Özilé és Cenké az ősz BL-gólja • SportTV

Özilé és Cenké az ősz BL-gólja

2016. 12. 22. 20:57    
Olvasási idő: < 1 perc

Lezajlott futballmagazinunk, az Út Cardiffba az ünnepek előtti utolsó, az évben utolsó előtti adása, amelyben vendégül láttuk a klub-vb-n „sporttörténelmi” döntést hozó FIFA-bírónkat Kassai Viktort, valamint megválasztottuk az év csapatát, az ősz BL-védését, -ügyetlenkedését és legszebb gólját – utóbbiból kettőt is…

Az Út Cardiffban első részében felelevenítettük a múlt heti adásunkban kialakuló parázs vitát a klub-vb-n bemutatkozó videobírós kísérletről. Jelentjük: az álláspontok érdemben nem közeledtek egymáshoz, noha adásunk vendége volt maga a főszereplő, Kassai Viktor, aki az utólagos videoelemzés nyomán 11-est ítélt a Kasima Antlers javára az Atlético Nacional elleni elődöntőn. A hosszas vita után, amelyben pro és kontra sok érv elhangzott, a zárszót maga a kiváló játékvezető mondta ki: a kísérlet sikere „kétesélyes” – évek múlva vagy el is felejtjük vagy természetes része lesz a labdarúgásnak.

Három állandó szakértőnk ellátta soros „feladatát” és a BL-ősz kiemelkedő jelenetei közül kiválasztotta a szezon védését, ügyetlenkedését (ne nevezzük bénázásnak, még ha a „futball-köznyelv” ekként emlegeti…) és legszebb gólját is. Kapusfelelősünk, Hajdu Attila a legparádésabb védésnek minden részrehajlás nélkül (?) a Real Madrid portásának, Keylor Navasnak a hárítását választotta, amellyel a Dortmund világbajnokának, Schürrlének a jobb sarokra tartó szabadrúgását hatástalanította. Várhidi Péter ész ősz legügyetlenebb megoldásának Raúl Albiolnak, a Napoli úgyszintén világbajnok spanyol védőjének az elpasszolt labdáját minősítette, amellyel szinte gólpasszt adott a Benfica támadójának, Raúl Jiméneznek. Legszebb gólból kettőt is választottunk. Nézőink a honlapon zajló szavazáson Mesut Özilnek mesés, a Ludogorec elleni 6–0-s londoni meccsen bemutatott csoda-szólóját szavazták meg a legszebbnek (képünkön a gól egyik kulcspillanata), Iván viszont Cenk Tosunnak, a Besiktas cserecsatárának a Dinamo Kijev elleni oldalt-ollózásos találatát nevezte meg a legattraktívabbnak.

Aki lemaradt az érdekes műsorról, ismétlésben pénteken 6:00-tól megtekintheti a Sport2-n.

(Sport TV)