Először bajnok a Cavaliers • SportTV

Először bajnok a Cavaliers

2016. 06. 20. 08:03    
Olvasási idő: 2 perc

Megnyerte idegenben a finálé hetedik mérkőzését, így megszerezte története első bajnoki címét az NBA-ben a Cavaliers. Cleveland városa 1964 óta először ünnepelhet bajnoki címet a kiemelt észak-amerikai bajnokságokban.

A nagydöntő első hat mérkőzése mindig tíz pontnál nagyobb különbséggel zárult, a hetedik összecsapás viszont fordulatos, az utolsó pillanatig kiélezett csatát hozott. A meccs első négy pontját a Cavs dobta, a következő nyolcat viszont a Golden State. A folytatásban is jellemző volt a találkozóra, hogy több kisebb futást mutattak be az együttesek. A nyitó negyedet követően egy ponttal a Cleveland állt jobban, a második játékrész utolsó három és fél percében aztán a Warriors 8-2-es sorozatot produkált, így a nagyszünetben 49-42 volt a hazaiak javára.

Négy perccel a harmadik negyed befejezése előtt hét pont volt a vendégek előnye, a záró játékrész előtt viszont ismét az oaklandiak álltak jobban, 76-75 volt az eredmény. A szezon utolsó negyedében fej fej mellett haladt a két együttes, a mérkőzésen összesen 20-szor változott a vezető csapat, és 11-szer volt döntetlen. Iksz volt négy és fél perccel a rendes játékidő vége előtt, majd közel négy percig egyetlen kosár sem esett. Az utolsó perc elején Kyrie Irving káprázatos triplája végül eldöntötte a bajnoki cím sorsát, az alapszakaszt 73-9-es mérleggel záró Warriors erre már nem tudott válaszolni, így nem sikerült feltennie a koronát elképesztő szezonjára.



A Cavaliers 93-89-re győzött, és története során először végzett az élen, miután a ligában első együttesként fordítani tudott 1-3-as hátrányból a nagydöntőben. Cleveland városa 52 év után először ünnepelhet bajnoki címet a kiemelt észak-amerikai bajnokságokban, legutóbb 1964-ben a Browns nyerte meg az NFL döntőjét.

A zsinórban hatodik fináléját játszó LeBron James 27 ponttal, 11 lepattanóval és 11 gólpasszal a harmadik játékos lett, aki döntő hetedik összecsapásán tripla-duplát tudott elérni. Az alapszakasz négyszeres MVP-jét karrierje során harmadszor választották meg a finálé legjobbjának. Csapattársai közül Irving 26 ponttal és 6 lepattanóval, J.R. Smith 12 ponttal, Kevin Love 9 ponttal és 14 lepattanóval, Tristan Thompson ugyancsak 9 ponttal zárt.

A Golden State-ben remekül játszott Draymond Green, aki 11/15-ös mezőny-, benne 6/8-as triplamutatóval 32 pontot, 15 lepattanót és 9 gólpasszt ért el. A Splash Brothers tagjainak viszont ezúttal sem ment igazán jól, Stephen Curry 6/19-es mezőnymutatóval 17 pontot és 5 lepattanót, Klay Thompson (mezőnyből 6/17) 14 pontot jegyzett.

(Sport Tv)

NBA, június 19.

Nagydöntő, 7. mérkőzés
Golden State Warriors-Cleveland Cavaliers 89-93
a végeredmény: 4-3 a Cleveland javára