Kezdődik az Eb-középdöntő • SportTV

Kezdődik az Eb-középdöntő

2016. 12. 10. 10:09    
Olvasási idő: < 1 perc

Nincs szünnap a svédországi nőikézilabda-Eb-n. Pénteken befejeződött a csoportkör – elbúcsúztunk újabb két csapattól – , szombaton pedig már az I. középdöntő csoportban játszanak három találkozót – mindhármat közvetítjük a Sport2 csatornán.

A roppant kiegyensúlyozottan induló – öt csapat vitt magával pontokat, csak a spanyolok „nullásak” – csoport mérkőzéseit a göteborgi Scandinavium Csarnokvab játsszák.
A program a Szerbia–Németország (Sport2, 16:15) mérkőzéssel kezdődik. A szerbek a spanyolok elleni győzelem és a házigazda svédekkel elért döntetlen 3 pontjával kezdenek, a németek körbeverték egymást a hollandokkal és a franciákkal (képünkön a német-holland meccs egyik jelenete), így két ponttal rajtolnak. Ezt a találkozót a Svédország–Hollandia összecsapás követi, azaz a házigazda, legutóbbi Eb-bronzérmes skandinávok a vb-ezüstös együttessel mérkőznek meg. A mérkőzést 18:00 órától láthatják, ugyancsak a Sport2-n. A nap programját a Franciaország–Spanyolország ki-ki rangadó zárja (Sport2, 20:45), amelynek vesztese praktikusan búcsút is mondhat éremszerzési reményeinek.

A II. középdöntő csoport – amelyben a magyar együttes 0 ponttal rajtol – soron következő mérkőzéseit vasárnap játsszák.

(Sport TV)