Legutóbbi frissítés 2016. december 21. 20:38
Csapatsportok

Levélben ajánlom! bezár

Olaszországban nyert a Szolnok

A Szolnok szoros mérkőzésen 10–9-re nyert szerdán az előző szezonban Eurokupa-győztes Brescia vendégeként, ezzel három forduló után veretlen a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában. A nyitó negyedben a Szolnok védekezése kissé szedett-vedett volt, az olaszok ezt három akciógóllal büntették meg. A második felvonásban a hazaiak két olyan gólt is szereztek, amely előtt a labda blokkoló kézen változtatott irányt. Ezt leszámítva a védekezése feljavult a magyar bajnoknak és friss kupagyőztesnek, ugyanakkor támadásban nem volt eléggé hatékony, így a nagyszünetben egy góllal vezetett a Brescia. A harmadik negyed elején Kis révén hosszú idő után egyenlített a Szolnok, ám az olaszok fórból azonnal válaszoltak, majd egy újabb emberelőnyt követően ismét elhúztak. A magyar csapat Crousillat jóvoltából csökkentette a hátrányt, aztán Varga nagyszerű, csuklóból elengedett lövésével egyenlített. Az előny ezután egy remek ejtés eredményeként újra a hazaiakhoz került. Cseh Sándor a negyed utolsó támadását megelőzően időt kért, a figura végén pedig Prlainovics lőtte ki a jobb felső sarkot. A zárófelvonást Varga újabb klasszisgólja nyitotta, majd Younger értékesített egy emberelőnyt. A Brescia kissé elfáradt, még azzal sem tudott élni, hogy sorozatban kapta az emberelőnyöket. A hazaiak végül húsz másodperccel a vége előtt szerezték a találkozó utolsó gólját. Cseh Sándor együttese – amely rendezőként eleve tagja a budapesti hatos döntőnek – a január 18-i negyedik fordulóban a pont nélküli Nice csapatát fogadja.

(MTI)


Férfi Bajnokok Ligája, csoportkör, 3. forduló:

A csoport:
Brescia (olasz) - Szolnoki Dózsa-Közgép 9-10 (3-2, 2-2, 3-4, 1-2)
a magyar csapat gólszerzői: Prlainovic, Varga, Younger 2-2, Vámos, Mezei, Kis, Crousillat 1-1

Hozzászólás (0) Hozzászólok!

Eddig még senki sem szólt hozzá, légy Te az első!

Szólj hozzá!