Pályán a 12-szeres kupagyőztesek • SportTV

Pályán a 12-szeres kupagyőztesek

2017. 01. 07. 10:42    
Olvasási idő: 2 perc

Az FA-kupa 3. nagy fordulójában szombaton lép pályára a sorozat két legtöbbszörös védője, az egyaránt 12 alkalommal győztes Manchester és Arsenal – mindkettejük meccsét mutatjuk is a Sport2-n.

MANCHESTER UNITED–READING

Egyre halkabbak a José Mourinhót kritizáló hangok. Az United a portugál mesterrel az ősz nagyobbik részében többet botlott, mint haladt előre, egyre többen nondogatták, Van Gaal utén egy újabb sztáredzővel sül fel a klubvezetőség. Aztán november elejétől kezdtek „összeállni a dolgok”, kezdett egyre eredményesebben teljesíteni a társulat. November 3-án kapott ki legutóbb, az Európa-ligában a Fenerbahcétől Isztambuban (1–2), azóta 23 mérkőzéses veretlen sorozatot produkált, bejutott a Ligakupa (mostani nevén EFL-kupa) elődöntőjébe, továbbjutott az Európa-ligába, s a 13-ból a legutóbbi 7-et meg is nyerte! Címvédőként aligha várhatja jobb előjelekkel az FA-kupát, amelybe a többi első és másodosztályú csapattal együtt ebben a körben kapcsolódik be. Ellenfele a másodosztályban kiválóan teljesítő, a 3. pozíciót elfoglaló Reading lesz, amelynek mestere is szép emlékeket ápol az Old Traffordról. Az illető ugyanis Jaap Stam, a marcona kinézetű, hatalmas holland, aki 17 és fél esztendeje tevékeny részese volt az MU „treble-jének”, azaz a BL? a bajnokság és az FA-kupa megnyerésének. S noha Ferguson annak idején nehezen magyarázható módon eladta őt a Laziónak – minden idők legnagyobb manchesteri edzője utólag meg is bánta ezt a döntését – , Stam hálásan emlékszik a nagy mesterre. „Sokat köszönhetek neki, s ha találkozunk, nyilván beszélgetünk is egy kicsit egymással” – nyilatkozta fordulót felvezető magazinműsorban. Hog Sir Alex milyen inspirálólag hatott egykor tanítványaira, arra beszédes adat: Stam a 31. olyan egykori Fergie-játékos, aki azóta profi klubnál vezetőedzői (menedzeri) állást kapott…

PRESTON NORTH END–ARSENAL

A másik 12-szeres FA-kupa-védő, az Arsenal Prestonba látogat, a North Endhez, amely maga is kétszer megszerezte a világ legrégibb kupatrófeáját. Igaz, nem ma volt ez, először 1889-ben, másodjára 1938-ban emelhette magasba a serleget az NE csapatkapitánya. A házigazda jelenleg 11. a Championshipben, hazai pályán a bajnokságban 13 meccsből 5-ször is kikapott, így a Deepdale-en is a vendégcsapat sikkal esélyesebb. Igaz, Wenger csapata idegenben hajlamos lazábban kezdeni a mérkőzéseket, legutóbbi bajnokiján is 0–3 után kellett a Bournemouth után erednie, igaz, végül megmentett egy pontot. Ha már Wenger szóba került most, Ferguson meg korábban: az FA-kupa az egyetlen sorozat , ahol a francia mester többet tudott felmutatni a skótnál: tanítványai eddig 6 alkalommal szerezték meg a remek mívű serleget (képünkön), amíg az MU-fiúk Sir Alex regnálása idején csupán öt alkalommal bizonyultak végső győztesnek. (A harmadik már emlegetett sztáredző, Mourinho csupán egyszer győzött a Chelsea-vel, de neki ezen kívül van portugál, olsz és sopanyol kupagyőzelme is – no meg ideje, hogy űzőbe vegye Fergusont és Wengert…)

Sport2 13:30 Manchester United–Reading, FA-kupa 3. forduló (kommentátor: Kassai-Tóth Csaba)
Sport2 18:30 Preston North End–Arsenal, FA-kupa 3. forduló (kommentátor: Fülöp László)