Heris-dupla, Újpest-siker • SportTV

Heris-dupla, Újpest-siker

2015. 04. 24. 22:46    
Olvasási idő: 2 perc

A sereghajtó Dunaújváros 3-1-es vereséget szenvedett a labdarúgó OTP Bank Liga 25. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén a vendég Újpesttől, amelyben a védő Jonatan Heris duplázott.

A vendégeknek nemcsak az első gólhoz (Perovic, 2. perc), hanem előnyük megduplázásához (Heris, 13.) sem volt túl sok időre szükségük: az Újpest negyedóra alatt két találattal ellépett a hazaiaktól, akik nagyon nehezen találták meg a ritmust, de az első félidő hajrájában már többet veszélyeztettek.
A szünet után a Dunaújváros a kapujához szegezte fővárosi riválisát, de a nyomás csak a 71. percben érett góllá (Nikházi), a lila-fehéreknek viszont erre is volt válaszuk: hat perccel később Heris megszerezte saját maga második és csapata harmadik találatát, így az Újpest elvitte a három pontot.
Fél év után nyertek újra idegenben a lilák.

A hazai mester, Artner Tamás így értékelt:
– Az első félidő legelején gólt kaptunk, ez meghatározott mindent. Úgy érzem, vissza is kell nézni, hogy a belső védőmet felrúgták, ez azt hiszem nagyjából mindent meghatározott. Sajnos utána egy pontrúgásból kaptunk még egy gólt. A második félidőben támadót hoztunk be, rengeteg lehetőségünk volt, nyílttá tettük a mérkőzést, de megint jött egy pontrúgás, és eldöntötte a meccset. Az első félidő messze volt attól, hogy igazán tetszett volna, monotonok voltunk, lekéstünk minden labdáról, az első gól fejben bizonyára meghatározta a játékosaim hozzáállását. A második félidőben rendben voltunk, csak mindent kihagytunk.

Nebojsa Vignjevics mérlege:
– Magabiztosan léptek pályára a játékosaink, hamar megszereztük a vezetést, kettő–nulla után azonban lelassult a játékunk, teret engedtünk az ellenfélnek, megszületett a szépítő gól. Nagyon fontos volt, hogy megszerezzük a harmadik gólt, utána kézben is tartottuk a játékot. A Videoton és a Ferencváros elleni mérkőzések előtt sokat beszéltünk arról, hogy a játékosok nem tűntek mindig kellőképpen motiváltnak, de az akkor elkezdődött kedvező folyamat tovább tart, és ma sem volt semmi probléma a motivációval.

Az OTP Bank Liga 25. fordulójából szombaton a Nyíregyháza-MTK mérkőzést 15.45-től, a Videoton-PMFC-Matias találkozót 18.15-től közvetítjük a Sport1-en. Vasárnap 18.15-től a Bp. Honvéd-DVSC-TEVA összecsapást láthatják a Sport2-n, majd ugyanitt rögtön kezdődik a Harmadik Félidő!


OTP Bank Liga, 25. forduló:

Dunaújváros Pase-Újpest FC 1-3 (0-2)
Dunaújváros, 1500 néző, v.: Farkas Á.
Dunaújváros Pase: Nagy G. – Szekeres, Farkas V. (Jakab, a szünetben), Vaskó, Villám (Grubjesic, 69.) – Böőr, Petneházi, Nikházi, Csehi, Orosz (Thiago, 60.) – Eppel
Újpest FC: Balajcza – Nego, Heris, Litauszki, Forró – Suljic, Balogh B., Bardhi (Nagy I G., 65.), Stanisavljevic, Andric (Dankwah, 89.) – Perovic (Sankovic, 58.)
gólszerzők: Nikházi (71.), illetve Perovic (2.), Heris (13., 77.)

szombat:
Ferencváros-Diósgyőri VTK 14.00
Nyíregyháza Spartacus-MTK Budapest 15.45, Sport1
Kecskeméti TE-Paksi FC 18.30
Lombard Pápa Termál FC-Szombathelyi Haladás 18.30
Videoton FC – PMFC-Matias 18.15, Sport1

vasárnap:
Győri ETO FC-Puskás Akadémia 16.30
Budapest Honvéd – DVSC-TEVA 18.15, Sport2