Győr és Fradi: „tavaszi” BL-rajt • SportTV

Győr és Fradi: „tavaszi” BL-rajt

2017. 01. 28. 09:22    
Olvasási idő: 3 perc

A Győri Audi ETO az első, az FTC-Rail Cargo Hungaria a harmadik – azaz mindkét együttesünk továbbjutó helyről rajtol saját középdöntő csoportjában a női Bajnokok Ligája középdöntőjében. A két zöld-fehér csapat közül a győriek hazai pályán, a budapestiek idegenben kezdik idei BL-szereplésüket.

GYŐRI AUDI ETO–KRIM LJUBLJANA

A két együttes 6-6 ponttal, holtversenyben rajtol az élről, azaz amelyikük nyer, egyedül vezeti majd 8 ponttal a 2. csoport táblázatát.
‘Az elmúlt két-három hétben sajnos nem volt ideális a felkészülésünk; sérülések, betegségek, és a magyar válogatott összetartása miatt sem tudtunk folyamatosan teljes létszámban edzeni. Ez azt jelentette, hogy kevesebb időnk volt készülni az előttünk álló feladatokra. Ennek a jele volt a Siófok elleni mérkőzés első félidejében mutatott gyengébb játékunk is. Ez lesz az első középdöntő mérkőzésünk, és biztos vagyok benne, hogy nem számíthatunk egyszerű összecsapásra. Fel kell vennünk a Bajnokok Ligája ritmusát, és ráadásul nehéz ellenfél ellen kezdünk. A szlovén Krim a másik csoport első helyén végzett, gyakorlatilag kijelenthetjük, hogy ők a meglepetés csapat. Otthon nem szenvedtek vereséget a csoportkör alatt és két alkalommal is legyőzték a Larvik gárdáját. Ez egy nehéz összecsapás lesz, nem szabad kiindulni abból, hogy kik játszanak az ellenfélnél, tisztelni kell őket, hiszen remek eredményeik vannak eddig” – nyilatkozta a győri csapat hivatalos honlapjának Ambros Martin, az együttes vezető edzője.
A két együttes egyébként a 2012–13-as kiírás őszi alap-, egy évre rá a tavaszi középdöntő csoportkörben találkozott egymással. Mind a négy találkozót a győriek nyerték (7 és 9, illetve 3 és 2 góllal), és mindkét alkalommal végül elhódították a sorozat trófeáját is!

METZ HANDBALL–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA

A vendéglátó franciák 4 ponttal a 4., a Fradi 5 egységgel a 3. helyről rajtol az 1. csoportban. A Metz is rutinos kupacsapat, két esztendeje is ott volt a középdöntőben, de többek közt a győriektől elszenvedett kettős vereséggel csak az 5. helyen végzett, így nem jutott a negyeddöntőbe. Legnagyobb nemzetközi sikerét a 2012–13-as EHF-kupadöntőbe jutás jelentette, ám a fináléban hiába nyert idegenben a dán Holstebro ellen 4 góllal, a visszavágón otthon öttel kikapott, így elvesztette a párharcot. Ebben a kiírásban otthon minden meccsét megnyerte, még a végső győzelemre is esélyes Buducsnosztot is le tudta győzni 28–25-re. A Fradi viszont házon kívül még veretlen ebben a BL-idényben: a favorit Vardarral ikszelt, az orosz Asztrahanocskát és a német HC Leipziget legyőzte idegenben. Ha Elek Gábor együttese megőrzi ezt a sorozatát, az akár már a 3. hely megőrzésével is kecsegtet, hiszen a metziek és a Thüringer HC elleni hazai győzelemmel a francia, a német és az orosz csapatot is maga mögé tudná utasítani a csoport végső sorrendjében.

HORVÁTORSZÁG–SZLOVÉNIA

Szokásos a 3. helyért vívott úgynevezett bronzmérkőzéseket a „csalódott csapatok csatája” alliterációval illetni. Így lesz ez a férfikézilabda-vb-n is, csak hát most a csalódás foka nem mindegy. A két délszláv szomszéd közül ugyanis a horvátok saját hibájukból estek el a már-már biztos döntőtől – Zlatko Horvat ikszes állásnál hagyott ki időn túli 7 méterest az elődöntőben – , a szlovénok viszont ugyan tisztesen helytálltak, de reális esélyük nem mutatkozott a címvédő-házigazda franciák legyőzésére. Ráadásul a horvátok immár több mint két évtizede állandó résztvevői, sőt éremesélyesei a vb-knek, a szlovénok afféle újhullámosként csak az elmúlt fél évtizedben csatlakoztak a nemzetközi elithez. A horvátok még ezzel a csapatukkal is tapasztaltabbak, nagyobb csapatokban játszanak játékosaik, a szlovénok viszont fiatalabbak és egy nappal többet pihentek, ráadásul 60 perces elődöntőjük volt volt vetélytársuk hosszabbításos, 70 perces csatájával szemben. Amúgy megismétlődik a négy évvel ezelőtti bronzcsata: akkor a horvátok 31–26-ra legyőzték a „kistestvért”.

Sport1 16:15 Győri Audi ETO–Krim Ljubljana női kézilabda BL-középdöntő, 2. csoport (kommentátor: Ágai Kis András, szakkommentátor: Pigniczki Krisztina, riporter: Szél Tamás, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Tóth Tímea)
Sport1 18:00 Metz Handball–FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabda BL-középdöntő, 1. csoport
(kommentátor: Petur András, szakkommentátor-szakértő: Tóth Tímea, műsorvezető: Takács Rita)
Sport1 20:30 Horvárország–Szlovénia férfikézilabda-vb-mérkőzés a 3. helyért (kommentátor: Matuz Krisztián, szakkommentátor: Borsos Attila, műsorvezető: Petur András, szakértő: Pásztor István)

Egy kis kínai(-horvát) hoki

A KHL-ben az orosz csapatok mellett fehérorosz, finn, horvát, kazah, kínai, lett és szlovák klub is szerepel. A pekingi Kunlun először indul, játékoskeretében nemzetközi gárda, egyetlen „igazi” kínai játékossal, két kettős, amerikai-kínai állampolgárságú hokissal. Az együttes jelenleg 18. a liga összevont táblázatán, vendége, a zágrábi Medvescak a 22. A kanadai listán a két csapat tagjai közül a Kunlun amerikai szélsője Chad Rau a legjobb, 35 pontjával a 31. A rendszeresen védő kapusok listáján is a kínaiak kapuvédője megelőzi a horvátokét: Andrej Makarov (orosz) a lövések 91.1%-át hárította, ezzel is csupán 29. a portások hatékonysági listáján. Mindkét együttes legutóbbi öt találkozójából csak kettőt tudott megnyerni.
Sport2 10:30 Kunlun Red Star–Medvescak Zagreb jégkorong KHL alapszakasz-mérkőzés
(kommentátor: Engyel István, szakkommentátor: Kovács István