Real-diadal CR7-góltrióval • SportTV

Real-diadal CR7-góltrióval

2016. 11. 19. 13:59    
Olvasási idő: 3 perc

Mind a négy spanyol BL-együttes pályára lépett szombaton a LaLiga Santanderben, s mindegyiküket meg is mutattuk a sporttelevízióban.

La Corunában az első félidő legelejére és legvégére sűrűsödtek a fő események, vagyis a gólok. A Depor villámelőnyt szerzett a LaLigában egyre otthonosabban mozgó holland Ryan Babel okos fejese révén, majd a Sevilla jelentős mezőnyfölénye ellenőre őrizte minimális vezetését a játékrész hajrájáig. Ekkor Babel indításával Andone indított egyéni akciót a jobb oldalról, kibújt két védő között és 7 méterről éles szögből lőtt Sergio Rico kapujába. Szinte közvetlenül a középkezdés után N’Zonzi került helyzetbe, és okosan a bal alsó sarokba helyezett 10 méterről. Az egész második félidőt ismét végig támadta a vendégcsapat, ám a 75. percben 11-est is kaphatott volna a Depor. Mercado lerántotta Andonét, Mateu Lahoz azonban nem ítélt büntetőt. A hajrára aztán „kiélesedett” a Sevilla addig impotens támadójátéka: a 87. percben Vitolo közelről egyenlített, a 92.-ben, azaz a hosszabbításban Pareja eltört lövése kipattant a szerencsétlenül belenyúló Tytonról és az arra járó Mercado a hálóba pofozta a labdát. Nyolc év után először nyert 0–2-ről mérkőzést a Sevilla, amely ezzel továbbra is tapad az élcsapatokra.

Barcelonában a szombat délelőtt a meccset rosszullét miatt lemondó Messi és az eltiltott Luis Suárez távollétében ter Stegen – Sergi Roberto, Piqué, Mascherano, Digne – D. Suárez, Busquets, Rafinha – Arda Turán, Alcácer, Neymar összeállításban kezdett a bajnokcsapat. Az egész első félidőt végig támadta a Barca, de egy-egy labdaeladást követően a Málagának is akadtak lehetőségei. Egy ilyen után ter Stegennek nagyot kellett védenie, ám a túloldalon Kameninek bravúrok sorozatával akadályozta meg a katalánok gólszerzését, több alkalommal is. A legnagyobb hárítását Piqué felső sarkos lövésekor kellett produkálnia. A második játékrészre maradt a Barca-fölény, de csak nem akart jönni a vezető gól. Sőt, Juan Carlos egy üres kapus helyzetben hibázott, amikor már túljutott a labdával ter Stegenen. A 62. percben Digne-t Jordi Alba váltotta a Barcában. A 69. percben a Neymart csúnyán felrúgó Diego Llorentét azonnali piros lappal büntette Bengoetxea játékvezető. A 77 percben újra cserélt Luis Enrique: Rafinha helyére Rakitic állt be. Később André Gomes is beállt Denis Suárez helyére. A rettenetesre fokozódó nyomást mégis végig állta a Málaga, a hazaiak csak egy lesgólig jutottak. Igaz, a játékvezető a 82. percben egy tiszta 11-essel maradt adósa a Barcának, amikor Villanueva az ötösön lerántotta Piquét. Kameninek még a 94. és a 96. percben is akadt egy szuperbravúrja. A 97. percben a reklamáló Juan Carlost is kiállította a játékvezető. A váratlan pontvesztéssel a Barcelona nem tudott előzni, a madridi derbi eredményétől függetlenül a Real marad a LaLiga listavezetője.

Eibarban egyetlen, korai gól tett különbséget két masszív középcsapat, a hazai SD és a vendég Celta Vigo között. A 9. percben Adrián tökéletes beadásából Fran Rico lőtte Rubén kapujába a labdát. A galíciai csapatból a hosszabbítás 3. percében a hevesen reklamáló Hugo Mallót kiállította Munuera Montero játékvezető.

Madridban a Vicente Calderónban sérülések és taktikai megfontolások miatt érdekes kezdőcsapatot küldött fel a pályára a két mester. Diego Simeone az Oblak – Juanfran, Szavics, Godín, Filipe Luís – Saúl, Koke, Gabi, Carrasco – F. Torres, Griezmann együttessel kezdetett, Zinédine Zidane a Navas – Carvajal, Varane, Nacho, Marcelo – Modric, Kovacic, Isco – Lucas Vázquez, C. Ronaldo, Bale együttest vezényelte a kezdő sípszóhoz. Az első helyzetféleséget Saúl hagyta ki, az első igazi gólszerzési alkalom viszont a Real előtt adódott. A 13. percben Ronaldo az „egekből” fejelt kapura, Oblak a gólvonalról ütötte ki a labdát. Tíz perc múlva már nem volt szerencséje a szlovén kapusnak: Ronaldo 22 méteres szabadrúgása után a labda megpattant a sorfalban helyezkedő Szavicson, és úgy vágódott a kapu közepén az Atlético hálójába. (Képünkön a lövés másodperce.) A 31. percben Isco labdájából Ronaldo ügyesen beforgatta Szavicsot, de a 8 méteres lövése gyengére sikeredett, és Oblak könnyen fogta a labdát. Fordulás után a 48. percben Carrasco 20 méteres nagy lövése után centikkel zúgott el a labda a bal felső sarok mellett. Három percre rá Griezmann lövését semlegesítette Navas a kapu közepénél. A 71. percben gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés: Szavics buktatta Ronaldót, aki magabiztosan értékesítette a megítélt 11-est. Ám a CR7-show-nak még nem volt vége. A 77. percben a kiválóan játszó Isco indította Bale-t, a walesi elrobogott a bal oldalon, pontosan centerezett, és Ronaldo 7 méterről droppal juttatta a labdát a kiszolgáltatott Oblak kapujába. Az Atlético elszántan rohamozott a szépítésért, amely azonban nem sikerült. A portugál 2012 után ismét mesterhármast szerzett a Calderónban, a Real 29-re növelte sorozatban veretlen tétmeccseinek számát, az Atlético 22 hazai veretlen mérkőzés után kényszerült két vállra. A királyi gárda előnye négy pont a táblázaton a bajnok Barcelona előtt, két héttel a december 3-i Clásico előtt.

(Sport TV)

LA LIGA 12. forduló, szombati mérkőzések:

Deportivo–Sevilla 2–3 (1–2)
G: Babel (1.), Andone (42.), ill. N’Zonzi (44.), Vitolo (87.), Mercado (92.)
Barcelona–Málaga 0–0
Eibar–Celta Vigo 1–0 (1–0)
G:
Fran Rico (9.)
Atlético Madrid–Real Madrid 0–3 (0–1)
G: C. Ronaldo (23., 71. – 11-esből, 77.)