Első City-nekifutás Peppel • SportTV

Első City-nekifutás Peppel

2017. 02. 21. 08:27    
Olvasási idő: 2 perc

Két olyan együttes feszül egymásnak kedden este a City of Manchester Stadionban, amelyek már közel jutottak a BEK-serleghez már a BL-korszakban, de elnyerniük még sosem sikerült. A City tavaly az elődöntőig küzdötte magát, a Monaco pedig finalista volt 13 esztendővel ezelőtt, ám előbbinek a Real Madrid jelentette a végállomást, utóbbit pedig José Mourinho Portója győzte le a végső ütközetben.

Portugál edző csapat fosztotta meg tehát a Monacót a történelmi diadaltól anno, most viszont éppen egy – venezuelai születésű – portugál mesterrel, Leonardo Jardimmal próbál meg a csúcsra jutni. Az együttes ebben az idényben remekül bírta-bírja a többszörös terhelést. 26 forduló után 3 ponttal vezeti a Ligue 1-t a csúcsfavorit Paris-SG előtt, bejutott a Ligakupa döntőjébe (amlyet éppen a PSG ellen vív április 1-jén), áll még a Francia Kupában (nyolcaddöntőt vív majd az OM-mel), s persze remekül helytállt eddig az európai kupaporondon is. A BL-ben a két selejtező párharccal együtt 10 mérkőzést vívott, s csupán kettőt veszített el, afféle keretként az elsőt (a Fener ellen Isztambulban 2–1-re, de a visszavágón 3–1-re nyert) és a legutóbbit (Leverkusenben 3–0-ra, de akkor már biztos csoportelsőként lépett a pályára). E sorozatba belefért egy angliai kirándulás is, méghozzá győzelemmel: szeptember közepén Londonban a Wembleyben 2–1-re verte meg a csoportrivális Tottenham Hotspurt. A Jardim-legények pillanatnyi formája is lenyűgöző: a december 18-i, Lyon elleni 1–3 óta 12 meccses veretlenségi sorozatot építettek fel (8 győzelem, 4 döntetlen), amelyben szerepelnek bajnoki, kupa- és ligakupa-találkozók is.

A hazai Manchester City első számú talizmánja maga az edző, Pep Guardiola. A spanyol mester amióta szerepel csapataival a BL-ben, még sosem adta az elődöntőnél alább! (Kétszer nyert, kétszer elődöntőzött a Barcával, a Bayernnel mindháromszor a négy között fejezte be.) S mivel a csapat is tavaly eljutott a finálé küszöbéig, még Pellegrinivel, egy okkal több, hogy a szurkolók a közös folytatásban is reménykedjenek. Az idény eddigi teljesítménye némileg halványabb a Monacóénál, persze más a konkurens közeg. A Premier League-ben 8 pontos hátránnyal 2. a Chelsea mögött, korán kiesett a Ligakupából és az FA-kupában is éppen a legutóbbi meccsén csak gól nélküli döntetlent játszva újrajátszásra kényszerült a másodosztályú Huddersfielddel szemben. A BL-ben pedg csak csoportmásodiként zárt a Barcelona mögött úgy, hogy a katalán fővárosban egy négyest kapott Messiéktől.

A két csapat egymással először mérkőzik az eurokupákban, a City összmérlege más francia csapatok ellen 1 győzelem, 2 döntetlen (ebből otthon 1-1 győzelem és döntetlen), a Monaco angol klubok ellen 16-szor játszott, 8-szor nyert 4-4 döntetlen és vereség mellett, szimmetrikus helyszín szerinti elosztásban (otthon és idegenben is 4 siker, 2 remi, 2 bukás).
A mérkőzést a spanyol Antonio Mateu Lahoz vezeti, aki a két csapat közül csak az angolnak bíráskodott a 2016-os BL-nyolcaddöntő kijevi meccsén, amelyen a City 3–1-re legyőzte a Dinamót.

Közvetlenül a mérkőzés után mintegy húszperces összefoglalót mutatunk a nap másik találkozójáról, a Bayer Leverkusen–Atlético Madrid összecsapásról.

Sport1 20:00 Manchester City–AS Monaco BL-nyolcaddöntő, első mérkőzés (kommentátor: Méhes Gábor, műsorvezető: Petur András, szakértő: Bognár György, Hegyi Iván és Nyilasi Tibor)
Sport1 22:45 BL-nyolcaddöntő, 3. nap, összefoglaló (Bayer Leverkusen–Atlético Madrid és Manchester City–AS Monaco – műsorvezető: Petur András, szakértő: Bognár György, Hegyi Iván és Nyilasi Tibor)