Barca: tartalékcsatár-vadászat • SportTV

Barca: tartalékcsatár-vadászat

2016. 07. 21. 12:18    
Olvasási idő: < 1 perc

Miközben a Barcelona a francia hátvéd-igazolásokkal (Umtiti, Digne) stabilizálni látszik hátsó sorait, az idült tartalékcsatár-keresgélésnek még nincs vége, sőt most jött el igazán az ideje…

A Messi, Suárez, Neymar álomtrió tavalyelőtti összeállása óta probléma a mögöttük (bármikor) bevethető tartalékcsatár megtalálása a katalán óriásklub számára. Először Pedro töltötte be ezt a szerepet, de a Neymar érkezése előtt állandó kezdőnek számító, világ- és Európa-bajnok nem szívesen vállalta ezt a szerepet, többre vágyott, és tavaly elszerződött a Chelsea-be. Előbb a Barca B-ből felhozott Munir El-Haddadi vette át a „funkciót”, de ő sem ért el átütő sikereket, a bíztató kezdés ellenére. Ebben az átigazolási időszakban Kevin Gameiro, a Sevilla csatára és Luciano Vietto, az Atlético támadója (képünkön excsapata, a Villarreal színeiben lő gólt jelenlegi klubjának) került képbe. Olyannyira, hogy utóbbi esetében már a Barca és a játékos megegyezéséről cikkezett a spanyol sajtó, ám az átigazolás a mai napig nem vált véglegessé.

„Igen, mindkét futballista szerződtetése szóba került, és még aktualitása van. Elemezzük mindkettejük leigazolásának kérdését, és nincs már sok időnk dönteni” – nyilatkozta Roberto Fernández, a katalánok sportigazgatója.

Ugyanakkor él még a lehetőség a korábbi két szereplő „reaktiválására ” is. Ez El-Haddadi esetében a szerződéshosszabbítást jelentené, illetve Pedro visszavásárlását. Utóbbit könnyítené a tény, hogy a támadó egyfelől bármelyik pillanatban újra „beilleszthető” lenne a Barcába, ugyanakkor a londoni kékeknél sem harcolt ki állandó kezdő pozíciót, s nem biztos, hogy Antonio Conte megajándékozza bizalmával.

A barcelonai csatárhajsza tehát folytatódik – ki tudja, milyen eredménnyel…

(Sport TV)

Fotó: EUROPRESS/AFP

Fotó: EUROPRESS/AFP

A LaLiga teljes 2016–17-es idényét – közte a Barcelona összes bajnoki mérkőzését – a Sport TV csatornáin közvetítjük.