Rangadót nyernének a „vasasok” • SportTV

Rangadót nyernének a „vasasok”

2017. 02. 03. 07:27    
Olvasási idő: 2 perc

Igazi presztízsrangadót játszik Magnyitogorszkban a helyi Metallurg – a Gagarin-kupa címvédője – és a szentpétervári SZKA, a tavalyelőtti bajnok és jelenlegi ligaelső. Világbajnokok, korábbi NHL-sztárok, nemzetközi klasszisok lépnek a jégre. A helyi „vasasok” (a „metallurg” fémmegmunkálót, fémmunkást jelent) a KHL másodikjai gólszerzésben, 190 eddigi találatuknál csak éppen a vendégük ért el többet. Méghozzá sokkal többet, 233-nál tartanak, amely a 9. Kiírást élő liga rekordja már most, és minden egyes góllal tovább nő. (Mivel ez lesz az SZKA 57. meccse, a pénteki és további két találkozón nyílik alkalom a rekord tovább javítására.)

A KHL örök mérlegük egy hajszállal a vendégek számára kedvező, 19 mérkőzésükből 10-et nyertek meg, a Metallurg csak 9-et (ebből 1-1 volt hosszabbításos, illetve büntetőkkel elért siker). Magnyitogorszkban hazai diadal legutóbb több mint két éve, 2014 decemberében született, ez volt a hosszabbításos, 4–3-as győzelem.

A két együttes már megmérkőzött egymással ebben az idényben is, méghozzá elég korán, augusztus 27-én. Akkor a szentpétervári Gyedovij Dvorecben, 11 011 fizető néző előtt a Metallurg kétszer is előnybe került, Kovár és Mozjakin találatával, de az SZKA nemcsak mindkétszer egyenlíteni tudott Bjelov és Barabanov révén, hanem Dadonov (képünkön jobbról, ezen a mérkőzésen) és Barabanov újabb góljával a harmadik harmadban a maga javára is tudta fordítani a rangadót. Érdekesség, hogy ezen a találkozón a Kovalcsuk, Dacjuk, Plotnyikov bomba első sor eredménytelen maradt, az idény további részében aztán ők is beindították a gólgyártást. Az SZKA egyébként idén már négy vereséget is elszenvedett, ebből hármat idegenben, Minszkben, Helsinkiben (a Jokerit Helsinki ellen, amelynek vezetőedzője Jukka Jalonen 2012 és 2014 között éppen a szentpéterváriak mestere volt) és Nyizsnij Novgorodban.

A Metallurg idei (2017-es) teljesítményébe is becsúszott ugyanúgy 4 vereség, ebből kettőt, az Omszk és a Szocsi ellenit veszítette el otthon a csapat, mindkettőt 5–3-ra. A remek támadójáték mellett a védekezés azért hagy kívánnivalót maga után: a 129 kapott góllal az együttes csupán holtversenyben a 9. a liga egy híján harminc csapata közül.

Sport2 15:00 Metallurg Magnyitogorszk–SZKA Szankt-Petyerburg KHL alapszakasz-mérkőzés (kommentátor: Engyel István)

Kézi-ínyencek figyelmébe!

Mindazoknak, akik lemaradtak volna róla, vagy akik szívesen visszanéznék: pénteken éjféltől ismétlésben megtekinthetik a nemrég befejeződött franciaországi férfikézilabda-vb két utolsó találkozóját. Előbb a francia-norvég döntő, majd a fantasztikus küzdelmet hozó szlovén-horvát bronzmérkőzés kerül a képernyőre. Jó éjszakai-hajnali kézi-nézést!