Aki felépítette a Falconst: Arthur Blank • SportTV

Aki felépítette a Falconst: Arthur Blank

2017. 01. 27. 20:54    
Olvasási idő: 2 perc

„Két választásom volt. Vagy itt ülök még 30 évig, és panaszkodom mennyire középszerű a csapat, vagy megveszem, és megpróbálom kihozni belőle a legjobbat” – emlékszik vissza a döntés pillanatára az Atlanta Falcons tulajdonosa, Arthur Blank. 2001-ben aztán megvette a csapatot, most pedig az első Super Bowljára készül az utóbbi hetekben egyre többet táncoló, 74 éves üzletember.

Blank alapítója volt Észak-Amerika legnagyobb szakáruházának, a Home Depotnak, amely milliárdossá tette. Blank 2001-ben visszavonult az üzlettől és belevágott egy másikba. 545 millió dollárért megvásárolta a csapatot, melynek egy évtizede bérletese volt, és rendkívül csalódottan vette tudomásul, hogy a 98-as (elvesztett) Super Bowl után a Falcons ismét visszaesett a középcsapatok táborába. Amikor Blank visszaemlékszik az üzletre, két sztorit mesél el gyakran. Az egyik az akkori komisszár, Paul Tagliabue értetlensége, „Tudja maga mit vesz? A Falcons még soha nem zárt pozitívan két egymást követő szezont!”, illetve az akkor már Patriots tulajdonos, Robert Kraft tanácsát: „csináljon mindent úgy, ahogy tette a Home Depottal. Ha azt a kultúrát, értékrendet meg tudja teremteni a csapatnál is, sikeres lesz.”

Blank üzletemberként mindig azt vallotta, hogy meg kell tudni mit akarnak a vásárlók, aztán nem vitázni velük, a lehető legtöbbet valóra kell váltani. Hasonló szellemben igyekezett vezetni a Falconst is, ám egy nagy visszhangot kiváltó esetben, Michael Vick ügyében félretette ezt az elvet. Az illegális kutyaviadalok szervezése miatt börtönbe kerülő (és az NFL által is eltiltott) irányítót hiába szerette volna újra a csapat mezében látni a legtöbb szurkoló, Blank másként döntött. Szabadon engedte a börtönviselt játékost azzal az üzenettel, hogy „Michael Vick megérdemel egy második esélyt, de egy másik csapatnál.” Blank közbenjárásával a Philadelphia Eagles szerződtette Vicket. „Szörnyű bűnt követett el, nem tudtam ezzel együtt élni. De éreztem, szabadulása után egy másik ember áll előttem, igyekeztem neki segíteni, és nagyon örültem, hogy lehetőséget kap máshol. Annak pláne, hogy élni is tudott vele.”



2008-ban Blank szerződtette általános igazgatónak (a Patriots stábjából) Thomas Dimitroffot, majd Mike Smith vezetőedzőt. Részt vett a draft előkészületeiben, de nem szólt bele a döntésbe. A Falcons végül a harmadik helyen elhozta Matt Ryant. „A Home Depotnál is így csináltam, mindenben részt vettem, de mivel úgy gondoltam, hogy a legjobb embereket vettem fel, ezért a döntést mindig rájuk bíztam.” A folytatásban a Falcons sorban 5 győztes szezont hozott össze, aztán két év sikertelenség következett, és egy újabb kemény döntés. A szurkolók azt várták tőle, hogy váljon meg Dimitrofftól és Smithtől is. Blank világosan emlékezett a GM milyen parádés üzleteket tud kötni (ő hozta össze azt is, hogy a Falcons 21 helyet előrelépve draftolhassa Julio Jonest), így Dimitroff állása megmaradt. Az új vezetőedző a Seattle korábbi védelmi koordinátora, Dan Quinn lett. „Azonnal láttam mennyire megértik egymást Dimitroffal” – emlékszik vissza az első tárgyalásra Blank.

Az első (és legnagyobb) feladatuk az lett, hogy feljavítsák a ligautolsó Falcons védelmét. A terv nem kis veszélyt rejtett, hiszen az Atlanta védelmét fiatal játékosokkal töltötték fel. A kezdőben hét olyan védő kapott szerepet, akik első- vagy másodévesek voltak a ligában, idénre pedig beérett a terv. Quinn és Dimitroff első közös draftpickje (Vic Beasley) vezette az NFL-t sackekben, a Ryan és Jones által húzott támadóegység pedig a legjobb számokat hozta szerzett pontban és yardban is.

A szurkolók tényleg megkapják amit akarnak, hiszen a Falcons idén Super Bowlt játszik, jövőre pedig egy vadonatúj, másfél milliárdos stadionban követhetik kedvenceiket. Az nagy kérdés, hogy a nyitóbuli egyben bajnoki zászló felhúzós buli is lesz-e. Meg az is, hogy Arthur Blank táncol-e jövő vasárnap, a Super Bowl után. 74 évesen, talpig öltönyben.

A Sport1-en február 5-én 22 órakor a Trash Talk Extrával vezetjük fel a Super Bowlt, majd éjféltől Houstonból élőben közvetítjük az Atlanta Falcons-New England Patriots nagydöntőt.