Legutóbbi frissítés 2015. április 07. 14:22
Magyar Kupa

Levélben ajánlom! bezár

Szolnokon a Fradi

Fotó: fradi.hu

Kedden-szerdán rendezik a Magyar Kupa elődöntőinek első felvonásait. A Ferencváros ma Szolnokon rendezheti el, hogy a visszavágó csak merő udvariassági látogatása legyen majd a másodosztályú riválisnak. Szerdán a Videoton az Újpestet fogadja. Érik egy FTC-Vidi döntő? A Sporttelevízióban megnézheti!

Ehhez azonban lesz néhány szava az Újpestnek és alighanem Kis Károly együttese is megpróbálja a lehetetlent a zöld-fehérek ellen.
- Számunkra óriási megtiszteltetés, hogy a Ferencvárossal játszhatunk a Magyar Kupa döntőbe jutásáért. Nagyon nagy utat tettünk meg, hiszen az első osztályú, nagyon jó formában lévő MTK-t tudtuk anno búcsúztatni a tizenhat között, s sikerült a nyolc közé kerülnünk, ahol a jó erőkből álló Kisvárda együttesén jutottunk el idáig. Szeretnénk az utóbbi időben nagyszerű formában játszó Ferencváros dolgát hazai pályán megnehezíteni, ami nem ígérkezik könnyűnek. Nagyszerű csapatról van szó, hiszen vannak kreatív játékosai, illetve több labdarúgójuk is átlagon felüli gyorsasággal rendelkezik. Rendkívül fegyelmezett játékra lesz szükség ahhoz, hogy partiba tudjunk lenni a zöld-fehérekkel - nyilatkozta a szolnokiak trénere a csapat hivatalos honlapjának.
Ami a két együttes formáját illeti, amíg a Ferencváros lenyűgözően kezdte a 2015-ös esztendőt, addig a hazaiak egyre távolabb kerülnek nagy álmuktól, a feljutástól. Legutóbb a Vasas pályáján szenvedtek 4-1-es vereséget, hazai környezetben pedig november óta nem tudtak nyerni. 
Nem tudni, milyen kezdővel áll ki a Fradi Szolnokon, de Thomas Dollt ismerve, nem fogja pihentetni a legjobbjait. A zöldeknél amúgy is jellemző, hogy aki szerepet kap, az mindig nagyon küzd a csapatba kerülésért - gondoljunk csak Busaira vagy Ugraira. A két gárda között természetesen óriási a differencia mind tudásban, mint háttérben, mi pedig úgy véljük, Dollék már az első meccsen bebiztosítják a fináléba jutást.

A Magyar Kupa első elődöntőjének első mérkőzését, a Szolnok-FTC összecsapást 17.45-től élőben láthatják a Sport1-en! Szerdán ugyancsak 17.45-től, szintén a Sport1-en láthatják a másik ágról a Videoton-Újpest meccset!


Hozzászólás (0) Hozzászólok!

Eddig még senki sem szólt hozzá, légy Te az első!

Szólj hozzá!