Nisikori ismét "gázolt" • SportTV

Nisikori ismét „gázolt”

2015. 04. 25. 14:34    
Olvasási idő: 2 perc

A bukaresti Nastase-Tiriac-kupa (ATP 250) és a Barcelona Open Banc Sabadell (ATP 500) tenisztornán az elődöntő mérkőzéseire került sor szombaton.

Bukarestben érdekes találkozót vívott az ifjú, 21 éves cseh Jíri Vesely és a nála 8 évvel idősebb spanyol Daniel Gimeno-Traver. Már az első szettben kiderült, elég bizonytalanul adogatnak, az első három játékot a fogadó nyerte. Ebből kettőt a spanyol, aki 4:2 után is brékelt, sima 6:2-vel vitte el a játszmát. A második játékrész teljesen más képet mutatott. Vesely „megnyugodott” adogatóként, fogadóként viszont megőrizte hatékonyságát – két brékkel, 6:1-gyel egyenlített. A döntő szettben gyorsan, 1:1-nél elvette Gimeno-Traver adogatójátékát a cseh, s az előnyt a győzelemig el tudta vinni. Jíri Vesely pályafutása során másodszor jutott ATP-döntőbe, az elsőt idén januárban Aucklandben a francia Mannarino ellen megnyerte…

A másik találkozón a spanyol Guillermo García-López ugyan két szettlabdát is kihagyva rövidítésben elbukta az első szettet a favorit Gael Monfils ellen, ám utána a remek adottságú, de szertelen francia fokozatosan elfáradt. A spanyol fiú viszont egyenletes teljesítményt nyújtva a második játszmában egyszer, a döntőben kétszer is brékelte Monfilst, s meglepetésre ő is bejutott a fináléba.

Barcelonában az első kiemelt Nisikori elsöprően játszott az első szettben, 29 percben 6:1-re elporolta a szlovák Martin Klizant. A második játszma első játékában igencsak „ráment” a brékre a japán, 11 percig tartott, amíg Klizan ugyan nagy nehezen hozta az adogatását, de gyakorlatilag ezzel el is ment belőle az erő, vagy inkább a koncentráció. Utána ugyanolyan könnyedén győzött Nisikori, mint az első szettben – az egész meccs összesen 70 percig tartott. A japán címvédő a teljes negyed- és elődöntőt együtt 6 vesztett játékkal teljesítette…

A másik elődöntőben két spanyol versenyző, David Ferrer és Pablo Andújar csapott össze. A találkozó esélyese a harmadik helyen kiemelt Ferrer volt. Ennek megfelelően is indult a meccs, Ferrer az első gém megnyerése után rögtön elvette ellenfele adogatását. 3:0-nál, majd 4:1-nél is úgy tűnt, a favorit simán hozza ez első szettet. Andújar azonban brékelni tudott a hetedik gémben, amivel újra nyílttá tette a találkozót. Sőt! 6:5-nél már nála volt a brékelőny, amit azonban a következő játékban el is vesztett. Az izgalmas szettet végül rövidítés döntötte el, 8:6 lett Andújar javára úgy, hogy Ferrer már 6:2-re is vezetett! Az így elveszített játszma után Ferrer nem tudott felpörögni, a második szettben Andújar az első lehetséges alkalommal elvette az adogatását, és előnyét meg is tartotta a meccs végéig.

(Sport TV)

ATP 500-AS TORNA, Barcelona. Egyes, elődöntő:
Nisikori K. (japán, 1. kiemelt)–M. Klizan (szlovák, 14.) 6:1, 6:2
P. Andújar (spanyol)–D. Ferrer (spanyol, 3.) 7:6(6), 6:3

ATP 250-ES TORNA, Bukarest. Egyes, elődöntő:
G. García-López (spanyol, 5.)–G. Monfils (francia, 2.) 6:7(2), 6:4, 6:2
J. Vesely (cseh, 7.)–D. Gimeno-Traver (spanyol) 2:6, 6:1, 6:4