Blazers élt a lehetőséggel, hat játékosa is eljutott legalább 16 pontig (erre a klub történetében legutóbb 1992. december 20-án a Golden State ellen volt példa), LaMarcus Aldridge 21 pontot és 7 lepattanót, Jamal Crawford 20 pontot és 8 gólpasszt, Gerald Wallace 19 pontot, 10 lepattanót és 6 gólpasszt jegyzett. A Spurs, amelyben Kawhi Leonard 24 pontot és 10 lepattanót, Daniel Green pedig 16 pontot ért el, legutóbb 1997. március 5-én Chicagóban szenvedett legalább 40 pontot vereséget.
A Miami legyőzte a Sacramentót, így jelenleg a Heat a liga legjobb formában lévő, egyben legjobb mérleggel rendelkező együttese. A floridaiaknál Dwyane Wade 31 ponttal és 10 gólpasszal, Mario Chalmers és Chris Bosh 20-20 ponttal, LeBron James 18 ponttal és 8 gólpasszal járult hozzá a csapat megszakítás nélküli hetedik sikeréhez. A zsinórban hatodszor bukó Kings a negyedik negyed elejéig remekül tartotta magát, a hajrát azonban nem bírta. A vendégeknél a draft utolsó választottja, Isaiah Thomas 24 pontot dobott, ebből 20-at a harmadik negyedben, Marcus Thornton 23 pontot, Tyreke Evans 21 pontot és 10 gólpasszt, Jason Thompson 16 pontot és 10 lepattanót jegyzett.
A New Orleans-i Trevor Ariza öt másodperccel a vége előtt kiharcolta a hosszabbítást az Indiana otthonában, a ráadásban azonban a Pacers 10-0-ás futást produkált, ami eldöntötte a találkozó sorsát. A hazaiaknál az élete első All Star-mérkőzésére készülő Roy Hibbert karriercsúcsot jelentő 30 pontja mellett leszedett 13 lepattanót is, Paul George 20 pontot, Darren Collison 18 pontot és 8 lepattanót szerzett. A Hornetsben Ariza 21 pontot, Jarrett Jack 19 pontot és 10 asszisztot, Chris Kaman pedig 17 pontot ért el.
Kyrie Irving ismét bizonyította, miért ő volt a draft 1/1-es választottja. A Cleveland mindössze 19 esztendő újonca 25 pontjából 17-et a negyedik játékrészben dobott, a Cavs pedig harmadik negyedbeli 17 pontos hátrányát ledolgozva legyőzte a Detroitot.
Egymás után negyedszer szenvedett vereséget a Philadelphia. A Sixers ezúttal a Memphistől kapott ki, amelynek ezzel újra négy mérkőzéssel jobb a mérlege 50%-nál, és tartja a hetedik helyet a nyugati főcsoportban. A Grizzliesben Marc Gasol 15 pontot, 14 lepattanót és 7 gólpasszt, Rudy Gay 14 pontot és 7 lepattanót, O. J. Mayo 13 pontot ért el. A vendégek az első negyedben már 20 pontos hátrányban voltak, de Jrue Holiday vezetésével felzárkóztak, aki 22 ponttal zárt, azonban a negyedik negyedben már nem talált a gyűrűbe.
(Sport TV)
A játéknap rövid összefoglalója:
NBA, február 21.
Cleveland Cavaliers (13-17)–Detroit Pistons (11-23) 101-100
Indiana Pacers (20-12)–New Orleans Hornets (7-25) 117-108 - hosszabbítás után
Miami Heat (26-7)–Sacramento Kings (10-22) 120-108
Portland TrailBlazers (18-16)–San Antonio Spurs (23-10) 137-97
Memphis Grizzlies (19-15)–Philadelphia 76ers (20-13) 89-76