Szűk Barca-siker Bilbaóban • SportTV

Szűk Barca-siker Bilbaóban

2016. 08. 28. 20:32    
Olvasási idő: 3 perc

Négy mérkőzéssel fejeződött be vasárnap a LaLiga Santander 2. fordulója. Az érdeklődés fókuszába a bajnok Barca bilbaói vendégjátéka és a záró rangadó, a Villarreal–Sevilla találkozó került.

Alavésben az újonc nem túl magas színvonalú találkozón játszott gól nélküli mérkőzést a Sporting Gijónnal, ezzel mindkét együttes őrzi veretlenségét.

Las Palmasban a már első fordulóban Valenciában is kiválóan futballozó hazai együttes valóságos futballiskolát adott a Granadának. Az első félidőben is sokkal aktívabb volt a baleári csapat, de Nabil El Zhar vezető gólját a francia Jérémie Boga a játékrész utolsó pillanataiban ki tudta egyenlíteni. A második 45 percben aztán a Las Palmas valósággal átrohant ellenfelén. Az elemében lévő El Zhar duplázott, s adott még egy gólpasszt Momónak is. Ezen kívül betalált Kevin-Prince Boateng is újólag (igaz, az ő fejes góljához kellett Ochoa kapus nagyon rossz ütemű kifutása is), az ötödik találat pedig a cserecsatár Sergio Araújo nevéhez fűződik, aki a szintén remeklő Viera második asszisztjából talált be.

Bilbaóban a Neymart szabadságoló, Iniestát és Mathieu-t sérülés miatt nélkülöző, Mascheranót és az Európa-bajnok André Gomest a kispadon kezdető Luis Enrique ter Stegen – Sergi Roberto, Piqué, Umtiti, Jordi Alba – Rakitic, Busquets, D. Suárez – Messi, L. Suárez. Arda Turan kezdővel küldte ki a pályára. A Barca edzője nejéz meccsre számított, és azt is kapta… Csapata egyáltalában nem tudott akkora fölénybe kerülni, mint szokott, mi több az első negyedóra legnagyobb védését az első kapussá előlépő ter Stegennek kellett bemutatnia. Igaz, a német kapus saját korábbi hibáját tette jóvá, amikor hárította Benat 10 méteres lövését. Aztán a 21. percben vezetést szerzett a bajnok: Arda Turan a 16-os bal oldali oldalvonalától ívelt lágyan középre, és a tökéletesen érkező, Balenziaga által üresen hagyott Rakitic az ötösről felugorva fejelt Iraizoz hálójába. (Képünkön a katalánok „gólfelvonulása”.) A félidő második felében nőtt a Barca fölénye, de a bilbaói ellencsapások is jelentős veszélyt hordoztak magukban, Adúriz, majd Williams lövésénél is nagyot kellett védenie a Barca német kapuvédőjének. A 44. percben egy remek vendég kontra végén Messi hozta hatalmas helyzetbe Ardát, de a török 4 méterről mellé pöckölte a labdát. A második félidőre sem változott a játék képe. A zuhogó eső ellenére a Bilbao fizikailag is bírta a rendkívüli erőt igénybe vevő letámadásos játékát, igaz, a Barca kicsivel többször tudott kiszabadulni, és gyors kontrát vezetni. A legnagyobb ziccert éppen a bajnok aktuális gólsztárja, a gólkirály és az első fordulóban triplázó Luis Suárez hagyta ki. A félidő derekán kettőt cserélt Luis Enrique: Umtiti és D. Suárez helyére Mascherano és André Gomes lépett pályára. A 80. percben ismét Suárez került helyzetbe, de nagy szólóját követően ballal 8 méterről mellé csavart. Négy percre rá Arda helyett Rafinha került a pályára. A 86. percben Benat szabadrúgása centikkel ment csak mellé. Közvetlenül a lefújás előtt Messi száz százalékos gólhelyzetből nem lőtt, Suárezzel akart gólt rúgatni, de az uruguayi kapura gurított labdáját a gólvonalról mentette Bóveda. Végül maradt a Barcelona minimális előnye, a mérkőzés képe alapján nagyon fontos három ponttal lett gazdagabb a bajnok!

Villarrealban élénk iramú, de kevés igazi helyzetet hozó első félidőt produkált a sárga tengeralattjáró és vendége, a múlt héten féltucatot vágó Sevilla. A 42. percben Musacchio fejesét követően Santos Borré a hálóba sodorta a labdát, de a lesállása miatt Del Cerro Grande játékvezető nem ítélt gólt. A második félidőre alaposan rákapcsolt a hazai gárda, egyre-másra vezette a veszélyes akciókat, Sergio Rico több alkalommal is bravúrral mentette a kapujára zúduló lövéseket. Aztán kiegyenlítődött a játék, lassan beletörődtek a gól nélküli remibe, amely eredmény 2003 óta először fordul elő a két együttes egymás elleni villarreali találkozóján.

(Sport TV)

LALIGA 2. forduló, vasárnapi mérkőzések:

Eibar–Sporting Gijón 0–0
Las Palmas–Granada 5–1 (1–1)
G:
El Zhar (23., 69.), Boateng (51.), Momo (72.), S. Araújo (85.), ill. Boga (45.)
Athletic Bilbao–Barcelona 0–1 (0–1)
G:
Rakitic (21.)
Villarreal–Sevilla 0–0

Jelenleg is láthatják az Villarreal–Sevilla mérkőzést a Sport1-en.