Ungvárin kifogott a balsors • SportTV

Ungvárin kifogott a balsors

2015. 11. 27. 14:28    
Olvasási idő: < 1 perc

Egyetlen magyar versenyzett a csedzsui olimpiai kvalifikációs Grand Prix-verseny második napján. A 81 kilós Ungvári Attila rögtön az első fordulóban a japán Szato Szejdaj ellen lépett tatamira. Dzsúdósunk végig állta a harcot a remek japánnal, a lehető legkisebb különbséggel, egyetlemn intéssel maradt alul. Mint később kiderült, a későbbi győztessel hozta össze a balsors, hiszen Szato a következő fordulóban a dél-koreai Vang Ki Csunt szintén két intéssel, a negyeddöntőben a belga Botteau-t egy intésnyi különbséggel (2-1), az elődöntőben a másik dél-koreait, Li Szung Hót és a döntőben az orosz Halmurzajevet egyaránt ipponnal győzte le.

A csedzsui verseny harmadik napján, szombaton Joó Abigél (női 78 kg, első ellenfele a spanyol Tert Merino) és Tóth Krisztián (90 kg, az első körben erőnyerő, a másodikban a japán származású, de Fülöp-szigetekiként induló Jahata lesz az ellenfele) lép küzdőtérre a magyar színek képviseletében.

(Sport TV)

Szombaton reggel 9-től a Sport1 HD-n közvetítjük a csedzsui verseny harmadik napi bronzmérkőzéseit és döntőit.