Kraft kiakadt az NFL-re • SportTV

Kraft kiakadt az NFL-re

2015. 07. 30. 17:19    
Olvasási idő: < 1 perc

„Hibáztam amikor megbíztam a liga vezetésében” – nyilatkozta a New England Patriots tulajdonosa, Robert Kraft, miután az NFL helyben hagyta a csapat irányítójának Tom Bradynek négymeccses eltiltását. A játékost még a januári, Indianapolis elleni találkozó után vádolták meg, hogy a megengedettnél alacsonyabb nyomású labdával játszott a találkozón. A később bajnoki címet nyerő irányítót egy Ted Wells által jegyzett tanulmány után tiltották el 4 mérkőzésre, csapatát pedig egymillió dollárra büntette az NFL, illetve elvette 2016-os, elsőkörös draftjogát is. A tanulmány megállapította, hogy Brady inkább tudott a labdák leeresztéséről, mint nem. A gyenge lábakon álló indoklás miatt az irányító fellebbezett, míg a csapat tulajdonosa – hogy játékosát jobb helyzetbe hozza másodfokon -, elfogadta a Patriots büntetését. Ennek ellenére a liga komisszárja, Roger Goodell helybenhagyta az eltiltást. Indoklásul elsősorban azt hozta fel, hogy a játékos nem működött együtt a vizsgálat során, nemhogy nem adta át mobiltelefonját, de meg is semmisítette a készüléket. Az ügy a bíróságon folytatódik, ráadásul érdekes helyzet alakult ki, hiszen az NFL még a játékosszakszervezetet beelőzve, Manhattanban adott be keresetet, míg az NFLPA szokásához híven a minnesotai bíróságot választotta, ahol eddig még egyetlen alkalommal sem adtak igazat az NFL-nek. „Alig hiszem el ami történik” – mondta Kraft. „Fél év is eltelt már a főcsoportdöntő óta, a ligának pedig továbbra sincs egyértelmű bizonyítéka amely alapján el lehetne ítélni minket.”
„Semmi rosszat nem tettem” – nyilatkozta az ítélethirdetés után Brady. „Ahogy a Patriots stábjából sem tett senki semmi rosszat.”
Amennyiben a bíróság is helyben hagyja az eltiltást, Tom Brady éppen az Indianapolis Colts ellen térhet majd vissza.

(Sport TV)