Kéziben aligha bukik a Barca • SportTV

Kéziben aligha bukik a Barca

2017. 02. 16. 08:49    
Olvasási idő: 2 perc

Időről időre nyomon követjük a női és a férfi BL nem magyar sztárcsapatait is. Így csütörtökön este képernyőre kerül az FC Barcelona Lassa aktuális mérkőzése is, a Sport2-n. Ugyanazon a csatornán Rotterdamból is jelentkezünk az ATP 500-as tenisztornáról, négy élő és egy felvételes mérkőzéssel.

SCHAFFHAUSEN–BARCELONA LASSA

Egy nagy BL-fiaskót már át kellett élniük a Barcelona sportklub szurkolóinak, a futballisták nagy vereségbe szaladtak bele Párizsban. A kézisek is kikaptak korábban a francia fővárosban, de azóta már visszavágtak a PSG-nek, ők még csak a csoportküzdelmeknél tartanak. Az A-csoport táblázatát a 10. forduló után kétpontnyi előnnyel vezetik éppen a PSG előtt, most a hétközi játéknapon Svájcba a híres óravárosba, Schaffhausenbe látogatnak. Házigazdájuk 2 ponttal sereghajtó a táblázaton, aligha kell a keddi fociégéshez hasonlótól tartania a katalánok nemzetközi klasszisseregének. (Ősszel a két csapat barcelonai mérkőzését a katalánok 38–25-re nyerték meg. Képünk ezen a mérkőzésen készült.) A hazaiaknak is van azért legalább egy légiósa, aki számunkra is plusz érdekességet jelent, ő Császár Gábor. A magyar válogatott irányítója 54 gólt szerzett eddig a sorozatban (Barcelonában csupán egyet!), ezzel 6. a góllistán, megelőzi pillanatnyilag a Barcelona legeredményesebbjét, a macedón Kirill Lazarovot (51). Remélhetőleg ha csapata nem is biztosan, ő azért fel tud nőni majd a vendég együttes színvonalára.

ATP 500, ROTTERDAM

A nap mind az öt mérkőzése már a nyolcaddöntő keretei közt kerül sorra. Az első találkozónak a leggazdagabb az előzménysora, hiszen két, régóta az élvonalhoz tartozó klasszis csap össze. A 6. kiemelt Tomás Berdych (13. a világranglistán) Richard Gasquet-vel (vlr.: 19.) meccsel. 2006-os első találkozásuk óta 15 meccset váltottak, volt köztük 250-es, 500-as, 1000-es verseny, Grand Slam-torna és Davis-kupa egyes mérkőzés is, összesítésben a cseh 8–7-re vezet. A második találkozó horvát házi rangadó, a jóval tapasztaltabb Marin Cilic, a torna 1. helyezettje, a világranglista 7.-je a pályája elején járó Borna Coriccsal (vlr.: 61.) játszik. Már kétszer játszottak egymás ellen a Touron is, mindkettő 1000-es tornán történt, tavalyelőtt Sanghajban Cilic két sima játszmában nyert, tavaly Cincinnatiban egy megnyert játszma után az ifjú zágrábi játékos sérülés miatt feladta a folytatást. A harmadik meccs is regionális rangadó, „Benelux-csata”, a hazai kedvenc Robin Haase (vlr.: 57.) a belga David Goffinnel (vlr.: 11.) találkozik. Két eddigi meccsük közt majd 4 év telt el, 2013-ban Miamiben 3 szettben, idén Dohában kettőben nyert Goffin, mindkét találkozón volt rövítés, amelyet agyaránt a belga nyert meg, egyformán 7:4-re.

Az esti programból élóben a második találkozót adjuk, amelyen a francia Gilles Simon (32 éves, vlr.: 24.) mérkőzik meg a nála 9 esztendővel fiatalabb, 2. kiemelt osztrák Dominic Thiemmel (vlr.: 8.). Összmérlegük 3–2 az ifjú osztrák javára. Végül felvételről láthatják az 5. kiemelt Grigor Dimitrov meccsét is a „Djokovics-verő” Gyenyisz Isztomin ellen. (Kettejük eddigi mindkét mérkőzését a „Federer-utód” bolgár nyerte az üzbég ellen, a másodikaz az Australian Open nyolcaddöntőjében, négy játszmában.)

Sport2 19:45 Schaffhausen–FC Barcelona Lassa férfi kézilabda BL, A-csoportmérkőzés (kommemtátor: Ágai Kis András, szakkommentátor: Borsos Attila)
Sport2 11:00-től ATP 500. Rotterdam, nyolcaddöntő (Berdych–Gasquet, Cilic–Coric és Haase–Goffin, kommentátor: Kaplár F. József, szakkommentátor: Taróczy Balázs), 21:45-től: Simon–Thiem, utána Dimitrov–Isztomin, kommentátor: Farkas Norbert, szakkommentátor: Machán Róbert)