Legutóbbi frissítés 2017. február 14. 10:04
NBA

Levélben ajánlom! bezár

NBA: Agyondobták a Warriorst!

Beállította az egy mérkőzésen dobott sikeres hárompontosok NBA-rekordját a Denver Nuggets, mely 40 kísérletből 24 jó hárompontost dobott a Golden State ellen, és így simán verte az előző idény nyugati bajnokát.

A mostanában remek formát futó, és már playoff-helyen álló Nuggets mindezt két legjobb triplázója, Danilo Gallinari és Wilson Chandler nélkül tette meg: Hernangomez kilencből hat, Jameer Nelson hétből öt, Gary Harris hétből négy, Will Barton pedig nyolcból négy sikeres kinti kísérlettel zárt.

Ezt a triplaesőt még a Warriors sem bírta ki, így Curryék végül sima, 132-110-es vereséget szenvedtek. 46 győzelem mellett ez volt kilenc dik vereségük, vagyis a Steve Kerr vezette együttes már most annyi vereségnél tart, mint az előző, NBA-rekordot jelentő 73-9-es szezonban.

Az NBA új világára jellemző, hogy a most beállított rekord is ebben az idényben született, korábban a Houston Rockets dobott 24 jó hárompontost egy Indiana elleni mérkőzésen. A triplarekord mellett egy tripla-dupla is született, melyet Nikola Jokics szállított. A denveri center 17 pontot, 21 lepattanót és 12 gólpasszt ért el, tizenegy napon belül másodszor hozott tripla-duplát, a kettő között pedig volt egy 40 pontos mérkőzése is.

(Sport TV)

Hozzászólás (1) Hozzászólok!

Bécsi Örs 2017. 02. 14., 10:42

Jokics "megszabadult" végre Nurkic-tól, mondjuk nem mintha eddig zavartatta volna magát a szerb :)
Mire mehet vele a Playoff-ban a Denver? Amennyiben most kezdődne, pont a GSW ellen indulnának neki a kieséses szakasznak!

Szólj hozzá!