Hiba volt Jenner szerződtetése • SportTV

Hiba volt Jenner szerződtetése

2015. 02. 26. 18:57    
Olvasási idő: < 1 perc

Tomiszlav Szivics, a DVTK vezetőedzője az OTP Bank Liga tavaszi nyitánya előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy győzni utaznak Szombathelyre az első tavaszi fordulóban. A minap.hu beszámolója szerint újságíró kérdésre az ősszel szerződtetett Julian Jennerről is beszélt a vezetőedző. Elmondása szerint továbbra is csak azt a játékost ismeri, aki egykor a Fradiban játszott, személyes tapasztalata nincs a holland középpályásról, aki leigazolása óta nem igazán bizonyított. Julian Jenner közösségi oldalán azt írta: szeretett volna hazamenni gyógykezelésre, mert szerinte ott hamarabb gyógyulna. A holland azt állítja, erre nem kapott engedélyt a klubtól.

„Aki dolgozik, hibázik, mi is hibáztunk amikor őt idehoztuk. Nekem az a saját véleményem, mutassa meg, hogy ez nem így van. Most hol fog gyógyulni? Először volt beteg, utána sérült. Nincs időm ilyenekkel foglalkozni – nyilatkozta a vezetőedző.

A 20:30-kor a Sport2 HD-n kezdődő Zuhanyhíradóban vendégünk lesz Árki Gábor, a DVTK sportigazgatója, aki – reményeink szerint – feltárja majd a Jenner ügy hátterét.

(Sport TV)