Radó-tripla a Veszprém ellen • SportTV

Radó-tripla a Veszprém ellen

2012. 07. 18. 20:53    
Olvasási idő: 2 perc

A Ferencváros felkészülési mérkőzésen Grúz Tamás első félidőben szerzett góljával 1–0-ra legyőzte a Vasast. A találkozón Détári Lajos első sorban a sérülésből visszatérő játékosnak adott lehetőséget, így a kezdőben kapott szerepet Józsi György, valamint Alekszandar Alempijevics is. Az 1–0-s végeredmény hízelgő az angyalföldiekre, hiszen a fradi.hu beszámolója szerint zöld-fehérek domináltak a mérkőzésen, ráadásul Juho Hakola, valamint Birtalan Botond lövése is a kapufán csattant. A Fradiban a próbajátékon szereplő Bozo Markovics végigjátszotta a találkozót.

Az újonc Eger Pétervásárán fogadta az NB II-es, és feljutásról álmodó Tatabányát, melyben két új igazolás, Hegedűs Norbert, valamint Törtei Tamás is lehetőséget kapott. A találkozón egyetlen gól született, melyet az egri Dusan Pavlov szerzett a második félidőben.

Szombathelyen a Haladás 2–1-es félidő után a folytatásban gálázott, és végül 6–1-re verte a másodosztályú Veszprém csapatát. A zöld-fehéreknél Kenesei kétszer, míg Radó (képünkön jobbra) háromszor volt eredményes.

A Siófok hátrányból fordítva 2–1-re győzte le a második vonalban szereplő Ajkát. Az első felvonásban Subicz szerzett vezetést a vendégeknek, melyre a szünet után Molnár Marcell, valamint Egerszegi válaszolt.

Telkiben szenvedett 2–1-es vereséget a Paks, amely az izraeli bajnokság hetedik helyén záró Asdoddal csapott össze. Az izraeliek már az 5. percben eredményesek voltak, miután Zsók József becsúszása után Levivo 11-esből volt eredményes. A 30. percben Mogad duplázta meg a vendégek előnyét, melyre a paksiak csak a hajrában, a csereként beálló Feil Máté révén válaszoltak.

Bükfürdön szenvedett egygólos vereséget a PMFC-Matias, amely remek szezont záró, kupagyőztes és bajnoki ezüstéremes izraeli Hapoel Tel-Aviv ellen lépett pályára. A pécsiek részéről Wittfrédi volt eredményes, aki a második félidőben egy átlövés után vette be a vendégek kapuját.

Kanta József remekül eltalált lövésével még vezetett az MTK a török óriásklub, a Fenerbahce ellen, ám végül 1-1-es döntetlent játszott a Bécsújhelyen, telt ház előtt rendezett mérkőzésen. A Dirk Kuyttel és Mehmet Topallal felálló törökök egyenlítő gólját az első félidő utolsó percében a brazil Alex szerezte, aki egy szabadrúgást követően vette be Hegedűs kapuját.

(Sport TV)

Felkészülési találkozók:

Ferencváros–Vasas 1–0 (1–0)
Gólszerző:
Grúz (18.)

Eger–Tatabánya 1–0 (0–0)
G:
Pavlov

Haladás–Veszprém 6–1 (2–1)
G: Kenesei (8., 31.), Radó (60. – 11-esből, 85., 88.), Nagy D. (78.), ill. Makrai (13.)

Siófok–Ajka 2–1 (0–1)
G
:Molnár M., Egerszegi, ill. Subicz

MVM Paks–Asdod (izraeli) 1–2 (0–2)
G
: Feil (84.), ill. Levivo (5. –11-esből), Mogad (30.)

Fenerbahce (török)–MTK 1–1 (1–1)
G:
Alex (45.), ill Kanta (26.)