A Ferencváros nyerte a Szuperkupát • SportTV

A Ferencváros nyerte a Szuperkupát

2015. 07. 23. 17:14    
Olvasási idő: 2 perc

A Ferencváros nyerte a Szuperkupát. A zöld-fehérek a Magyar Kupa döntője után ismét legyőzték a bajnok Videotont.

Székesfehérváron rendezték a Szuperkupáért kiírt mérkőzést, amelyen a bajnok Videoton a Magyar Kupa-győztes Ferencvárossal találkozott. Az első 15 percben a hazaiak agresszívan letámadták ellenfelüket, akik ennek következtében gyakran adták el a labdát támadásépítés közben. Kisebb lehetőségeit azonban a Vidi nem tudta kihasználni.

A 20 perc végén aztán vezetést szereztek a zöld-fehérek, egy indítás után Busai a labdalevétellel becsapta védőjét, Viniciust, lövése Danilovics kapuson felpattant, Lamah pedig közvetlen közelről a kapuba kanalazta a labdát. Hat perccel később megduplázta előnyét a Fradi, Lamah beadása után Juhász elcsúszott középen, nem tudtak felszabadítani a székesfehérváriak, Böde próbált kapura rúgni, a kísérlet Vinicius lábáról Varga elé pattant, aki a hálóba bombázott. A 37. percben Nalepa buktatta az egy perccel korábban beállt Ivanovszkit, amiért megkapta második sárga lapját, emberhátrányba került tehát az FTC (Ivanovszki Feczesin helyett jött be, akit Nalepa korábban lerúgott). Az első játékrész legvégén Dibusz védett bravúrral, majd az 50. percben Ivanovszki lépett ki egyedül, de ziccerben mellé lőtt.

A második félidőben óriási mezőnyfölényben volt a Videoton, amelynk kispadján most mutatkozott be tétmeccsen Bernard Casoni vezetőedző, de a hazaiak végül szépíteni sem tudtak. Legközelebb a 82. percben jártak a gólszerzéshez a fehérváriak, amikor Oliveira a kapufát találta el. A kontrákra építő fővárosi együttes a 89. percben sikeresen vitt végig egy ilyen gyors támadást, Somaliát nem érte utol Simon, a csereként beállt játékos pedig higgadtan a hosszú sarokba gurított.

A Ferencváros tehát 3-0-ra győzött, így története során ötödször nyerte meg a Szuperkupát.

(Sport Tv)

Magyar Szuperkupa

Ferencváros – Videoton FC 3-0 (2-0)
Sóstói Stadion, 3679 néző, v.: Andó-Szabó
Ferencváros: Dibusz – Ramírez, Gyömbér, Nalepa, Leandro – Varga R. (Somalia, 60.), Busai, Ugrai (Nagy D. 66.), Nagy Á., Lamah (Haraszti 87.) – Böde
Videoton FC: Danilovic – Szolnoki, Juhász R., Vinícius, Fejes (Koltai, 76.) – Pátkai, Simon Á. – Gyurcsó (Kovács I., 56.), Trebotic, Oliveira – Feczesin (Ivanovski, 36.)
Gól: Lamah (20.), Varga R. (26), Somalia (90.)
Piros lap: Nalepa (37.)
Sárga lap: Nalepa (24., 37.), Nagy D. (69.), Dibusz (85.), illetve Pátkai (65.), Szolnoki (92.)

(MTI)