Oda-vissza nyer-e a Slovan? • SportTV

Oda-vissza nyer-e a Slovan?

2017. 01. 31. 10:30    
Olvasási idő: < 1 perc

A KHL nemzetközi csapatgalériájának egyik érdekes tagja a pozsonyi Slovan, amely 2012-ben csatlakozott a ligához, azaz ötödik idényét futja. Legjobb szereplését rögtön az első szezonjában mutatta be, a Bobrov-csoport harmadikjaként a rájátszásban folytathatta, de a főcsoportnegyeddöntőben nyert meccs nélkül zúgott ki a Dinamo Moszkva ellen. Az 1921-ben alapított, azaz négy híján százéves hokiklub jelenlegi csapata a tízezres Ondrej Nepela Sportcsarnokban (népszerűbb nevén a Slovnaft Arenában) a jaroszlavli Lokomotivot fogadja. Az orosz együttes tavalyelőtt főcsoportdöntőt vívhatott a Lev Prahával, de 4–1-re elbukta.

A két csapat idei szereplése közt van némi különbség, a Lokomotív 55 meccs után 100 ponttal a 6., a Slovan ugyanennyi mérkőzést lejátszva 78 ponttal a 18. a KHL összesített nagytáblázatán. Örök mérlegük kiegyenlített, a 9 eddigi összecsapásból 4-et a szlovákok, 5-öt az oroszok nyertek meg. Legutóbb tavaly októberben a Slovan Jaroszlavlban hosszabbításban győzött 3–2-re, a győztes gólt Jeff Taffe (képünkön középen) ütötte a 65. percben. A kanadai listán is az oroszok legjobbja, az amerikai Brandon Kozun 46 ponttal (18 gól+26 assziszt) jobban áll a szlovákok házi pontkirályánál, az ugyancsak amerikai Taffénél (39 – 18+21). A kapusok közt kisebb a különbség, de az is az oroszok javára: Alekszej Murigin 92.6%-kal védett eddig, a Slovan kanadai portása, Barry Brust 91.6%-kal. Mi következik mindebből? Jó kis hajtós meccset várhatunk, döntetlen körüli eredménnyel, és a szlovák-orosz rivalizálás múltját ismerve alighanem kiváló „hokihangulatú” lelátók előtt.

Sport2 19:30 Slovan Bratislava HC–Lokomotiv Jaroszlavl, KHL alapszakasz-mérkőzés (kommentátor: Engyel István, szakkommentátor: Balogh Tibor)