Zidane elkerülné a Juvét, mert... • SportTV

Zidane elkerülné a Juvét, mert…

2016. 12. 08. 13:02    
Olvasási idő: 3 perc

A címvédő Real Madrid csak második lett BL-csoportjában, az angol bajnok Leicester pedig egy 5-0-s vereséggel zárta a csoportkört. Reakciók a szerdai játéknapról.

Real-Dortmund 2-2

A Bajnokok Ligája 6. játéknapjának rangadóján a Dortmund 2-2-es döntetlent ért el a Real Madrid otthonában. A vendégek kétgólos hátrányból egyenlítettek, és az egy pontnak köszönhetően végül az F-csoport élén végeztek.
„A 35-36. perc után jól játszottunk. A játékosok érezték, hogy lehet esélyünk jó eredményt elérni. A támadások végén viszont sokáig pontatlanok voltunk. De az érzés, hogy meccsben vagyunk, csoportelsők lehetünk, az egész találkozón elkísért bennünket. Szerintem már 1-0-nál is megérdemeltük volna az egyenlítést, mégis újabb gólt kaptunk. Ennek ellenére nem adtuk fel, pedig nem minden csapat van ezzel így, ezért hatalmas dicséret jár a játékosaimnak” – nyilatkozta Thomas Tuchel, a Borussia vezetőedzője, akitől megkérdezték, nem lett volna-e jobb második helyen végezni, mert akkor könnyebbnek tűnő ellenfelet kaphattak volna. „Rengeteget kell még tanulnunk, csak úgy lehetünk sikeresek, ha minden meccsen a legjobbunkat nyújtjuk. A kérdésben szereplő feltételezés, hogy taktikáznánk, hogy esetleg könnyebb riválist kapjunk, nem szabad, hogy igaz legyen ránk. A sorsolást amúgy sem tudjuk befolyásolni. Bárkit is kapunk, a legjobb teljesítményünkre lesz szükségünk a továbbjutáshoz. De bízunk magunkban, hogy meg is tudjuk ezt csinálni” – mondta a német szakvezető.
„Ők elsők lettek, mi másodikak. Mondhatjuk úgy is, mindent megtettünk, hogy megszerezzük az első helyet, de nem sikerült. Nagyon büszke vagyok a játékosokra, remek munkát végeztek, ellenfelünk azonban meg tudta nehezíteni a dolgunkat, és tudjuk, náluk is nagyon jó futballisták szerepelnek. Összességében az utolsó tíz percben figyelmesebbnek kellett volna lennünk” – nyilatkozta Zinedine Zidane (képünkön), a Real Madrid vezetőedzője, akitől megkérdezték, melyik csapatot szeretné elkerülni a nyolcaddöntőben. „Jövő hétfőn majd kiderül, melyik együttes ellen kell játszanunk, de ha így hirtelen kell mondanom egy csapatot, a Juvét mondanám. Két okból. Mert… Nos, csak úgy. Majd hétfőn meglátjuk, úgysem tudjuk befolyásolni a sorsolást, ahogy senki más nem tudja” – fogalmazott a francia szakember.

Porto-Leicester 5-0

A G-csoportban a Porto 5-0-ra kiütötte a Leicestert, így megszerezte a második helyet az angolok mögött. „Azt hiszem, büszkék lehetünk magunkra, a Premier League bajnokát győztük le. Nem csökkenthetjük a játékosaink érdemét, még akkor sem, ha tudjuk, a Leicester nem a legjobbjaival érkezett, ugyanakkor így is jó csapatuk volt. Mindig büszkeség a Bajnokok Ligájában mérkőzést nyerni, ráadásul ilyen különbséggel. Fiatal csapatunk van, amely fejlődni akar, és azt hiszem, elégedettek lehetünk azzal, amit elértünk” – értékelt Nuno Espirito Santo, a Porto vezetőedzője. „Tudtuk, hogy nehéz csoportba kerültünk, és nem tagadhatjuk, nem voltunk elégedettek azzal, ahogy a csoportmeccseket kezdtük. Először döntetlent játszottunk otthon, aztán kikaptunk idegenben. Utána viszont sikerült talpra állnunk, tudtuk, hogy mit kell tennünk a javításért. Fontos tudni, hogy a Bajnokok Ligájában nincsenek könnyű mérkőzések. Ma megmutattuk, hogy jó csapatunk van, amely képes napról napra fejlődni. Ne feledjük, két portugál együttes jutott a legjobb 16 közé, a válogatottunk pedig megnyerte nyáron az Európa-bajnokságot, ami azt mutatja, a portugál futball remek állapotban van” – tette hozzá a szakvezető.
„Tudom nem könnyű a feladat, hogy alig játszol, aztán hirtelen a Bajnokok Ligájában lépsz pályára egy remek csapat ellen – kezdte sajtótájékoztatóját Claudio Ranieri, a Leicester menedzsere. – Az első gólt szöglet után kaptuk, utána pedig nem sikerült megfelelően reagálnunk. A második félidőben jobbak voltunk, de nem olyan jók, mint szerettem volna. Nem beszélek az eredményről, a meccs előtt a játékosoknak is azt mondtam, lehet, hogy kikapunk, de mutassuk meg az erősségeinket, a tudásunkat, ez azonban nem sikerült. Emiatt nagyon szomorú vagyok, mert hittem ezekben a játékosokban. A keret összes tagjában bízom, és a mai meccsen tisztább képet kaptam mindenkiről” – mondta az olasz szakember. „Nem bántam meg, hogy sok helyen változtattam a csapaton, mert mindenkinek meg akartam adni az esélyt. Természetesen ha győznünk vagy ikszelnünk kellett volna, akkor a legerősebb összeállításban léptünk volna pályára a Porto ellen, de tudjuk, hogy szombaton a Manchester City ellen nagyon nehéz mérkőzés vár ránk. A csoportot pedig már korábban megnyertük, így miért ne adtam volna esélyt több játékosnak? A Premier League-ben nem állunk jól, a kevesebbet szereplő játékosok pedig azt mondják, meg akarom kapni az esélyt, adjon nekem is lehetőséget! Megadtam nekik az esélyt. Az eredmény az én hibám, ők viszont elengedtek egy nagy lehetőséget” – fogalmazott Ranieri.

A BL nyolcaddöntőjének sorsolását hétfőn 11:45-től élőben közvetítjük a Sport1-en.